A Párbeszéd évek óta a feltétel nélküli alapjövedelem ígéretével házal. A párt politikusa, Tordai Bence azonban gond nélkül kihátrált az alapjövedelem ügye mögül, hogy egy év múlva már újra azzal kampányoljon.
Tordai Bence a Párbeszéd elnökeként valami olyasmit mondott Egon úrnak, hogy most a fontos témákra meg ügyekre szeretne koncentrálni, amikben igazán hisz. Majd mivel azzal folytatta, hogy most éppen az LMP gazdatestére szeretne pártjával rácuppanni, így levonhatjuk a következtetést, hogy a választáson önállóan indulás azért továbbra sem tartozik a Párbeszéd igazán fontos ügyei közé. Ámde hogy legalább már annak a letisztázásának is van hírértéke, hogy Tordaiéknál léteznek politikai értékek, ugyanis a teljes David Attenborough-életmű átpörgetése után sem találtuk nyomát az önérzetes piócának. Viszont ha hihetünk a Párbeszéd elnökének, akkor az állítólagos lény mégiscsak él és virul a baloldal valamelyik langymeleg mocsarában.
De hogy tényleg hihetünk-e Tordai Bence tudományos felfedezésének, amelyik kikutatta az önérzetes pióca létezését? Blogunk terepszínű ruhába öltözve egy ízléses műpálma mögött bújt meg, hogy onnan lesse meg az önérzetes pióca úgynevezett értékeit és hitéleti szokásait, amelyek mellett állítólag – mintha csak életnedvekben bővelkedő gazdatest lenne – mindig kitart. És azt találtuk, hogy a Párbeszéd legfontosabb ügye és ígérete a feltétel nélküli alapjövedelem névre elkeresztelt ingyenpénzosztás. Szóval a választás előtti gazdatestkeresés rituáléján kívül tényleg van még egy politikai topik, amit évek óta futtatnak Tordaiék. Viszont biztos, hogy mindig és következetesen kitartottak mellette?
A válasz megadásához elsőként felidézzük Tordai Bence és előválasztásbeli ellenfele, Berg Dániel vitáját 2021 májusából!
Tordai Bence: És hívhatjuk bárhogy, ez már rég nem az a feltétel nélküli alapjövedelem, amiről sok helyen egyébként…
Berg Dániel: De milyen feltételekkel juthatna hozzá az állampolgár?
Tordai: …Most garantált minimumjövedelemről beszélünk. Az a feltétel, hogy ne legyen olyan magas jövedelme, ami ebből kizárja. Tehát most tényleg ez egy sokkal célzottabb…
Berg: Akkor nem mindenki kap?
Tordai: Nem mindenki kap. Mészáros Lőrinc…
Berg: Akkor ez nem alapjövedelem.
Tordai: Ez már nem alapjövedelem, igen.
Az ízléses műpálma kaspójának hűs árnyékában feljegyezzük tehát, hogy 2021 tavaszán már Tordai is kihátrált a feltétel nélkül alapjövedelem ígérete mögül. Majd a 2022-es választás sikeres gazdatesti zsír- és mandátumleszívásos akciója után ismét önálló parlamenti frakciója lett a Párbeszédnek, Tordai pedig a következőket mondta:
„Szerintünk egy politikai közösségnek, amit az állam testesít meg, és a kormány kéne, hogy intézze ennek megfelelően a dolgaikat, ez lenne a feladata. Úgyhogy mi továbbra is szíves-örömest javasoljuk az alapjövedelem bevezetését.”
Miután sikerült Tordainak egy év alatt homlokegyenest mást állítani az alapjövedelemről (már ők sem akarják, de a kormánynak azért javasolják), érdemes nagyító alatt alaposabban is megvizsgálnunk ezt a mi értékekhez ragaszkodó, önérzetes piócánkat. Valamivel ugyanis illene magyarázni visszataszítóan tekergő mozgásának irányváltását.
Támpontként induljunk ki abból, hogy az előválasztási vitakor még a Nagy Gazdatest Ő párválasztós showműsor előtt voltunk. Ilyenkor önérzetes piócánk a legvonzóbb oldalát próbálja mutatni, hogy szinte a gazdatest akarja az összeolvadást, melynek során a Párbeszéd kiszív magának néhány parlamenti mandátumot. A romantikus aktust azonban nehezítené a feltétel nélküli alapjövedelem melletti kiállás, az ugyanis – a kétkulcsos adó visszavezetése miatt – adóemeléssel járna. Ezt pedig egyetlen, győzni akaró balos gazdatest sem meri bevállalni, ezért hát önérzetes piócánk is a szelektív hulladéksziget megfelelő nyílásába dobja az alapjövedelem ígéretét. Hogy a remélt mandátumokkal járó, gyertyafényes koalíciós összebújást semmi se zavarja meg.
Aztán amikor piócánk kiszívta magának az újabb parlamenti frakciót, akkor hirtelen újra csak visszatér belé az önérzet, meg a fontos ügyekre való rátekeredés. Tudományos megfigyeléseink szerint az önérzetes pióca értékek melletti bátor kiállása pontosan a koalíciós tárgyalások következő párzási időszakáig tart ki. Majd ha a szóban forgó érték akadályozná a gazdatestre való hézagmentes rácuppanást, Tordaiék már hajítják is a PET-palackok közé az alapjövedelem ígéretét. Merthogy a Párbeszéd legfontosabb ügye mégiscsak az, hogy az önálló indulás veszélye nélkül is hozzáférjen a parlamenti bársonyszékhez. Meg az ülés alá bekészített, néhány milliós fizetéshez.
(Nyitókép: ATV.hu)