Tordai Bencének sikerült megidéznie a kommunizmus kísértetét, amikor az ATV-ben meglebegtette, hogy el kellene gondolkozni a gazdagok vagyonának „elosztásán”.
Túl sok eredetiséggel a Párbeszédet nem lehet megvádolni, a párt ugyanis gyakorlatilag az éppen divatos, nyugati zöld-trendek tükörfordítását végzi el. Jóllehet, az kétségtelen politikai innováció és piócamércével mérve is megsüvegelendő teljesítmény, hogy a halott MSZP-ből sikerült még némi életnedvet kiszívni – néhány parlamenti mandátum formájában –, most mégsem erről lesz szó. Hanem a nyugati minták szolgalelkű követésének tökéletes zsákutcájáról. Hiszen amíg tőlünk nyugatabbra – a valódi és megszenvedett történelmi tapasztalatok hiányában – vidáman lehet házalni a másodlagos frissességű neomarxista üzenetekkel, addig itthon 45 évnyi keserű és véres múlt indítja be a nemzet immunrendszerének védekező mechanizmusát. Mondjuk, mikor a Párbeszéd új társelnöke, Tordai Bence ilyeneket mond az ATV-ben:
„Ezek elosztási kérdések. Tehát amikor az emberiség 1 százaléka birtokolja az összvagyonnak több mint a felét, akkor lehet, hogy azon kéne elgondolkozni, hogy oké, megvan a pénz, de biztos, hogy jó helyen van-e?”
Tordai koszorús költőelvtárs lírai kérdésére történelmi tapasztalatainkból tudjuk is a választ. Mégpedig, hogy amíg a javak nem a kommunista elvtársak, hanem a kulákok padlásain tanyáznak, addig a javak természetesen nincsenek jó helyen. Ezért a javakat egy alaposabb padláslesöprés keretei között el kell juttatni a helyes célállomásra: a kommunista elvtársakhoz. Az elosztási kérdés rendezésének ugyanis ez az egyetlen, megnyugtató módja. És ha jól értjük, akkor Tordai ezt a mintát akarja kiterjeszteni egy, nagy globális padláslesöpréssé.
Csakhogy Tordai enyhén kommunista beütésű, három kötőjel ötéves tervével van néhány gond. Az első rögtön az, hogy a hazánkban állomásozó, nyugati multik (arról, hogy ők miként szerezték meg üveggyöngyökért cserébe az állami vagyont, Tordainak talán érdemes lenne megkérdezni az MSZP-s és DK-s elvtársakat) önként nyilvánvalóan nem fognak lemondani a padlásukon pihengető javakról. Ezért az államnak a fekete Volgájával oda kellene parkolnia a kiszemelt multi elé, hogy Tordai elvtársék kiszálljanak, és erőnek erejével lesöpörjék a megkívánt padlást. Na, most a mi kérdésünk az, hogy egy ilyen, a kommunista leszámolások bizalmával átjárt befektetői légkörben vajon mennyi vállalkozás maradna Magyarországon? (A mi tippünk, hogy a helyes szám a Párbeszéd támogatottságához közelítene.)
De tételezzük fel, hogy felkérik a felcsúti per szellemi atyját, Fekete-Győr Andrást, hogy ne engedje felszállni a nyugati multik gépeit. Majd bontsuk le elménk minden korlátját, és az így szabadon engedett fantáziánkkal képzeljük el azt is, hogy a momentumosnak életében először sikerül valamit rendesen végrehajtania, és a nyugati multik a padlásaikon pihentetett javaikkal nem tudják elhagyni az országhatárt. Mi következne ezután? Szerencsénkre a kérdés nem költői, a Bloomberg ugyanis kiszámolta, hogy ha például India leggazdagabb emberének 22 milliárd dolláros vagyonát szétosztanák az ország szegényei között, akkor fejenként 59 dollárt kapnának. Ami nem sok mindenre elég, parasztházat legalábbis biztosan nem lehetne belőle luxusvillává átalakítani.
És ezen a ponton el is érkezünk Margaret Thatcher megcáfolhatatlan igazságához, amely szerint a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből. Mert addig rendben van, hogy a kulákok padlásáról Tordai elvtárs lesöpörné a javakat, majd egyszeri kifizetések formájában odaadná a szegényeknek. Csakhogy a pénz mellé senki nem kapna valódi tudást, munkatapasztalatot és befektetői érzéket, így az – indiai példánál maradva – 59 dolláros vagyont a szegények nem a jövőjükbe fektetnék, hanem pillanatok alatt felélnék. Miközben Tordai ugye a gazdagok padlását is lesöpörné, így nekik sem maradna semmi. Ezzel pedig beköszöntene a kommunizmus egyenlősége, amelyet mi magyarok egyszer már megtapasztaltunk. Az egyenlőségé, amelyben mindenki egyaránt, egyenlő mértékben osztozik a szegénységben és nincstelenségben – leszámítva persze az uralkodó kommunista elit egy százalékát.
Tordai Bencének tehát ismét sikerült bizonyítania a megmaradás szocialista törvényét, mely szerint a kommunista nem vész el, csak átalakul. Most éppen nyugatmajmoló zöldpolitikussá.
Tordai a kommunista kiáltványába 7:30-tól kezd bele:
(A nyitókép forrása: Facebook)