3+1 biztató hír a magyar egészségügyből

A fideszes politikusoktól rendszeresen értesülhetünk arról, hogy hány milliárd forinttal jut több pénz az egészségügyre, mint korábban. Az is rendszeresen elhangzik, hogy hány százmilliárdot fordítottak már kórházak felújítására. Az ellenzék hangja azonban kétségtelenül hangosabb ezen a téren, és mi, választópolgárok, sokan nem is látjuk át, hogy milyen folyamatok zajlanak a rendelők és kórházak kapui mögött. Az ellenzék helyzetét könnyíti, hogy sokkal könnyebb rámutatni egy 10 milliárdos stadionra, mint egyenként bemutatni a hasonló összegből épült nővérszállókat.

Az elmúlt hetekben több olyan biztató hír is napvilágot látott, amelyek figyelmet érdemelnek, mert új megvilágításba helyezhetik a magyar egészségügy teljesítményét azok számára is, akik nem a téma szakértői.

1) Nagyon jelentősen, 38 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság 2010 óta. Ez a harmadik legnagyobb javulás ebben az időszakban az Európai Unióban. 2010-ben még 33 százalékkal rosszabb adatokkal rendelkeztünk az uniós átlagnál, 2018-ban már kedvezőbb volt a magyar adat, mint az EU átlaga, és a németekkel kerültünk egy szintre.

2) Soha nem dolgozott még annyi orvos Magyarországon, mint 2019-ben. 41 282 volt a dolgozó orvosok száma tavaly, ami pontosan 7339 orvossal több, mint 2010-ben. A baloldali kormányzás idején ezzel szemben – a KSH adatai szerint – több mint háromezerrel csökkent az orvosok száma. Érdekes, hogy a Soros-Bertelsmann-Gyurcsány-hálózat és a károgó kommandójuk még a valóság szöges ellentétét is sokakkal el tudja hitetni.

3) Magyarországon az EU-átlagnál nagyobb mértékben nőtt az egészségben eltöltött évek száma 2010 óta. A nők 3,2, a férfiak 4,1-gyel több egészségkárosodástól, betegségektől mentes életévre számíthatnak Magyarországon, mint 2010-ben. Az Eurostat adatai alapján 2010 óta Szlovákiában, Spanyolországban és Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben az egészségben eltöltött évek száma.

+1) Nehéz nem észrevenni, hogy az elmúlt időszakban szinte minden hétre jutott egy-egy új egészségház. Íme, néhány példa:

Dunaharaszti
http://www.dunaharaszti.hu/attachment/0003/2809_copy_1_rendelokesz.jpg

Őrbottyán
http://www.pestmegye.hu/images/2020/Kozgyulesek/Egeszseghazak/Egeszseghazak/orbottyan_eu_haz.jpg

Lepsény
http://www.lepseny.hu/wp-content/uploads/2020/05/POL1855_m_sz-768x432.jpg

Sülysáp
https://sulysap.hu/pics/sulysap/hu/news/253383.jpg

(A kép forrása: pestmegye.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom