Gyurcsány árnyékminisztere szerint gyakorlatilag minden tankoló magyar háborús bűnös

Varju Lászlónak az ATV-ben sikerült megfejtenie, hogy gyakorlatilag a Mol bombázza a játszótéren az ukrán gyerekeket, hiszen orosz olaj kerül a finomítóiba.

Kezdetben voltak a szankciók, és a szankciók az Európai Uniónál voltak – azzal az ígérettel, hogy a gazdasági és kereskedelmi karanténba zárással kényszerítik majd Oroszországot a háború mielőbbi befejezésére. Csakhogy a szankciók sorra követték egymást, az elsőre jött a második, a másodikra a harmadik, ésígytovább, a háború viszont azóta is zajlik, és mintha az orosz mackót sem vágta volna földhöz a brüsszeli mézescsuprok elapadása. Így Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai képviselője 2022 novemberében kénytelen volt új múltat írni, hogy hát igazából sohasem mondtak olyat, hogy a szankciók elősegítik a háború lezárását.

A brüsszeli postagalamb azonban elakadhatott valahol Molenbeek-Alsó és a Szemlőhegy között, így eshetett meg, hogy a Gyurcsány-párt nem kapta kézhez a Borrell-brosúra 2022. novemberi számát. Szegény Varju árnyékminiszter úr pedig ennek hiányában még az előző lapszámból dolgozva fejtette ki az ATV-ben, hogy az Oroszországgal kereskedés gyakorlatilag háborús bűncselekménynek számít:Köztünk legyen szólva, Magyarország is hozzájárul ahhoz, hogy az ukrán játszótereken játszó gyerekeket bombázzák azzal, hogy egyébként lelkesen fizetik ennek az árát azzal, hogy olcsóbban megveszi a Mol az olajat, majd egyébként 1000 milliárdos, 1,5 ezer milliárdos nyereséget hoz ki belőle. De én azt gondolom, hogy ezt abba kell hagyni.

Mielőtt értelmeznénk és következtetéseket vonnánk le Varju szavaiból, rögzítsük a tényt, hogy Gyurcsányék árnyékminisztere szerint tehát el kellene zárni az olajcsapokat, hogy Oroszországból ne érkezhessen a Molhoz nyersanyag. Azt persze már Varju elfelejti hozzátenni, hogy ha rajtuk múlt volna, akkor a Mol csapjaihoz magyar kéz hozzá sem férhetne. Ugyanis éppen az ő kormányzásuk alatt vásárolták fel a Mol részvényeit az oroszok. Ráadásul abban a 2009-es esztendőben, amikor egy bizonyos Varju Lászlónak hívták a gazdasági minisztérium államtitkárát.

Második körben, ha folytatjuk Varju logikai sorát, miszerint az orosz olajért fizetők felelősek a háború halálos áldozataiért, akkor bizony minden Mol-kútnál tankoló magyar, horvát és szlovák autós gyilkos. Meg háborús bűnös. Hiszen a vásárlásukkal pénzhez juttatják azt a Molt, amelyik így fizetni tud az újabb és újabb orosz olajszállítmányokért. Aminek persze semmi értelme nincsen, hiszen a háború kitörése óta szinte minden uniós állam Oroszországgal folytatott kereskedelme nőtt. Ennek ellenére a Demokratikus Koalíció fennen hirdeti magáról, hogy a „legeurópaiabb párt”. Márpedig ez a végletekig fetisizált Európa bizony 2022. február 24-e után soha nem látott pénzmennyiséghez juttatja Putyint. Ami Varju szerint ugye egyet jelent a játszóterek lebombázásával.

Végül Varju gondolatából nem következik más, mint hogy csakis fedhetetlen pedigréjű mintademokráciáktól szabad vásárolni. Szóval aki made in China feliratú bármit vesz, szinte személyesen kínozza az ujgurokat. Váltsuk le az orosz olajt arabra? Hogy is ne! Hiszen az arab világban a mai napig botrányosan elnyomják a nőket, üldözik a melegeket és rabszolgamunkával húzzák fel a sivatagból kinövő felhőkarcolókat! Szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy Varju elvárásainak megfelelően többé nem lesz üzemanyag, amivel megtankolhatnánk az autóinkat. Vagy a gazdák a traktoraikat, amiből meg ugye egyenesen következik, hogy a mezőgazdaságnak is le kell állnia. Élelmiszer sem lesz tehát. Külföldről ugyanis talán még tudnánk árut behozni, de hát sajnos a kamionokat is antidemokratikus üzemanyaggal lehetne csak megtankolni…

Ezúton kérjük tehát Brüsszelt arra, hogy juttassák el végre a legújabb európai brosúrát a DK-nak, miszerint a szankcióknak még sincsen közük a háború kimeneteléhez, mielőtt Varju László az üzemanyag bojkottja miatt az éhhalált választaná!

(Nyitókép: Ladjánszki Máté/Népszava)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom