Csúnyán megkapta a magáét I. (Diplomanélküli) Hajnal Miklós (videó)

Hajnal Miklós már éppen felvezette volna a petíciózással történő Orbán-buktatás mestertervét, mire az ATV műsorvezetője láthatóan teljesen kikelt magából.

Ma már talán kevéssé emlékszünk rá – hiszen azóta legalább öt új messiást talált magának a baloldal –, de bizony volt olyan is, amikor a Momentum volt az örökös csodavárás kórjában szenvedő ballibsik utolsó vagy utolsóutáni reménysugara. Mert hát akiknek ilyen okosan csillog a szemük a sok világlátástól meg külföldi nyelvek beszélésétől, azok majd egy teljesen új, nyugatosch és fiatalosch politikai kultúra meghonosításával győzelemre viszik az ellenzéket. Nagyjából így foglalható össze a Momentum köré szőtt és mostanra teljesen megkopott messiásvárás hittétele.

Na, most ebből a messiásváró hangulatból végül az lett, hogy a Momentum ugyan nem újított meg semmiféle ellenzéki politizálást, cserébe viszont feltalálta az időutazást. Merthogy I. (Diplomanélküli) Hajnal Miklós az ATV-ben meghirdette, hogy majd petíciózással meg rendkívüli parlamenti ülés összehívásával buktatják meg a kormányt. Amivel egy csapásra vissza is repített mindenkit a ’90-es évekbe. Az önmagából nosztalgikusan molyirtószagot árasztó ötlet azonban érezhetően nem nyerte el a műsorvezető, Szöllősi Györgyi tetszését, aki látványosan ki is bukott a Momentum politikusára.Tegyük fel, hogy (…) lesz egy ilyen parlamenti vitanap. Tehát nem az történik, hogy elmondják majd ott is, amit ma elmondtak, amit a Facebook-posztjaikban, hogy Orbán hazudott, hogy legyen áfamentes az alapvető élelmiszer meg a rezsi meg az üzemanyag, ami miatt már elindítottak egy csomó petíciót, aminek soha nem tudjuk meg, hogy mi lesz a vége, egyik petíciójuknak sem (…), de érdemben nem történik semmi. Miért gondolják, hogy ez érdemi cselekvés az ellenzék részéről?” – így hangzott a műsorvezetői kifakadás.

Az ilyen kellemetlen égésektől még az ötvenes faktorú naptej sem képes megvédeni, ezért úgy döntöttünk, hogy Hajnal megsegítésére védelmi tervet dolgozunk ki. A szankciós politika ebben az esetben természetesen nem használ, hiszen ha a Momentum bojkottálná az ATV-t a jövőben, az nem átok, hanem áldás lenne a csatorna számára. Így olyan újszerű, a politikát mind a négy sarkából kiforgató, radikális ötletek kellenek, amelyek azonnal elnémítják a piszkálódva kétkedő műsorvezetőt.

Kezdésként azt javasolnánk Hajnalnak, hogy álljon elő egy műsor tervével, amiben a humor nagyágyúi – főszerepben természetesen a nagy nevettető Farkasházy Teddyvel – hétről hétre nagyon keményen beszólogatnak a kormánynak. Szintén a tévé hullámhosszán maradva a Momentum petíciót indíthatna, azt követelve, hogy az ATV azonnal tűzze műsorra a Sas-kabaré ismétlését. A csasztuskák modern dallamát is elnyomó, hatalmas nevetésektől ugyanis retteg a diktátor. Emellett kulcsfontosságú a vidék megszólítása, ennek leghatékonyabb módja pedig – Demszky Gábor szabadalma nyomán – nem más, mint a kinyomtatott internet faluhelyre való eljuttatása. És ha mindez a temérdek politikai újítás, amin még a csomagolópapír is rajta van, nem lenne elegendő, úgy muszáj bevetni a végső csodafegyvert: közös dalra kell hívni Falusi Mariannt, Bródy Jánost és noÁrt, a klip megrendezését pedig érdemes a feltörekvő tehetségre, Jordán Tamásra bízni. A szabad dal erejét ugyanis nem lehet a Lánchíd budai hídfőjénél megállítani, így az egészen a Karmelita kolostorig hatolva megától bontja le a plebiszciter vezérdemokrácia vértől vöröslő építőköveit.

A terv összes lépésnek végrehajtása után pedig nem marad más hátra, mint a kilencvenes évekbe tett időutazásunk beteljesüléseként átnevezni a Momentumot SZDSZ-re.

(A nyitókép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom