"A lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek" - kamuhírt terjeszt a dorogi DK

Elképesztő kamuhír terjed a közösségi médiában, ezúttal gyilkos lélegeztetőgépekről. Ennél már csak az elképesztőbb, hogy a Gyurcsány-párt is terjeszti.

"Dr Frei Norbert ,a kiskunhalasi kórház főorvosa beszél most a tévében. Ő is azt mondja, hogy a lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek. Vagyis az a jelenség van itt is, hogy "a műtét sikerült,a beteg meghalt""

2021. március 18-án reggel, 8 óra 17 perckor indította el ezt a kamuhírt egy bizonyos Kendrik Györgyi. Ami pedig történetünk szempontjából most fontos, 2021. március 20., 19 óra 40 perckor a Demokratikus Koalíció dorogi szervezete is megosztotta, azaz terjesztette ezt az álhírt. Nincs okunk rá, hogy megkérdőjelezzük, hogy ez egy hivatalos oldal. Tele van pártközleményekkel, a fejlécben a párt hivatalos videója fut, sőt, még a hivatalos elérhetőségeik is fel vannak tüntetve.

Sokatmondó, hogy a bányászvárosban egykor olyan erős baloldal mára odáig süllyedt, hogy ezt a bejegyzésüket senki sem lájkolta. Mindez a dorogiak józanságáról is árulkodik. Korábban Vadai Ágnes volt a helyi DK parlamenti képviselőjelöltje, de a környékbeliek nem szavaztak neki bizalmat. Most Nyíri Attila lehet a párt képviselőjelölt-jelöltje.

Van azonban még egy ember, aki a 2022-es választáson Gyurcsány pártjának helyi támogatásában bízik. Az előválasztás nevű cirkuszt követően jó eséllyel a dorogi illetőségű jobbikos, a pártjával együtt az elmúlt években egyre inkább a fővárosi liberális elithez igazodó Nunkovics Tibor lehet majd jövőre Gyurcsány Ferenc jelöltje. Nunkovicsról egyébként közös esztergomi polgármesterjelöltjük azt mondta, hogy megélhetési politikus, "(...) ugyanakkor meg tudjuk róla, hogy életében még igazából a szakmájában nem dolgozott". A jobbikos 1 655 000 forintos fizetéséből sok párizsi kijön, de érdemes tudni, hogy az elmúlt választásokon mindig veszített, ezért végül pártlistáról került be a parlamentbe. Nagy kérdés, hogy lesz-e ereje elhatárolódni Gyurcsányék gátlástalan hazugságkampányától.

Még egy megjegyzés: dr. Frei Norbert, a kiskunhalasi kórház főorvosa létező személy, és egy hős. A BEOL beszámolója szerint Frei egy új eljárásmódot alkalmazott nemrég, és "az új kezelésnek köszönhetően sikerült megmenteni egy Békés megyei, 36 éves, koronavírus-fertőzött kismama életét is, aki válságos állapotban került a halasi járványkórházba". 

Valószínűleg ezekben a percekben is életeket ment. Méltatlan, hogy Gyurcsányék hazugságot terjesztenek róla.

(fotó: facebook, beol.hu)

Article alt!
Article alt!

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom