Bejött Makovecz jóslata Vonáról és a Jobbikról

Makovecz Imre már egy 2010-es interjúban megjósolta: a Jobbik legfőbb „megbízatása” az, hogy megossza a nemzeti oldalt, megakadályozva így a Fidesz kétharmados győzelmét.

Ha kiderülne rólam, hogy zsidó vagyok, lemondanék.” Vajon lehetséges-e egy ilyen mondat, és megannyi cigányozás után, hogy az eszmei szerzőt egyszer csak kölyökvizslánál is ártatlanabb politikai szakértőként kezdik futtatni? A válasz határozottan az, hogy igen, az idézet ugyanis Vona Gábortól származik. Még azokból az árpádsávos időkből, amikor a nyugati lapok előszeretettel ijesztgettek a masírozó Magyar Gárdával, mint a náculás fenyegető valóságával. Aztán a fő nácivezérből, a Gyöngyösök Hitleréből egyszer csak vasaltinges, a gárdamellényt Boss-pulcsira cserélő véleményformáló lett. A Jobbik pedig az Orbán-buktatás 2022-ik kísérleti projektjének aktív és immáron makulátlan tagja. Mégsem íródott dörgedelmes jelentés Brüsszelben a fasizálódó magyarországi baloldal láttán. De még csak Eva Kaili sem szólalt meg, példaként felemlegetve, hogy ennél még a katari demokrácia is jobb burkában bőrben van.

Szóval a Jobbik nem csak hogy érdekes és rengeteg kérdést felvető változástörténeten ment keresztül. Hanem még érdekesebb és a rengetegnél is több kérdést felvető módon ennek a hitelességét és őszinteségét senki nem kérdőjelezte meg igazán sem a magyar, sem pedig az európai baloldal irányából. És sietve leszögeznénk, hogy még véletlenül sem akarjuk az összeesküvés-elméletek Lutra-albumát egy újabb matricával gazdagítani. Ámde gondolatkísérletként mindenképpen izgalmas felidézni Makovecz Imre személyes élményét Vona Gáborról:

Article alt!

A Heti Válasz 2010-es interjújában az építesz, a nemzeti gondolat organikusan megkerülhetetlen sarokköve elmesélte: bár Vona személyesen megígérte neki, hogy nem fog a Magyarok Szövetségének rendezvényén beszédet mondani, a következő pillanatban azonban máris szónokolni kezdett. Majd Makovecz a következtetést is levonta, hogy a Jobbik „megbízatást” teljesített, melynek célja a Fidesz kétharmados győzelmének megakadályozása lett volna.

Természetesen a magyar politikai közbeszédben komoly hagyománya van annak, hogy minden szereplő csupán egy felsőbb hatalom ürgebőrbe varrt kesztyűbája. Így voltaképpen nem is a saját programját hajtja végre, hanem a Brüsszelben, Moszkvában vagy éppen Langley-ben (a felsorolás tetszőlegesen bővíthető) legyártott forgatókönyvet. Szóval a politikai ellen nem is a maga ura, hanem csak idegen érdekek kiszolgálója. Ez az értelmezés aztán nagyon erős hitelesítő gesztust kapott, amikor kiderült, hogy az ellenzék kampányát – ópardon, Márki-Zay „kultúraváltó” kampányát – 3 milliárd forinttal megtámogatták Amerikából. És ennek a Fidesz ellen felvonuló, totális baloldali összefogásnak már a Jobbik is aktív tagja volt – éppen úgy, ahogyan azt Makovecz Imre 2010-ben megjósolta. (Nyitókép: MTI/Kovács Tamás)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom