Ezúttal kamu Orbán-idézettel támad Donáth Anna

A momentumos Donáth Anna meghamisított egy Orbán Viktor-idézetet, majd azt igyekezett cáfolni. Mi azonban lebuktatjuk a sunyi csúsztatást.

A képzelet szülte szellemek elleni harcnak megvan az a kétségtelen előnye, hogy könnyű benne győzedelmeskedni. Mivel a szellemeink nem léteznek, így az ellenük való küzdelemben kevés sebet szerezhetünk, hiszen vissza sem nagyon tudnak ütni nekünk. Ugyanakkor egy külső szemlélő számára mégiscsak meglehetősen bolondosnak tűnhet a képzelt szellemek elleni harc látványa. Az, ahogy a levegőt bokszoló bicepszen kidudorodik az ér, a homlokon verejték csordul, miközben a küzdő féllel szemben legfeljebb csak a semmi kalimpál. Külső szemlélőnk a csata leghevesebb pillanatában aztán tárcsázza az illetékes szerveket, akik mielőtt beültetnének minket a gumival gazdagon bélelt gépjárművükbe, még készségesen ránk segítenek egy slim fites kényszerzubbonyt.

A Momentum új elnöke, Donáth Anna ugyanígy szeret a saját képzelt démonaival megküzdeni, melyek nála általában soha el nem mondott Orbán Viktor-idézetek képében jelentkeznek. Legutóbb például az borította ki Donáthot az ATV stúdiójában, hogy a magyar jogállamiság helyzetét vizsgáló LIBE bizottság ugyan Budapestre látogatott, a miniszterelnök azonban nem jelent meg a kimeghallgatáson.
Pedig előtte hányszor szajkózta – így Donáth – ő is, meg a többi fideszes fej is, hogy az Európai Parlamentet nem érdekli a magyar jogállamiság helyzete, hiszen soha nem jött el helybe meglátni.

Mielőtt pontról pontra cáfolnánk a szellemharcos Donáth állítását, idézzük fel, hogyan is hangzott Orbán kritikája, melyet a magyar jogállamisággal (!) foglalkozó Sargentini-jelentés kapcsán mondott el:
A jelentés bevallja, elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra, vagyis Önök megfelelő tényfeltárás nélkül fognak dönteni.

A miniszterelnök tehát – Donáth szellemmondatával szemben – nem azt állította, hogy az zavarja, hogy az EP nem foglalkozik a magyar jogállamiság helyzetével (hiszen nagyjából mással sem törődik, mint a lengyelek és magyarok csuklóztatásával). Hanem azt, hogy Brüsszel úgy gyártotta le szakmányban a boszorkánypereihez szükséges dokumentumokat (Tavares- és Sargentini-jelentés), hogy közben egyszer sem fáradtak el hozzánk, és mérték fel a tényleges hazai állapotokat. Magyarul: ha már Brüsszel mindenáron kirakatperben akarja elítélni Magyarországot, akkor legalább figyeljen oda a kirakatra, a látszatra, arra, hogy legalább úgy csináljon, mintha tényleg alapos és objektív tényfeltárás történne. Elvégre minden nyomozós krimi is a (feltételezett) bűntett helyszínének megvizsgálásával kezdődik.

Egyébként külön köszönetet érdemel Donáth Anna, hogy a hamiskás Orbán-idézetével ráirányította a figyelmet az eredeti, tényleges kritikára. Amely úgy hangzott, hogy a tényfeltáráshoz elengedhetetlenül szükséges delegációt küldeni Magyarországra. Majd ezt követően a – Donáthot is soraiban tudó – LIBE bizottság valóban meg is érkezett Budapestre. A látogatás ténye pedig felért egy beismerő vallomással, és ha akaratán kívül is, de igazolta Orbán kritikájának jogosságát és érvényességét. (Ettől függetlenül persze még ugyanúgy elítélik majd a magyar jogállamiságot, mintha a látogatás meg sem történt volna, a szellemekkel folytatott ideológiai harcra ugyanis Brüsszelnek szüksége van, mint egy falat trüffelre.)

Végezetül a világért sem szeretnénk tanácsokat osztogatni Donáth Annának, de a szellemekkel viaskodó pótcselekvés azért olyan túl sok jóra nem szokott vezetni a politikában. De még a Momentumban sem. És itt most elég csak utalnunk elődjére, aki addig harcolt a szellemeivel (liter tej ára, mini atomerőművek, baszatáska és társai), amíg végérvényesen elküldték elektromos rollert fürdetni. Szép kilátások.

(A kép forrása: Mohos Márton/24.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom