Jakab Péter 5 legnagyobb hazugsága

Jakab Péteren kívül ma már talán mindenki tudja, hogy Jakab Péter politikai pályafutása olyanná vált, mint egy eredeti állapotában sem túl vonzó, mára azonban teljesen leharcolt, a talpán is kilyukadt mamusz: teljesen használhatatlan, kínos vele/benne mutatkozni, és hamarosan eljön az ideje, amikor végleg a haszontalan holmik szemétdombjára helyezik. A közelgő végre való tekintettel pedig össze is gyűjtöttük a Jobbik egykori elnökének öt legnagyobb hazugságát.

1. Jakab antiszemitizmushoz való viszonya
Jakab Péter látványosan megsértődött és antiszemitizmust kiáltott, mikor az Echo TV-ben „Jákob”-nak nevezték. Mindezt tette abban a pártban politizálva, amelyik – a „zsidólistázó” Gyöngyösi Márton beismerése szerint is – „tudatosan játszott rá a rasszista, antiszemita érzésekre”. És habár Jakab Péter elnöksége alatt a Jobbik valóban teljesen balra tolódott, az úgynevezett néppárti fordulat után is sorra potyogtak ki az antiszemita csontvázak a párt szekrényéből (lásd: Bíró László judapestezése, Z. Kárpát Dániel náci karlendítése, de említhetnénk Jakab Péter sofőrjének esetét is, aki a győzelem jelét mutatta Auschwitzban). Ezekben a botrányokban nemcsak az közös, hogy Jakab pártelnöksége ideje alatt robbantak ki, hanem az is, hogy a Jobbikon belül következmények nélkül maradtak. Miközben tehát a jákobozásban égbekiáltó zsidóellenességet látott Jakab, addig saját pártjában a legdurvább neonáci kirohanások felett is szemet hunyt. Hiteles. Ja, nem.

2. Munkalakás – ízlésesen mamuszos enteriőrrel
Természetesen nem foglalunk állást abban a kérdésben, hogy Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő akkor most szeretők-e. Egyfelől ugyanis döntse el mindenki maga, mennyire hihető, hogy hosszú éjszakákat dolgozták át egy munkalakásban, amelyet aztán – sajtóhírek szerint – most közös családi házra cseréltek. Másfelől pedig ez két ember magánügye. Kellene, hogy legyen. Csakhogy Jakab Péter az esetleges viszonyt napvilágra hozó cikkek után mosolygós adventi képet posztolt feleségével és gyermekeivel. Felhasználva ezzel családját, hogy cáfolni tudja a hűtlenségére vonatkozó állításokat, emellett pedig megmutathassa, mennyire odaadó apa és szerető férj. Jakab Péter ujjáról azóta persze lekerült a karikagyűrű, közös családi fényképek sincsenek már, ezzel mintegy beismerve, hogy ócska hazugság volt a családi idillt bemutató adventi fotó.

3. A kádári kisember szerepével való lebukás
A hokedlin ülő, piros lábaskájából grízes tésztát majszoló Kádár Jánoshoz hasonlóan Jakab Péter is előszeretettel osztotta meg, hogy bizony ő is a melósok eledeleit fogyasztja (Piros Aranyba tunkolt parizert, nokedlis paprikás krumplit, és krumplistésztát – szigorúan műanyag éthordóból bekanalazva, természetesen). És panellakás előtt fényképezte önmagát, hogy ezzel is mutassa, nemcsak az étkezési szokásaiban, hanem a lakhatási körülményeiben is a melósok egyszerű életét éli. Aztán Jakab Péter autóbalesetével a melósimázsa is totálkárosra törött, hiszen egyszeriben ráirányult a figyelem, hogy szolgálati autójához saját sofőr is jár, emellett pedig havonta 2,6 millió forintot tesz zsebre.

4. Melósromantika
Parlamenti szónoklataiban Jakab Péter hétről hétre a melósok védőszentjeként hivatkozott önmagára. Ez a szerep egészen addig volt tartható, amíg Fonyódligeten aztán össze nem futott egy igazi, húsvér melóssal. Aki a munkáját végezte volna, ha Jakab hagyja. Csakhogy nem hagyta, először ugyanis közölte a melóssal, hogy jobban tenné, ha három percre leállítaná a munkagépét, mert zavarja a jobbikos sajtótájékoztatót. Ami azért mégiscsak fontosabb, mint a valódi munkavégzés. Majd ezt követően hamisítatlanul fellengzős stílusban leüvöltötte a melós fejét, akit végül még feljelentéssel is megfenyegetett. (Azt meg talán jobb el sem képzelni, hogyan viselkedett volna akkor Jakab, ha éppen nem a melósok védőszentjének képzeli magát…)

5. A nép saját zseb pártján
Jakab rövid tündöklése során folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy őt csak a nép, a melósok meg a rúd parizer ára érdekli, ellenben a hatalom, a politikai machinációk és nagy pénzek világával. Ennek azonban tökéletesen ellentmond, hogy – a Telex cikke szerint – Jakab az utolsó frakcióvezetői döntései közt először 103 millió, majd 83 millió forint összegben [a második kifizetést a Jobbik képviselői aztán már megakadályozták – a szerk.] kötött szerződést, pénzhez és pozícióhoz juttatva ezzel a hozzá és Molnár Enikőhöz hűséges pártkatonákat. (Többek között a judapestező Bíró Lászlót is, hiszen mint tudjuk, Jakab ki nem állhatja az antiszemitákat – bocsánat, ezt nem ide.) És tette mindezt úgy, hogy a Jobbik belső szabályzata szerint a szerződéskötésekről előzetesen egyeztetnie kellett volna a frakcióvezetéssel. Jakab azonban éppen a frakció tudta és beleegyezése nélkül akarta lebonyolítani a kifizetéseket. Ezzel a lépéssel is bizonyítva, hogy nem a nép, sokkal inkább a saját zsebe és politikai túlélése pártján áll.

(A melósok védőszentje akció közben:)

(A nyitókép forrása: azonnali.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom