Karácsonyék 45 milliót költenek mobilokra, a BKV-nál 17 millió hiányzik formaruhákra

Újabb fontos pénzügyi dokumentum bizonyítja Karácsony Gergely szociális érzéketlenségét a buszsofőröknek ajánlott nullaszázalékos béremelési javaslat után.

Miközben a Fővárosi Önkormányzat tízmilliókat költ arra, hogy kiplakátolja a várost azzal, hogy milyen rossz neki, és milliárdokat dob ki az ablakon pl. az M3-as metróra vagy a Lánchídra, még mobiltelefonra is elkölt 3 év alatt 45 millió forintot. Eközben viszont 17 millió forintot is sajnálnak azoktól, akik egyébként működtetik a várost és a vírushelyzetben is a legkiszolgáltatottabbak. Méltóságuk és megbecsülésük erősítésének pedig alapnak kellene lennie lenne!

Előzményként annyit érdemes tudni, hogy a BKV a közvetlen utaskapcsolatban részt vevő munkatársak részére formaruha-ellátást biztosít. Ennek részeként a cég 2021-től formaruha-szabályozást vezet be, amelynek részleteiről nem tudott megegyezni a szakszervezetekkel, ahogy arról a Világgazdaság című lap is beszámolt. A BKV 2020. december 2-án kötött 48+12 hónapra vonatkozó keretszerződést egyedi gyártású téli és nyári, női és férfiruházati termékek szállítására a Kézmű Kft.-vel. A kiszolgálás megkezdésének várható időpontja 2021. április 1. A keretszerződés az első 48 hónapra legfeljebb 584 millió forint értékben vállalt megrendelés leadási kötelezettséget, ami évente 146 millió forintos összegnek felel meg.

Nem meglepő, hogy a szakszervezetek ezt nem tudják elfogadni. Az érdekképviseletek által meghatározott formaruha darabszámokhoz tartozó költségigény ugyanis nagyságrendileg 320-375 millió forint. A BKV által ajánlott összeg egyébként a Budapesten szintén szolgáltató Volánbusz évi 400 millió forintos és az ArrivaBus 329 millió forintos, hasonló célú ráfordításánál is jóval kevesebb. Ám a BKV 2021. évi előzetes üzleti tervében az erre a feladatra előirányzott összeg még a 146 millió forintot sem éri el. Az üzleti tervben ugyanis információnk szerint csak 129 millió forint áll rendelkezésre.

A különbözet mindössze 17 millió Ft.


A tulajdonos Főváros, azaz Karácsony Gergely és a közösségi közlekedési közszolgáltatásért felelős BKK úgy látszik még ennek a különbözetnek az előteremtésére is képtelen. Mindeközben a Főváros év végi jutalmak címén közel harmincmillió forintot osztott ki, igaz, ott többek közt Karácsony kampányembereit is ki kellett fizetni...

A drót.info korábbi cikke a nullaszázalékos béremelési javaslatról és az elmúlt másfél év pazarló fővárosi döntéseiről ITT olvasható.

(fotó: facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom