Kitálal az ellenzéki újságíró: a guruló dollárokat eredetileg Karácsonynak szánták

Habár a baloldali politikusok a teljes tagadásba menekülnek, az újságíróik többször elszólták magukat, hogy a guruló dollárokat eredetileg Karácsony Gergelynek szánták.

A koronavírus után újabb rejtélyes kórokozó nyomaira bukkantunk. A betegséget azt teszi egészen misztikussá, hogy egyelőre csak a hazai ellenzék politikusainak körében fertőz. Eddigi megfigyeléseink alapján a páciensek közös tünete a heveny emlékezetvesztés, amely abban a pillanatban beáll, amint csak szóba kerülnek az Amerikából Márki-Zay Péter mozgalmának számlájára guruló dollárok. Ilyenkor aztán a külső szemlélő számára makkegészségesnek tűnő ballibsi politikus hirtelen mindent elfelejt, ő aztán becsszóra nem látott, nem hallott semmit. És fényképről talán felismerné Márki-Zay Pétert, habár még valószínűbb, hogy inkább onnan sem.

Érdekes módon azonban a laboratóriumi körülmények között megfigyelt ballibsi újságíróknál a rejtélyes kórokozó nyomaira mostanáig nem akadtunk rá. Ennek köszönhetően pedig időről időre elszólják magukat, hogy a Márki-Zay mozgalmának számlájára megérkező amerikai dollárok eredetileg Karácsony Gergelynek lettek feladva. Legutóbb például a VálaszOnline bezzegkonzervatív tollforgatója, Stumpf András beszélt a kapitány Karácsonytól megörökölt, nyomokban amerikai mikroadományokat tartalmazó csomagjáról:
Hát nem, nem, nem, bocsáss meg, nem így nézett ki az egyenlet. Az egyenlet az úgy nézett ki, hogy Karácsony Gergely az, aki mögé ezt az egész pénzt, hát a Korányi az ő főtanácsadója, nem véletlenül ő volt ott. Karácsony Gergely mögé szervezték be ezt a pénzt, csak a Karácsony aztán megunta a ralit.

Annyi lábjegyzettel mindenképpen muszáj kiegészíteni Stumpf eszmefuttatását, hogy amint kibukott a Korányi szervezte, amerikai pénzgyűjtés botránya, abban a pillanatban megtámadta Karácsonyt is a kínos feledés és feledtetés vírusa, és bejelentette: az eddig is távmunkában dolgozó főtanácsadója az év végével sajnos távozni kényszerül, mivel New Yorkból nem tudja ellátni a távmunkáját. Szóval most már inkább mindig is úgy volt, hogy Karácsony fényképről talán felismerné Korányit, bár még valószínűbb, hogy inkább onnan sem.

Csak sajnos Az én ott sem voltam, és különben is a többiek vittek bele a rosszba munkacímen futó akcióba Márki-Zay Péternek sikerült belerondítania, amikor is egy Facebook-posztban elszólta magát, hogy az előválasztási győzelme után ő bizony megörökölte a Karácsony-stábot. Antik tálalóval, amerikai kampánytanácsadókkal és egy monogramos ezüst kiskanállal egyetemben. Innentől pedig csak nagy nehézségekkel – és egyéb, feledtető vírusok bevetésével – lehet fenntartani azt a magyarázatot, hogy a kapitány nyakába kapta ugyan Karácsony amerikai szakemberekkel kibővített kampánycsapatát, kivéve természetesen a finanszírozási modellt, mert azt meg pont nem. És főleg úgy, hogy az amerikai mikroadományokat Karácsony főtanácsadója kalapozta össze a kapitánynak.

És ezen a ponton muszáj megidézni a 24.hu újságírójának, Nagy Gergely Miklósnak a szavait, aki egy szeptember végi podcast-műsorban vallott egészen nyíltan a Karácsonytól megörökölt amerikai mikroadományokról:
Ez a tengerentúli kapcsolat vagy network, ami tulajdonképpen betalált Márki-Zay Péterhez, az ellenzéki folklór szerint ez korábban Karácsony Gergely alatt volt.

Tulajdonképpen Karácsony Gergely ki is jelölte a saját partnerét Márki-Zay Péterben, az ő javára lépett vissza, ez egy tulajdonképpen magától értetődő dolog lett, hogy ez a háttér megtalálta az útját Márki-Zay Péterhez.

Szóval hiába a balliberális politikusok igyekezete, hogy még csak nem is hallottak Márki-Zay Péterről, dollárt pedig utoljára a Kacsamesékben láttak, ha eközben a saját újságíróik buktatják le őket.

(Nyitókép: Tamás Róbert/N1TV)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom