Jóslat: a vakcinát megtaláló hatalom kiemelkedhet a következő évtizedben

A világ legrégebbi hetilapja, a brit Spectator szerint a koronavírus vakcináért folytatott küzdelem többről szól, mint az ellenszer megtalálásáról. A lap megállapítja, hogy a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése globális tudományos programnak indult, azonban mára a 21. század „nagy játszmája” lett, amelyet a hatalomért és befolyásért vívnak az országok. Éppen ezért a sikeres vakcina kifejlesztése nem anyagi hasznot hoz majd, hanem globális politikai hatalmat.

A brit Spectator egy nemrégiben megjelent írása szerint az oltás kifejlesztése kezdetben nagy tudományos törekvés volt, mára azonban egyre inkább a geopolitikáról és az országok szembenállásáról szól. Bár a WHO megpróbálta együttműködésre bírni a vakcinán dolgozó államokat az úgynevezett "Covax-program" révén, többségük érdektelenséget mutatott, nem véletlenül. Számukra ez a verseny csakis az egyedüli győzelemről szól. Maguk a fejlesztési programnevek is a világűrért folytatott versenyt és a hidegháborút szimbolizálják. Az amerikai program neve „Operation Warp Speed” ami a közkedvelt Star Trek-sorozatból vett elnevezés, az orosz „Sputnik V” pedig konkrétan az 1957-ben fellőtt orosz Sputnik műholdról kapta a nevét.

Érdemes leszögezni: Oroszország és Kína versenyelőnnyel indul, hiszen képesek kibertámadásokat végrehajtani, mellyel meg tudják szerezni nyugati cégek szellemi tulajdonát. Erre konkrét példát is hoz a The Spectator: a nemrég megtámadott brit vakcina fejlesztőit. Jóllehet a szkeptikusok nevetnek az orosz vakcina bejelentésén, de jelenleg ez, és a britek AZD1222 nevű vakcinája van a legelőrehaladottabb stádiumban. A kínai fejlesztés során alkalmazott tudományos megközelítés ugyan kevésbé számít innovatívnak, mint mondjuk az amerikai vagy az európai, mégis hatalmas mennyiségű „önkéntes” áll rendelkezésükre, akiken tökéletesíteni tudják a formulát.

Az atlantista hetilap megállapítja: szinte elképzelhetetlen, hogy a nyugati hatalmak Kínától vagy Oroszországtól rendeljék meg az oltást. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy egyáltalán származhat-e bárkinek is anyagi haszna a fejlesztésből.  A britek előre jelezték, hogy előállítási áron adnák el a vakcinát, profit nélkül. Kína pedig úgy nyilatkozott, hogy a globális közjavak részét képezné a vakcinájuk. Nem valószínű, hogy bárki ezen akarna meggazdagodni, ugyanis túl nagy lenne a negatív hozadéka.

Azaz, egyre inkább úgy tűnik, hogy egy működőképes vakcina feltalálása nem anyagi természetű hasznot hoz, hanem morális és politikai hatalmat, tekintélyt jelent majd az azt feltaláló országnak és vezetőinek. A demokratikus berendezkedésű országokban ezzel a jelenlegi vezetők újraválasztása, és a politikai életművük is biztosítottá válna. Az autokrata berendezkedésű államok számára pedig még fontosabb a győzelem, Kína például már nem kizárólag arról lenne ismert, hogy olcsó termékeket gyárt.

Egy dolog azonban összefoglalásként megállapítható: amelyik ország megnyeri a vakcináért folyó versenyt, az fogja meghatározni a következő évtized globális hatalmi egyensúlyát.

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom