Csörtének indult, de kiütéses győzelemmel végződő bokszgála lett Schiffer és Puzsér vitájából, pedig utóbbi mindent bevetve előbb kijátszotta a nácikártyát, majd nekiállt személyeskedni.
Schiffer András és Puzsér Róbert voltak a vendégei a Spirit FM-en futó Harcosok klubja című műsornak. Ráadásul ők ketten – mint azt a felvezetőből megtudhatjuk – nem csak afféle mezei, békegalamblelkű értelmiségiek, akiknek a legnagyobb küzdelmet az jelenti, ha valamelyik könyvtárterem eldugott sarkában, éppen az Élet és Irodalmat böngészve rájuk tör a szürke kardigánjukból előbújó molylepke. De nem ám, Schiffer és Puzsér ugyanis „rendszerkritikus értelmiségiek”, harangozza be nekünk egy ministránsfiú ügybuzgalmával Gavra Gábor a vitát. Lélekben pedig már készülünk is, hogy most aztán úgy megkapja tőlük a magáét a globális nagytőke, hogy a McDonald’s félárbócra ereszti Ronald bohóc orrát, és menten kivonul az országból.
Mielőtt azonban a „rendszerkritikus értelmiségiek” enyhén molyirtószagú dühétől tartva elkezdenék bedeszkázni kirakataik üvegét a plázás fast fashion butikok, nézzük meg, hogyan is lázad pontosan a rendszer ellen Puzsér? Hát úgy, hogy felmondja a Nyugat jó, Kelet rossz mantrát, miszerint minden, ami nyugati, az felvilágosult, ugye, meg annyira szabad, hogy aki ezt kétségbe merné vonni, az mehet is fel a nyugati egyetemek tiltólistájára – közvetlenül a sok halott, fehér csávó indexre helyezett műve mellé. Ellenben a Keletet pedig csupa barbárok népesítik be, akik a szabadság ellenségei mindahányan. Ami szóval, hűha és nahát, annyira komoly meg eredeti rendszerkritika, hogy bármelyik multi Rolex-órás középvezetőjének slim fites zakózsebéből előbújhatott volna.
És talán érzi Puzsér is, hogy a rendszerkritikája olyan éles, mint egy kínai gyermekmunkások által előállított, plüss unikornis, ezért sietve hozzáteszi, hogy persze, ő is tüntetett a NATO ellen az iraki megszállás idején. Csak hát mostanra meg mégis inkább a NATO feltétlen híve lett. És mielőtt még bárki, aki nem rendszerkritikus és értelmiségi szakon diplomázott, azt gondolná, hogy itt azért feszül némi önellentmondás, Róbert azonnal közli is a megnyugtató válaszát: „nem én változtam, a történelmi helyzet változott”. Ami magyarázatnak pont annyira erős, hogy fentebb említett plüss unikornisunk szarva is kipukkantaná, ezért Puzsér végső elkeseredésében kijátssza a nácikártyát: Putyin egyenlő Hitler. Vagy ahogy a latinul is tudó, művelt nyugati mondaná – a keletiek persze nem, mert tőlük csak olyan barbarizmus jöhet, mint Dosztojevszkij, Bulgakov vagy Turgenyev – a reductio ad Hitlerumot. Ha ugyanis a Hitlerputyin ellen vívunk epikus csatát, aközben szinte el is törpülnek az afféle apró ellentmondások, mint hogy a Robi tegnap még a NATO ellen tüntetett, ma meg már a NATO hűséges és kritikátlan követője.
Igen ám, de Puzsér még ezt is elrontja, hiszen ha a Nyugat jó, a Kelet meg rossz, akkor mégis mit kezdjünk Hitlerrel? Ami, hát, izé, mégiscsak made in Germany/Austria (ezt a meccset germán felebarátaink nyugodtan játsszák csak le egymás között). Meg a náci ideológiának megágyazó modern antiszemitizmust is neves francia, angol és német gondolkodóknak köszönhetjük. És nahát, a kommunizmus eszméje csak nem szintén nyugati kobakból pattant ki? Ezekből a kiragadott példákból persze nem a puzséri világkép ellentétének – miszerint mégiscsak inkább a Kelet a jó, a Nyugat pedig kollektíve bűnös – igazolása következik. Csak az az ordító közhely, amelyet, úgy tűnik, Puzsér a saját ordítozásai közepette képtelen meghallani, hogy a világ némileg árnyaltabb meg bonyolultabb annál, mint hogy szeplőtelen jókra és hitlerdémonokra osszuk.
Végezetül pedig álljon itt gyűjtésünk Schiffer András legjobb beszólásaiból, utat és sorvezetőt mutatva bárkinek, aki a veszélyre figyelmezető táblák tiltása ellenére mégis vitába szállna Puzsérral, hogyan kell Robival beszélni. Pont így:
(Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán/Kovács Tamás)