Kipukkadt lila lufik: 5+1 gázos momentumos városvezetés

Sokan emlékezhetünk, hogy a magát újnak mondó Momentum nagyjából azt vázolta tavaly, hogy ugyan összeáll a régiekkel, de csak azért, hogy bizonyíthasson az önkormányzatokban. Eltelt már annyi idő, hogy összeszedjük, mit műveltek vezető pozícióban, és röviden azt mondhatjuk: HÖK-ös tempót tolnak.

1. Göd, a Momentum csődjének szimbóluma

A liberális portálok sem tudták elhallgatni, ami Gödön történik. A húszezres kisvárosban tavaly óta egy 31 éves momentumos srác a polgármester, aki képtelen rendet tartani, még a sajátjai között is. A 24 szerint "kisvárosi palotaforradalom zajlik Gödön", az Ungár Péter résztulajdonában lévő Azonnali meg azt írta, hogy "feszültség a gödi ellenzéki összefogásban: a helyi DK, LMP és Jobbik nemcsak a politikai, de az emberi alkalmasságát is megkérdőjelezik a momentumos polgármesternek, Balogh Csabának, aki szerintük hatalmával rendszeresen visszaél." A drót.info gödi helyzetre rálátó forrásai szerint most valamifajta együttműködési megállapodással csillapítanák a kedélyeket, amelyet a DK és a Jobbik bevállalna, az LMP-s alpolgármester viszont nem. 

A választókat persze ez nem érdekli. Ellenben az már annál inkább, hogy a kisváros - forrásunk szerint nyaranta százak és ezrek által látogatott - strandja a rekkenő hőségben zárva van, mert valami trafóházat nem sikerült rendbe tenni, sok hónap alatt sem. Bizonyára a haverokkal való veszekedés elvitte az energiákat.

2. Terézváros, az átláthatatlanság szimbóluma

"Bár Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere a tavaly őszi önkormányzati választást megelőző kampányában azt ígérte, hogy győzelme esetén szakít a korábbi, kormánypárti városvezetés gyakorlatával, és kereshető formában minden önkormányzati szerződést, projektnyertest, és „minden kifizetett forintot” feltöltenek Terézváros honlapjára, ezt máig nem tették meg. Sőt, tavaly október 13-a óta a kerület honlapjára a gazdálkodási adatok fejléc alá alig került fel új szerződés, vagy megbízás." - számolt be a Magyar Nemzet. Soproni echte HÖK-ös arc, a hivatalos adatok szerint az ELTÉ-n másfél milliát markolt fel. Azt lehetett még korábban megtudni róla, hogy "Tomi fő politikai célja, hogy legyőzze Andrist". 

3. Baja, ahol a momentumos lángosos is elégedetlen

Dél-Magyarország egyik gyöngyszeme is a baloldal kezére került tavaly ősszel. Nyirati Klára momentumos polgármester viszont eddig nem sokat tett hozzá a város fejlődéséhez. Nagy karriert csinált a balos médiában tavaly egy lángosos figura, aki momentumos színekben is részt vett tüntetésen. Na, most ő számolt be arról, hogy micsoda gáz van a városvezetéssel. Egy azóta letörölt videóban kifakadt, és elsorolta, hogy a vezetés nem demokratikus, különböző pénzeket nem fizettek ki, és mindenféle szakértők meg tanácsadók döntenek, a választott képviselők meg háttérbe lettek tolva. Senkinek ne legyen kétsége, országosan is ugyanezt csinálnák, esetleg annyi különbséggel, hogy a szakértők és a tanácsadók lennének külföldiek.

4. Újpest, ahol leállt a fejlődés, de bevédték a jobbikos arcot

Valamiért, talán a lila szín miatt, az újpestiek leváltották a sikeres, középre húzó, rengeteget fejlesztő Wintermantel Zsoltot egy lila pártszínekben pompázó fiatalemberre. Hát, ez nagyjából olyan sikeres húzás volt, mint egy belga üzletemberre bízni a fociklubot. A városban leálltak a fejlesztések, viszont a momentumos polgármester bevédte azt a jobbikos képviselőt, akit első fokon - tehát még nem jogerősen - közösség tagja elleni erőszak miatt bűnösnek talált a bíróság. A Black Lives Matter-vonatra több hetes késéssel, félsikerrel rácsatlakozó EP-képviselőnők kezdhetnék a tüntetéseket a saját haverjuknál, felidézve a megvert tunéziai fiatalok sérelmeit.

5. Kispest, ahol helyén maradt a korrupció

Tágra zárt szemek in action, Lackner Csaba a helyén ül, a vizsgálóbizottság megszűnik, és a Soros-NGO valamennyi pénzért fog esetleg vizsgálódni. Nesze neked, momentumos korrupcióellenesség. Az ifjúgárda ugyanolyan lett, mint a szocik.

+1: KFG és a Lánchíd, meg "a folyamat (...) folyamatban van"

Sőt, ahogy elnézzük a főpolgármester-helyettesük ATV-s nyökögését a Lánchíd-ügyben, még talán valamivel rosszabbak is.

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom