Az ATV főmunkatársa a HírTV-ben ismerte be: már megint Orbánnak lett igaza

Az ATV főmunkatársa, Csuhaj Ildikó beismerte, hogy a „vakcinabeszerzéssel meg oltásokkal” kapcsolatban Orbán Viktornak lett igaza.

A koronavírus elleni oltakozás kezdete óta a baloldaltól – a teljesség igénye nélkül – megtudhattuk, hogy a kormány emberkísérletet hajt végre, és orosz rulettet játszik. Petíciót indított a kínai vakcina betiltásáért, és parlamenti határozattal akadályozta volna, hogy keleti oltóanyagokat is lehessen használni hazánkban. A Nagy Oltásellenes Bulikában Jakab Péter pedig annyira feloldódott, hogy ismét előjött belőle a rasszista, és a parlamentben kifejtette: azért, mert „van valami kínai cucc, amivel beoltottak egymillió afrikait vagy egymillió kínait”, attól az még nem lesz megfelelő a magyaroknak.

Ilyen előzmények után az ATV főmunkatársa, Csuhaj Ildikó is a ruletthez hasonlította Orbán Viktor „vakcinabeszerzéssel meg oltásokkal” kapcsolatos politikáját a HírTV Plusz-mínusz című műsorában. Csuhaj kijelentette, hogy a miniszterelnök az oltási program sebességének felfokozásával az „összes zsetont” a „piros 78-asra” tette fel, amelyben nemrég még látott kockázatot. Majd azzal folytatta, hogy muszáj felülbírálnia korábbi véleményét, mert
most nagyon úgy néz ki, hogy a piros 78-as bejött, és nem is egy vakszerencse folytán. Tehát azt kell hogy mondjam, ami valószínűleg az én számból ilyen nagyon váratlannak tűnik, vagy meglepőnek, hogy azt tudtuk, hogy a miniszterelnök egy stratéga […] tehát ez, hogy a keleti vakcinabeszerzés, orosz és kínai, és 4 millió 100 ezernél tartunk, akik az első oltást megkapták, hogy igen, ez azt támasztja alá, hogy ez a stratégia ez jó volt.

Csuhaj szerint tehát Orbán Viktor stratégiája bizonyult helyesnek egy olyan éles politikai kérdésben, amikor a magyar álláspont érvényre juttatása érdekében szembe kellett helyezkedni Brüsszel akaratával. Ez pedig egyáltalán nem példanélküli a miniszterelnök pályafutásában, hiszen a 2015-ös migránsválság során szintén a mostanihoz hasonló támadások kereszttüzébe került, ám mindvégig kitartott a déli határzár felépítésének szükségessége mellett. Tavaly aztán a Die Presse című osztrák lap újságírója megírta, hogy szerinte a korábbi osztrák, és a jelenlegi német kancellárnak is bocsánatot kellene kérnie Orbántól, mert neki volt igaza a migránsválság kezelését illetően. A piros 78-as tehát akkor is bejött a miniszterelnöknek, és nem a vakszerencse folytán. Ennyiszer ugyanis senkinek nincsen mázlija ilyen határhelyzetekben. Ehhez korszakos stratégának kell lenni.

(A kép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom