Dobrev Klárából még a saját szavazóik sem kértek, Gyurcsány az árnyékával térne vissza

Gondoljunk bármit is Márki-Zay Péterről, őt legalább az előválasztáson megválasztották az ellenzék vezetőjének. A meg nem választott Dobrev már tavaly ősszel megbukott.

2021. október 17. kiskabátos őszi estéjén Márki-Zay Péter azt ígérte, hogy kétharmaddal győzi le Orbán Viktort. A kétharmad végül is bejött, kicsire meg nem adunk. Amiért mégis felidéztük a közel egy évvel ezelőtti epizódot, az egy másik eredmény. Márki-Zay Péter ugyanis aznap este győzött, megnyerte az előválasztást. A meccsben volt egy vesztes is: Dobrev Klára.

Gyurcsány feleségéből tehát még a baloldali törzsbázis sem kért. 57-43 arányban alulmaradt az utóbb teljesen alkalmatlannak bizonyult, az ellenzéket jéghegynek vezető hódmezővásárhelyi polgármesterrel szemben. A még leginkább ellenzéki fővárosban gyakorlatilag kétharmaddal kapott ki a DK. „Meg lehet magyarázni” – mondta Ferenc az őszödi beszédben, de valójában persze nem lehet. Ezt sem lehet.

A helyzet az, hogy Gyurcsányné már a selejtezőben kiesett. El sem jutott addig, hogy kihívhassa Orbán Viktort.

Ezért aztán innen nézve is érthetetlen, hogy jön ahhoz a DK nevű szektás alakulat, hogy most az ellenzék vezetőjének kiáltsák ki Dobrevet, immár „árnyék-miniszterelnökként”. Ráadásul az „árnyék-miniszterelnök” mögött ott van egy másik árnyék. Maga a férj, Gyurcsány Ferenc. Akinek hosszas töprengés után a saját villájában sikerült megtalálnia a legalkalmasabb személyt, a saját felesége személyében.

Nem túlzás azt állítani, hogy Dobrev jelölésével Gyurcsány ma már csak önmaga árnyéka.

Igen, 16 évvel Őszöd után tehát ott tart a magyarországi baloldal, hogy nem megválasztott, hanem kiválasztott vezetője van. És hogy ki választotta ki? Hát Gyurcsány.

Ez pedig nem csak rá nézve végtelenül kínos, hanem mindenkire nézve, aki ott figyel a szekerén, Donáth Annától a Jobbikon meg az LMP-n át egészen Karácsony Gergelyig. Beárnyékoltak Gyurcsányék mindenkit, a balliberális oldal jövőjét, de a többiek pont ezt érdemlik.

(fotó: MTI, Koszticsák Szilárd)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom