Nem vicc! Márki-Zay most éppen Orbán Viktornak képzelte magát

Persze, hogy tudtuk, csak nem sejtettük, hogy egyszer eljön ez a pillanat is. Márki-Zay egy önmagát ábrázoló képet osztott meg a következő szöveggel: „ITT VAN ORBÁN VIKTOR!”

Így utólag talán már be lehet vallani, hogy félszeg nyugtalansággal figyeltük, ahogyan Márki-Zay Péter a választási kampányban megküzdött a benne élő és Orbán Viktor névre elkeresztelt démonával. A kapitány kellemetlenkedő kérdést kapott, hogy előző nap miért beszélt arról, hogy szövetsége egyszerre képviseli a kommunistákat és fasisztákat? Vagy miért mutat különös érdeklődést, mennyi meleg tagja lehet a kormánynak, esetleg hogy mennyi zsidó politikusa van a Fidesznek? Azonnal érkezett is a válasz, hogy nem is ő, hanem Orbán Viktor. Ami egyfelől persze módfelett mókás, hiszen a fasisztázó, melegező és zsidózó felvételeken mégiscsak Márki-Zay volt látható, nem pedig a belső démona. Másfelől viszont a jelenből visszanézve mégiscsak megállapítható, hogy a kapitány pszichéje ekkor még nem csapódott jéghegynek, és különbséget tudott tenni önmaga és Orbán Viktor között.

Sajnos azonban addig jár a Titanic a jeges Atlanti-óceánra, amíg ketté nem törik, így csak idő kérdése volt, mikor marad végleg alul a kapitány a démonával vívott küzdelemben. Jelentjük, bevégeztetett, a végső bukás pillanata megtörtént, és a Facebook üzenőfala pontban 2022. december 6-án 14 óra 31 perckor kettéhasadt. Ekkor ugyanis Márki-Zay Péter egy saját magát ábrázoló képhez önkezűleg kiírta, hogy „ITT VAN ORBÁN VIKTOR!”

Article alt!

És persze, háboroghatnánk azon a démoni aktuson, hogy miért kellett mindebbe a Mikulásra – nem pedig egy ügybuzgalomtól a sötétben foszforeszkáló, fröccsöntött messiásra – váró gyerekeket belekeverni. De hát a politika Greta Thunberg utáni időszámítása megtanított arra a leckére, hogy már nem csak a mindennapok totál felesleges fogyasztási cikkeit nyomják kisgyerekes reklámokkal az arcunkba. Hanem bizony a diszkontáron megszámolt, rövid lejárati idővel felcímkézett politikai termékeket is, mint amilyen a kapitány miniszterelnök-jelölti tündöklése volt. (Na jó, mondjuk Márki-Zay Péterre csak a gyorsan elillanó szavatossági idő érvényes, mert a kampányába guruló, 3 milliárd forintnyi dollár minden, csak nem diszkontár.)

Szóval bevégeztetett, a kampányban még kettéosztott psziché határai végleg összemosódtak, és Márki-Zay Péter szerint mostantól ő Orbán Viktor. Hiszen a csillogó szemű, ártalmatlan gyermekek is felismerték. (Ami mondjuk erős kamuízű bukét ad a sztorinak, mert az mégis milyen már, hogy egy polgármestert a saját városában sem ismernek fel…) Szóval gyanítjuk, a következő lépés az lesz, hogy a kapitány holnap reggel kopogtatni fog a Karmelita kolostor ódon kapuján. Mégpedig azzal a szöveggel, hogy csókolom, szeretne becsekkolni, hogy végre hozzáláthasson az aznapi miniszterelnöki teendőihez. A hitetlenkedő portás két vállra fektetéséhez pedig magával visz öt darab, riadt tekintetű kisgyereket, akik egy hevesebb unszolást követően tanúsítják majd, hogy a Péter kapitánybácsi az Orbán Viktor.

Mi pedig arra kérjük a Karmelita portását, amire olvasóinkat is, hogy ha az utcán látják kóborolni az önmagát Orbán Viktornak képzelő kapitányt, akkor legyenek vele nagyon türelmesek. Nyugtassák meg, döntsék a hátára és tegyenek hideg vizes borogatást a képzelgésektől zaklatott kobakjára. Közben pedig adjanak hálát a magyar nép bölcsességének, hogy ezt az embert nagyon messze tartották a hatalomtól április 3-án. (Nyitókép: Fuszek Gábor/Blikk)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom