Cicaharc: páros lábbal szállt bele Karácsony helyettese Jakab Péterbe

Karácsony Gergely főpolgármester-helyettese beszólt Jakabnak, hogy kínosan tartalom nélküliek a megszólalásai. Ámde a bohócot a szórakoztatásért tartják, nem pedig azért, hogy elgondolkoztasson.

Jakab Péter interjúiból nagyjából eddig is kiderült, hogy olyan túl sok dolgot azért nem gondol a világról. Ha a cionizmusról kérdezték, annyi volt a válasza (zsidó származású emberként), hogy „nem foglalkozom vele”. Vagy hogy szerinte az a jó keresztény, aki nem tartja a böjtöt. Amiből meg valahol az is következik, hogy a böjt vallási előírását betartó hívek pedig rossz keresztények. Ámde inkább ne is kövessük el a hibát, hogy túl komolyan vesszük a Jakab Péter gondolatai helyén tátongó bohócsipkát.

Nagyjából ugyanerre a következtetésre jutott a momentumos főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor is, aki az ATV-ben rámutatott a Jobbik elnökének bántó gondolattalanságára:
Tehát én elolvastam Jakab Péternek a nagy narancsos [Magyar Narancs] interjúját, kínosan kerülte, hogy bármifajta tartalmi kérdésről beszéljen. És szerintem ez azért nem jó, és ennek én úgy látom, hogy a liberális buborékunkban is ülnek fel az emberek, hogy de jó svádájú fiú ez a Jakab Péter, de igazából nem tudjuk, hogy kormányon mit tennének.
A liberális buborékjában csücsülő Kerpel-Fronius természetesen elköveti azt a hibát, hogy elhiszi Jakab Pétertől, hogy ő egy klasszikus értelemben vett politikus. Akinek dolga van a világgal, keresi a mindennapok szétfeszítő ellentmondásait, hogy aztán azokra megoldást találjon. És valljuk be, a hagyományos politikusszerepből tényleg ez a testtartás következne, csakhogy a Jobbik elnökére nem ezt osztották a Gyurcsány-show-ban. Hanem azt a kandikamerás bohóckaraktert, aki az utcán beleköt a járókelőkbe, hatalmas vörös parókát húz a tisztes ügyvéd fejére, hogy a saját nevetségességével másokat is komolytalan és megalázó helyzetekbe hozzon. És minél több valódi politikust tud Peti bohóc lerángatnia a Sas-kabarék pokoli bugyrába, annál sikeresebben teljesíti a gyurcsányi megbízást.

Az ATV-s beszélgetésbe becsatlakozó Rangos Katalin (hivatását tekintve főállású liberális buboréklakó) pedig Jakab bohóci szerepét szinte egészen nyíltan ki is mondja. A parlamenti krumplival hadonászós, száraztésztát osztogató kabarészámairól Rangos például így nyilatkozik: „lenyűgöz az a heti produkció, amit megnézhetek a televízióban”. Majd hogy még inkább egyértelmű legyen, mire is gondol pontosan, így folytatja a Jobbik-elnök szerepének elemzését: „szórakoztatja azokat is, akik egyébként ezt helyén tudják kezelni”. Nos, korábban ilyen őszintén még egy „liberális buboréklakó” sem beszélt arról, hogy Peti bohócot gyakorlatilag a saját szórakoztatásukra tartják.

Megcsontosodott közhely, hogy a népnek cirkuszra és kenyérre van szüksége. Jakab a kettőből pedig csak az egyiket tudja beteljesíteni, mert a kenyeret inkább viszi a havi 2,5 millió forintos fizetésével. Ámde a cirkuszt üzembiztosan képes hozni hétről hétre. És lehet, hogy a liberális buborékban jókat derülnek rajta, szerintünk azonban túl drága ez a mulatság.

(A kép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom