A világ legbénább önellentmondásával támad Gyurcsányék árnyékkormánya

Gyurcsányék árnyék-pénzügyminisztere áprilisban még az állami beruházások leállítását követelte. Majd a gyurcsányista Gréczy májusban már azt fájlalta, hogy bizonyos állami beruházásokat elhalaszt a kormány.

Nyilván nem az a tankönyvi cikknyitány, melyben az újságíró elkezd önmagáról beszélni. De hogy tényleg az van, hogy nehéz önuralmat gyakorolni, mikor az árnyékkormány nevével való diszkontáras tréfálkozáson kell spórolni. És főleg úgy és akkor, ha Gyurcsányék árnyéksóhivatala eddig még egyetlen épkézláb ötlettel sem jött elő a napfényre. Amiből meg arra következtethetünk, hogy a szakértelem nemcsak olcsó bolsevista trükk, hanem lehetőség szerint még napfénytől elzárt, száraz, hűvös helyen is kell tárolni.

Amikor meg mégis úgy alakul, hogy valami nyomokban szakmaiságot – vagy annak tűnő dolgot – tartalmazó mondatot mond egy árnyékminiszter, ami akár csak egy fél centiméterrel is képes elemelkedni az O1G-zés szellemi sivatagától, akkor azonnal érkezik az annak homlokegyenest ellentmondó kijelentés is. Természetesen szintén egy gyurcsányista politikus szájának tolmácsolásában.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, nézzük meg mit mondott Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminiszter az állami beruházások jövőjéről az Egyenes Beszéd 2023. április 13-i adásában:
Ezt a rettenetes növekedés-erőltetést be kellene szüntetni.Világos, tiszta és érthető beszéd, hogy tehát az árnyékkormány áprilisban még azt szorgalmazta, hogy – az infláció letörésének érdekében – „be kellene szüntetni” az állami beruházásokkal is megtámogatott gazdasági növekedést. Majd május végén a gyurcsányista Gréczy Zsolt már a következőket mondta ugyanebben a témában:
Lázár János bejelentette, hogy több 100 állami beruházást leállított a kormány. Tehát egyszerűen kiszárad az ország pénzügyi rendszere.

Szóval összefoglalva a Gyurcsány-féle árnyékkormány szakértése szerint tehát úgy „kellene beszüntetni” az állami beruházásokat, hogy közben azokat nem állítja le a kormány. Ami, hát, valljuk be őszintén, még sötétben bujkáló árnyék-kormányprogramnak is egészen rettenetes.

Meg úgy általánosságban is ijesztő látlelete az egész baloldal szellemi állapotának. Merthogy 13 évnyi ellenzékben eltöltött év után sincsen világos ajánlata az országnak. Mármint azon túl, persze, hogy mindig ellene kell mondani az éppen aktuális kormányzati döntésnek. Futnak az állami beruházások? Le kell állítani azokat, és ha azonnal, talán már az is késő! A kormány bejelenti, hogy mivel Gyurcsányék aknamunkájának köszönhetően elő kell finanszírozni az uniós projekteket, ezért bizonyos állami beruházásokat el kell halasztani? Tűrhetetlen, hiszen az állami beruházások nélkül kiszárad az ország, mint Feri főnök úr 10 percig fröccs nélkül egy tikkasztó DK-s majálison. És kész, ennyi, ebben az önellentmondásokkal gazdagon díszített faliszőnyeg-bölcsességben ki is merül a baloldali gondolat. (Nyitókép: Bodnár Patrícia / Index)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom