Gyurcsányné árnyékminisztere szerint túl korai őt még bármiről is kérdezni

Bodnár Zoltán maga leplezte le az ATV-ben, hogy Gyurcsányék árnyékkormánya csak egy üres blöff, amikor azt mondta, hogy korai őt még szakpolitikai lépésekről kérdezni.

A tegnapi napon Gyurcsányék árnyékkormánya kijött a fényre, és megtartotta árnyék-kormányinfóját. Ahol is a világtörténelem első árnyékálláshalmozója, Molnár Csaba a következőkben határozta meg az előttük álló feladatot: „az árnyékkormány az közjogi értelemben vett javaslatokat tesz”. Arra azonban sajnos nem tért ki, hogy ha Gyurcsány ebédre mondjuk egy jó szuttyos csirkét indítványoz Klára asszonynak, az vajon „közjogi értelemben vett javaslatnak” minősül-e?

Szerencsére Bodnár Zoltán, Gyurcsányék árnyék-pénzügyminisztere az Egyenes beszédben megmutatta, hogyan is néz ki a gyakorlatban az, amikor az árnyékkormány „közjogi értelemben vett” javaslatot tesz.
Műsorvezető: Jó, akkor most nézzük azt, hogy nem árnyék-, hanem pénzügyminiszter. Hát hiszen ez a dolog végül is erről szól valahol. És akkor ne játéknak tekintsük, hisz’ nem is az, hanem nézzük komolyan. Mit kellene ma tennie egy pénzügyminiszternek, hogy ha erre felkérést kap? Ön mit tenne?
Bodnár Zoltán: (2 másodperc néma csend) Ennek az árnyékkormánynak igen sok javaslata lesz arra vonatkozóan, és… ööö…
Műsorvezető: Korán kérdezem?
Bodnár: Korán kérdezi, igen.

Hát persze, hogy túl korán, szisszenünk fel a képernyő előtt ülve. Elvégre Gyurcsányék csak most nyerték meg a kormányalakításukhoz szükséges árnyékválasztást, ha a valóságban ugye még Márki-Zay Pétert sem sikerült legyőzniük a balos előválasztáson. Természetes hát, ha a hetedhét árnyékvilágra szóló sikert kellőképpen megünneplik. Meg aztán egy ilyen komoly pozíció, mint az árnyékkormány, vélhetően rengeteg protokolleseménnyel is járhat, kezdve azzal, hogy tiszteletüket kell tenniük például Képzeletfölde vagy a Százholdas pagony nagykövetségén. Arról nem is beszélve, hogy Bodnár Zoltánnak most egy csomó IKEA-katalógust is végig kell nyálaznia, mert hát nagyon nem mindegy, hogyan lesz berendezve az árnyékminiszteri irodája. Ahol aztán az elképzelt műbőrfotelében naphosszat álmodozhat, milyen lenne az, ha megcsörrenne a játékmobilja, és felhívná őt valamelyik valódi EU-s pénzügyminiszter. Szóval nem ám úgy, mint Karácsonyt a kamu-Klicsko úr.

Napnál világosabb tehát, hogy Bodnárnak a temérdek elfoglaltsága mellett arra még ideje sem juthatott, hogy végiggondolja, milyen valós tartalommal is lehetne megtölteni a kamupozícióját. Ha már egyszer a Gyurcsány-féle szabadversek hegyei egy hosszabb vajúdást – melyet természetesen Komáromi doktor egészségügyi árnyékminiszterként maga vezetett le – követően megszülték nekünk az árnyékegereketminisztereket. Amely pozíciók, mint azt Bodnár ATV-s hallgatása is pontosan megmutatta, még véletlenül sem arra lettek kitalálva, hogy tényleges kormányzati alternatívát kínáljanak. Egyszerűen Gyurcsányék csak ezzel próbálják az ellenzéken belül felmutatni, hogy még mindig ők a legképességesebb társaság. Szemben mondjuk azzal a Gelencsér Ferenccel, aki az árnyékállamférfiúi irodájába menet is képes lenne eltévedni. Mert hát az már tényleg csak úgy van, hogy a vakok közt a félszemű Gyurcsány árnyéka is király lehet. A sarokban csücsülő, és a Gazdálkodj okosan! társasjáték pénzeit számolgató Bodnár pedig az ő árnyék-pénzügyminisztere.

(A videóban a párbeszéd 9:27-től látható:)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom