Képzeletföldén kizökkent a politika folyása a kamionkerekek által tökéletesre formált nyomvályúból, és egy oszkópéteri értelemben vett futóbolond nyerte meg a választásokat. Blogunk pedig megszerezte a kék füzetecskéjét, melyen címként csak ennyi állt: A Kapitány hajónaplója. Ebből közlünk két részletet.
2023. május 8., Párizs
Kedves Naplóm, úgy érzem, a mai találkozóm Macron elnök úrral pompásan sikerült, vagy ahogy amerikai migráns koromban mondtam, awesome. Ezt egyébként a vacsorán is megjegyeztem a rám jellemző fergeteges humorral, ami olyan pontosan érkezik, mint a hódmezővásárhelyi tram-train, hogy akkor itt én most migráns vagyok. Majd jó tanácsként javasoltam elnök úrnak, hogy ha meg akarja állítani a Nemzeti Tömörülést, akkor indítson migránsszámlálót, amit bátran állítson is fel a párizsi meg marseille-i külvárosokban, mert nekem is ezzel sikerült legyőznöm az univerzum történetének legkorruptabb kormányát. Ekkor Csinos András és Éteri Judit elém tolt egy tányért, hogy inkább egyek, legalább addig sem beszélek. De hát, kedves naplóm, azon a tálon mindenféle aberrált csiga volt, ami nem fehér embernek való, a meglátásomat pedig kénytelen voltam tudatni francia vendéglátóimmal is. Mielőtt azonban a sötétben tartott és trágyával etetett lakájpropagandisták diplomáciai botrányt kiáltanának, sietve leszögezném, hogy azonnal jeleztem is, hogy nekem a csigazabálással elvi síkon semmi gondom nincs, hiszen a csiga egyfelől végtelenül ostoba állat, másfelől meg az olaszok is megeszik a macskát, ugye. Ezen a ponton Éteri Judit beleszúrta a villáját a kezembe – utólag azt mondta, hogy csak véletlenül, de én azóta sem tudom eldönteni, hogy valójában ostobaságból vagy árulásból cselekedett-e így –, ezért sajnos idejekorán véget ért az este, pedig még ki szerettem volna fejezni az együttérzésemet, amiért Mbappé elárulta Franciaországot a kontinenstornán.
2023. május 10., Berlin
A szívélyes és oldott hangulatban elköltött párizsi este után még egy levelet is írtam Macron elnök úrnak, mert a villaszúrós incidens miatt már nem maradt időm megdicsérni a nagymamáját, hogy milyen csinos, habár azt azért egy kicsit aberrált dolognak tartottam, hogy annyit ölelgették és csókolgatták egymást vacsora közben, mintha legalábbis házasságban élnének. Elküldeni azonban sajnos nem tudtam a levelet, mert hiába csúsztattam oda a szálloda portásának, pontosan láttam, hogy rögtön utána Éteri Judit úgy robogott oda hozzá, mint egy női maskarába öltöztetett Lázár János-imitátor, és elkobozta tőle a borítékot. Ezt követően fel is írtam a kék jegyzetfüzetembe, hogy most már semmi kétségem felőle, hogy Judit áruló. A párizsi kijelentkezést követően Németország felé vettük az irányt, a repülőn Csinos András és Judit emelt hangon ismételgették, hogy legközelebb inkább hanyagoljam a gasztronómiai tárgyú eszmefuttatásaimat, mert eddig sem a gombákból, sem a csigákból nem jöttünk ki túl jól. Ez azért is mókás egyébként, mert a repülőgépes fejtágítást elmeséltem Olaf Scholz kancellár úrnak is, hogy még maga a feltételezés is sértő volt számomra, hogy ennyire végtelenül ostobának néznek engem, hogy pont a németek előtt hozzam szóba az ízletes ételeket. Ekkor ugyanazzal a bájjal fordultam oda kancellár úrhoz, mint amit a vasárnapi szeánszaim második órájának végére szoktam tartogatni, és együttérzésemről biztosítottam, hiszen pontosan tudom, mekkora átok lehet, hogy a sivár, kietlen és fagyott germán földben egyedül a káposzta terem meg. Kancellár úrnak mintha torkán akadt volna a falat, az így beálló csend pedig kiváló alkalomnak látszott arra, hogy tudassam vele, mennyire nagyra becsülöm azt a német precizitással végrehajtott kísérletet, amellyel próbálnak küzdeni a náci örökségük ellen. Azt azonban képtelen vagyok nem észrevenni, hogy a német kormányban egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés. Amint az utolsó szó is elhagyta a számat, megláttam, hogy Judit villájának hegye megcsillan a fagyos berlini éjszakában – látod, kedves naplóm, legalább ezek a derék germánok megfogadják a rezsicsökkentési ötleteimet, hogy nem kell annyit fűteni meg fürdeni –, majd a következő pillanatban a fájdalomtól ájultan rogytam az asztal alá.
*A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
(A kép forrása: Blikk.hu/Fuszek Gábor)
Káplár András