A Momentum elnöke élő adásban kutatta ki, hogy a tévé árammal működik

„Nem is vesszük észre, mennyire függünk az áramtól” – jelentett ki Gelencsér Ferenc, majd felsorolta, hogy például a tévé és a laptop is árammal működik. Nahát.

Egy politikusnak ma nem elég a keleti sztyeppék kalandozó szakbarbárjaként csak a politika mesterségéhez értenie. Egy 21. századi, európai értelemben vett baloldali politikus ugyanis az egyre fogyatkozó táborának már messiása és szellemi vezetője, táltos gyógysámánja és laza haverja is egyben, akivel olykor-olykor jó alaposan meg lehet pakolni a baszatáskát. És érti ezt a modernkori kihívást a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc is, aki az érzékenyítés egészen különös módját választva nem csak a nyilasköszöntés rehabilitációját tűzte árpádsávos lila zászlajára. Hanem hogy a tudomány legfrissebb felfedezéseiről tájékoztassa a nyájas nagyérdeműt, ahogyan tette azt az Egyenes Beszéd január 26-i adásában is:

Most itt ülünk egy stúdióban, égnek a lámpák, mennek a kamerák, és ezt nézik, ezt az adást a tévénézők otthon. Árammal megy a tévé. Hogyha főznek egy teát egy vízforralóval, akkor árammal megy a vízforraló. Ha emberek elmennek dolgozni, akkor a szkenner, a nyomtató szintén árammal működik. Nem is vesszük észre, hogy mennyire függünk az áramtól. A telefonjaink, a töltő, a laptop, mind-mind áram” – tartotta meg akadémiai székfoglaló beszédét professzor Gelencsér.

Azt már Gelencsér elődje, Fekete-Győr András is megmutatta, hogy a Momentum közössége komoly úttörőmunkát végez a fizikában – különös tekintettel a háztetőre szerelt napelemek mint kisméretű atomerőművek tudományterületén belül. Ámde Gelencsér felfedezése, miszerint árammal működik a tévé, a vízforraló, a nyomtató, de még a laptop és a töltő is, valószínűleg alapjaiban rázza meg a tudományos közvéleményt. És tényleg, ha nem mondta volna, magunktól észre sem vesszük, „mennyire függünk az áramtól”. Na jó, persze, hó végén be szoktuk fizetni az áramszámlát, viszont hát ki gondolta, hogy a csekk mögött valós fogyasztás van, nem pedig az energiaszolgáltató multik iránt érzett szívjóság? És hogyne, az is feltűnt, hogy a falra konnektorok vannak szerelve, no de ugyanott stukkók is láthatók, melyeknek egyetlen, valós céljuk az, hogy a felület unalmas egyhangúságát megtörjék. Erre tessék, egyszer csak kiderül, hogy a konnektornak mégsem csak esztétikai funkciója lehet, hanem onnan kapjuk az áramot a tévébe, töltőbe, miegymásba. Szóval köszönjük szépen, nagyon híres ember, hogy tudásod fényével beragyogtatod sötétben tartott és trágyával etetett, spóraszerű létezésünket!

És sokan azt gondolják, hogy a Momentum február 4-i nagybejelentése Donáth Anna szülési szabadságról történő visszatérése lesz. Mi azonban Gelencsér Ferenc nagyhatású, a fizika tudományának irányát évtizedekre meghatározó felfedezésének vakító fényében már korántsem lennénk ebben annyira biztosak. Meglehet ugyanis, hogy a Momentum elnöke a legújabb kutatásainak fejezeteit ismerteti majd. Mint például, hogy függünk ugyan az áramtól, ámde az mégsem minden esetben a barátunk, így ne dugdossuk feleslegesen a nyelvünket konnektorba. Vagy hogy az elektromos rollereinket ne fürdessük meg, mert az súlyosan lerövidítheti a kétkerekű élettartamát. Ámde az is előfordulhat, hogy a fizika után a nyelvészet területére is betör, hogy most éppen a Sieg Heil! köszöntést vegye vissza, melyet a nácik méltatlanul kisajátítottak maguknak. Ki tudja? Hiszen Gelencsér tudományos úttörőmunkásságában az a legjobb, hogy nem fél meghúzni a váratlant. Attól viszont egészen biztosan nem kell félnie a Momentum pártcsaládjának, hogy Gelencsért az esze miatt fogja elrabolni tőlük a DK.

(Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom