1968, pápai tavasz - újabb megdöbbentő ittas vezetés Gyurcsány Ferenctől

Kísértet járja be a Gyurcsány-villát – a múlt kísértete. Előző írásunkban feltártuk, hogy egy bizonyos pápai lakos, Gyurcsány Ferenc 1959-ben ittasan vezetve balesetet okozott. Most pedig bemutatjuk, hogy vélhetően ugyanő 1968-ban – szintén ittasan – az árokba hajtott, utasa pedig megsérült.

Tegnapi parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc börtönviselt édesapja alakját használta fel arra, hogy nyomatékot adjon a fideszes képviselők nyíltszíni fenyegetésének. A kedves papa ugyanis csak „párszor tízezer” forintot tulajdonított el, a kormánypárti politikusok azonban gyilkosok. Szóval akinek van füle a hallásra, hallja meg, hogy holmi kis lopásért ha börtön járt, akkor a gyilkosoknak se csillebérci üdülés legyen az osztályrészük. Hanem minimum magánzárka a szegedi Csillagban.

Nem volt egy igen nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta” – folytatta az apa emléke feletti könnyes nosztalgiázást Gyurcsány. Abba most inkább bele se menjünk, hogy a hetvenes években „párszor tízezer” forint azért nem ugyanazt jelentette, mint ma. A gazemberség méretarányairól ugyanis nem szeretnénk vitát nyitni. Sokkal érdekesebbnek találjuk viszont, hogy Gyurcsány csak a már feltárt és megírt lopás bűnét említette. Holott tegnap beszámoltunk egy pápai lakosról, akit éppúgy Gyurcsány Ferencnek hívtak, mint a DK elnökének apját, és ő bizony 1959-ben ittasan vezetve, teherautójával belehajtott egy szabályosan közlekedő kocsiba.

És hogy is fogalmazott Gyurcsány apja kapcsán? A gazemberséget „rendesen csinálta”. Nos, az Arcanumban talált újabb dokumentum mintha valóban alátámasztaná ezt a jellemzést. A Veszprémi Napló 1968-as számában ugyanis ismét találkozhatunk az ittasan vezető, pápai Gyurcsány Ferenccel – ezúttal is a ’Balesetek ittas vezetés miatt’ rovatban.
Ugyancsak ittas vezetés miatt – kezdődik a rövidhír – történt baleset Adásztevel községben is. Gyurcsány Ferenc 35 éves pápai lakos a személygépkocsival az árokba hajtott, majd felborult. A kocsi utasa: Gulyás László 32 éves pápai lakos megsérült.

Article alt!

Ez a pápai Gyurcsány Ferenc tehát tényleg „rendesen csinálta” az ittas vezetést és balesetokozást. Ismert adatai ráadásul kísérteties hasonlóságot mutatnak a DK elnökének apjáéval: egyezik a név (Gyurcsány Ferenc), egyezik a születési év (1933), egyezik a lakhely (Pápa), egyezik a szenvedélybetegség (alkoholizmus) és egyezik a foglalkozás is (sofőr). Ami egyedül nem stimmel, hogy az ifjabb Gyurcsány Ferenc azt állította apjáról: „viszonylag kis trógerságokat” követett el. Merthogy szerintünk egyáltalán minősül „viszonylag kis trógerságnak” sem az 1959-es ittas vezetés, amikor is teherautójával hátulról belehajtott egy szabályosan közlekedő kocsiba. Sem pedig az 1968-as eset, melynek során szintén ittas állapotban az árokba csapódott, utasa pedig meg is sérült.

Természetesen nem állítjuk, hogy az apáék bűneiért a fiúk a felelősök. Ámde ha már ifjabb Gyurcsány Ferenc szóba hozta édesapja börtönnel és bűnökkel erősen megterhelt múltját, akkor egyfelől nem ártana tisztáznia, hogy az 1959-ben és 1968-ban ittasan vezető és balesetet okozó Gyurcsány Ferenc azonos-e az apjával. Másfelől pedig, hogy az ittas vezetést tényleg „viszonylag kis trógerségnek” tartja-e.

(A nyitókép forrása: Blikk/Pozsonyi Zita)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom