Balos önkormányzati lapban dübörög tovább Steinmetz oltásellenes kampánya

A jobbikos Steinmetz Ádám által megkezdett oltásellenes propagandát a közpénzből fizetett Marcali Napló vitte tovább. Hogy az újságban megjelenő gyalázkodó, vérfertőzést és nemi szerveket emlegető cikk még annak a somogyinak is elvegye a kedvét az oltakozástól, akinek Steinmetz addig nem tudta.

Több írásunkban is bizonyítottuk már, hogy Steinmetz Ádám egyértelműen az oltásellenes kapura játszik. Az első lövését akkor eresztette meg, amikor aláírta azt a máig vissza nem vont ellenzéki, parlamenti határozatot, amely megakadályozná a keleti vakcinák hazai használatát. Majd futószalagon jöttek az újabb próbálkozások, melyek rendre az oltással kapcsolatos elbizonytalanítást célozták. Így a jobbikos politikus először megbízhatatlannak, gyanúsnak és kínai gagyinak nevezte a keleti vakcinákat. Végül az ATV egyik műsorában az oltásokról általánosságban – beleértve tehát a Pfizer és a Moderna készítményeit is – kijelentette, hogy azok kockázatosak, ezért egyetlen embert sem beszélne rá az oltakozásra.

Steinmetz egy csapatban az utolsó tanácselnökkel?

A 2022-es választások során a – Marcali központú – Somogy megye 3. választókerületében induló Steinmetz Ádám bedobta tehát a medencébe az oltásellenes hergelés piros pöttyös labdáját. Amit aztán az önkormányzati kiadású – azaz közpénzből finanszírozott – Marcali Napló vett a kezébe, hogy tovább játszadozzon vele.

Első pillantásra talán különösnek tűnhet, milyen harmónia fedezhető fel a jobbikos Steinmetz és a marcali önkormányzat között, melyet polgármesterként 31 éve – az egykori MSZP-s, ma már a helyi civil szervezet színeiben induló – Sütő László irányít. Sőt, Sütő politikai pályafutása még régebbre nyúlik vissza, hiszen ő volt a somogyi kisváros utolsó tanácselnöke. Steinmetz pedig az első pillanattól kezdve látványos gesztusokat tett a helyi baloldalnak – elég csak utalnunk a Heti Válasz cikkére, melyben a jobbikos Marcalit Suchman Tamás „kiskirályságának” nevezte. 2019-ben pedig a Jobbik szervezete nem is indított polgármester-jelöltet Sütővel szemben. A helyi viszonyokra rálátó, megbízható forrásunk szerint Steinmetzék ugyanis felismerték, hogy ha ők is kihívót állítanának, azzal csak a baloldali szavazókat osztanák meg – veszélybe sodorva az egykori tanácselnök győzelmét. [A taktikázás végül bejött, hiszen Sütőnek mindössze 123 szavazatnyi különbséggel ugyan, de sikerült megvernie a Fidesz jelöltjét – a szerk.]

„Az utódnemzésben közreműködő szerveit is sűrűn emlegették”

Habár a hála nem politikai kategória – tartja az ősi kínai mondás, a Marcali Napló 2021. áprilisi száma ezt mintha mégis cáfolna. A közpénzből kiadott, és 5000 példányban ingyenesen terjesztett újságban megjelenő Magyarország jobban teljesít című írás ugyanis tökéletesen rímel a Setinmetz által megkezdett oltásellenes propagandára. A cikkben kirajzolódó párhuzamos univerzumban az oltási program tökéletesen csődöt mondott, a kibomló káosz képei szerint pedig szinte egyetlen embert sem sikerül beoltani. Szemben azzal a magyar valósággal, ahol mostanáig 4,4 millió ember kapott oltást, és amellyel a Marcali Napló szövege köszönőviszonyban sincs.

A valóság propagandisztikus eltorzításánál azonban sokkal súlyosabb az a trágár és gyalázkodó stílus, amely a cikk szövegének egészére jellemző, ámde most csak egyetlen részletét emelnénk ki:
Megkérdeztünk embereket, ők mit gondolnak erről [az oltási programról], de válaszaik közlésétől ezúttal eltekintenék – amúgy is egy irányba mutat valamennyi:
Többnyire pajzán, vérfertőző elfoglaltságot kínálva a felelősöknek, miközben azok felmenőinek az utódnemzésben közreműködő szerveit is sűrűn emlegették…

A baloldal által a mágnestáblára felvázolt taktika tehát valahogy úgy festhet, hogy először Steinmetz ugrik a medencébe, és megpróbálja szétlőni az emberek vakcinákba vetett bizalmát. Majd ha akad még olyan somogyi polgár, akinek az oltakozástól való kedvét nem vette el a jobbikos, akkor következik a Marcali Napló trágár stílusban előadott propagandája. Amely szerint az oltási program totális káoszba fulladt, ezért kár is megpróbálni a vakcina beadatását.

Az eredményjelző-tábla azonban sohasem hazudik, és amíg a kormány mellett ott van a 4,4 millió magyar beoltott, addig a Steinmetz-csapat csupán a vérfertőzős gyalázkodást tudja felmutatni. Ez pedig elég egyértelmű, kiütéses győzelemnek tűnik.

(A kép forrása: MTI)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom