Gyurcsány bukott emberei sorra kapják jól fizető pécsi sportállásaikat

Az elvtársi múlt rendszere kitart és stabil, szó szerint, mint Gyurcsány Ferenc vérében a kellő véralkoholszint. Több egykori Gyurcsány-kormánytagnak is pénzes menekülőposztot kínált 2019 őszén a szoci polgármester, Péterffy Attila Pécsen. A baranyai központi káderelfekvő sportállásokba várta az egykori fegyverhordozókat.

Péterffy Attila polgármester a »Pécsiség mindenkor« jelszavával kampányolt, úgy látszik, ez mostanra erőteljesen zárójelbe került” – így fogalmazott a bama.hu összefoglalója tavaly ősszel arról, hány szoci főbizalmi landolt egymás után Pécsett Péterffy birodalmában.

Sokan vannak, ezért most csak a sportra térünk ki. Több mint havi egymillióért sportügyi polgármesteri biztos lett Gyurcsány Ferenc volt államtitkára, Török Ottó, aki az MSZP képviselőjelöltje volt Óbudán még 2014-ben. Az MSZP tanácsadói szerződéseket is kötött az előbb a jó emlékű Puch Lászlóhoz, majd hozzá köthető Sapienza Kft-vel, 2011-től 2019-ig 411 millió forintért.

A budapesti Elbert „Tanár Úr” Gábor készítette el a pécsi sportkoncepciót. Ő volt a Gyurcsány-kormány szakállamtitkára, majd amikor duzzogva lemondott, akkor éppen az említett Török Ottóba helyezte bizalmát a Szemlőhegyi Szemkilövető, és nevezte ki az új sportállamtitkárnak. Elbertnek legalább van némi kötődése Pécshez, hiszen a PTE-n 2010, a szocik bukása óta tanít, s dolgozott a PMFC-nél is korábban, amikor a baloldallal jó kapcsolatot ápoló Matyi Dezsőé volt a csapat.

Elbert egyik volt felettese, a korábbi szocialista önkormányzati miniszter Lamperth Mónika ma jegyzőként Rákospalotán dolgozik, és nem felejtette el bizalmasát: megbízták a kerület sportstratégiájának összeállításával. Azt is elárulta az Echo TV-nek Lamperth, hogy Elbert a polgármester Hajdu Lászlóval is jó viszonyt ápol. Meg is született a hangzatos dokumentum, de több benne a kérdőjel, mint a válasz. Nem tetszett a baráti segítség a kerületi Fidesznek, Pintér Gábor alpolgármester vezetésével kérdezősködni kezdtek, ennek hatására Elbert szerződést bontott inkább – mivel talán már nem volt kedve kidumálni a magyarázhatatlant.

Elbertnek néhány év alatt sokadszorra alakult úgy sportkarrierje, hogy a látványos PR-érkezés után alig egy évvel különösebb kommentár nélkül már menesztették is. Így Nyíregyháza vagy Pécs után is beülhetett magyarázkodni Szombathy Pálhoz a DIGI Sport reggeli műsorába, hogy a többiek a csúnya fiúk, nem ő. Az első alkalommal a pécsi futballéletnél is visszaköszön a látványosan fényezett érkezés, majd jött az útilapu, aztán mára a polgármester csábította magához.

Nem csak a vidéki csapatokkal képtelen együtt dolgozni: amikor sportszövetségi főtitkár vagy államtitkár volt, akkor is összekülönbözött a főnökével, elváltak egymástól útjaik, majd Elbert szokása szerint hosszan nyalogattatta sebeit a sajtóban, míg a másik fél elegánsan hallgatott. Gyenesei István minisztert sikerült pár nappal az esedékes olimpia előtt cserben hagynia, mert elmondása szerint nem ismerték el eléggé a munkáját.

Tíz hónapig tolta a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkáraként, ahová a Gyurcsány-kormányból való menekülése után ejtőernyőzött át. Még a Blikk is úgy fogalmazott érkezéséről: „A politikából érkezett vezető a Magyar Labdarúgó-szövetségbe”, nem is lehetett kérdés az új vezető egyhangú megszavazása. 2009-ben azért lépett onnan is le, mert Kisteleki Istvánnal különbözött össze. Kijavíthatatlanul.

Elbertet nem véletlenül nem hagyja soha az út szélén a balos bagázs. A rendszerváltás előtt a sportéletben pártvonalon nagy megmondóembernek számító, lényegében a Sporthivatal belügyi összekötőjeként tevékenykedő Elbert György, és a Testnevelési Főiskola tanulmányi osztályát vezető Elbertné Dr. Farkas Judit gyermekeként valószínűleg nem küzdhetett izzasztóan túl sokat a sportdoktori címéért. Talán nem annyit, mint azok az átlagemberek, akik nem voltak ennyire erősen családilag beágyazva mind a felsőoktatásba, mind a szocialista párt-, valamint sportelitbe. Az ifjú Elbert egyszerű mezei tesitanárból pár év alatt a Phd-ig vitte.

Egy bírósági tárgyaláson maga vallotta be, hogy idegenkedik attól, ha le kell dolgoznia tisztességesen nyolc órát egy nap, mint más rendes embernek. Így lépett le Nyíregyházáról:

A Nyíregyháza Spartacus Football Klub Kft.-nél a munka az álommunka volt, egy klubot kellett építeni. (…) Volt egy sportszakmai vezető, ez voltam én, sportigazgató, szakmai igazgató, vezető edző, pályaedző és kapusedző. Így hatunktól két hét különbséggel vált meg a klub. Ez olyan módon történt, hogy a tulajdonos képviselője felhívott engem, hogy elfogyott a bizalom, és vagy közös megegyezéssel megszüntetjük ezt a munkaviszonyt, vagy pedig napi 8 órában találnak olyan elfoglaltságot, amivel rá tudnak venni engem, hogy belemenjek ilyen módon a munkaviszony megszüntetésébe. Nem akartunk belemenni ilyen kutyakomédiába, ezért először én, aztán pedig a többi 5 kollegám is aláírta ezt a közös megállapodást. (...) 2012-2013-ban a PMFC-nél voltam cégvezető, és tartalmilag ugyanilyen munkakörben dolgoztam, és ott is nagyjából ugyanígy szűnt meg a munkaviszonyom.

Elbert sorozatos kudarcai ellenére is elismertnek és sokoldalúnak mutatja magát. Próbálkozott bokszmenedzserként – Balzsay Károlynál, most írt róla könyvet is. Az ökölvíváshoz is ért. Ahogy a focihoz. A síeléshez. A táncsporthoz. A fallabdához. A riporterkedéshez (a szerinte mértékadó Hatoscsatornán). A testneveléshez. A sportvezetéshez. A trénerkedéshez. A párkapcsolati mediátorsághoz. A személyügyi igazgatáshoz. A műfüves pályák forgalmazásához. Az atlétikai pályák eladásához. A ritmikus sportgimnasztikához, a röplabdához, a tornához, az akrobatikus rock and rollhoz. A sportpolitikai lobbihoz, főleg akkor, ha nincs is szükség lobbizásra, akárcsak Fóton csinálta. A stadionépítéshez. A szervezési igazgatáshoz. A sportszakmai ügyvezetéshez. A sportstratégia-készítéshez – persze csak balos önkormányzatoknál. A pódiumbeszélgetésekhez. Hogy ki lehet A Nemzet Sportolója. A sportiskolákhoz. A kézilabdához. A 21 napos teljes életrendbetételhez. A business coachinghoz. És ki ne maradjon a kosárlabda sem.

Pécs előtt is több településen is próbálkozott zsozsóhoz jutni. „Gyurcsányista államtitkárral lobbiztat műfüves sportpályáért a fideszes vezetésű Fót a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. A most tervezett már a második ilyen szerződés lenne Elbert Gábor cégével. Az MLSZ-nél arról tájékoztatták az Átlátszót: teljesen fölösleges úgy a lobbi, mint a projektmenedzsment, a pályázatok ugyanis „csaknem 100 száz százalékban” nyernek és mindent az MLSZ csinál, a pályázók kész pályát kapnak. (...) Az MLSZ sajtóosztálya az Átlátszó érdeklődésére azt közölte: a pályázatok „csaknem száz százalékban” nyernek, éppen ezért semennyire nem látják szükségesnek a lobbitevékenységet. Hasonló a helyzet a projektvezényléssel. A program lényege ugyanis az, hogy az MLSZ megépítteti a kívánt pályát, vagyis a pályázónak gyakorlatilag nincsen teendője. Kérdeztük az ElberTeam-et is, hogy mindennek fényében mi cégük hozzáadott értéke. Arra is kíváncsiak voltunk, sikeresnek ítélik-e meg az első megbízásukat. Válaszukat várjuk.” - írta az atlatszo.hu.

Szobon pedig egy kosárlabda-akadémia nevében ült a képviselő-testület asztalához, Szob erről nem ad információt. Ő is tagad: „2018-ban nem volt megbízási szerződésem a szobi önkormányzattal. Nem töltök be semmilyen tisztséget, semmilyen kosárlabda akadémián, a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémián sem. Valóban egyszer voltam a szobi önkormányzat képviselő-testületi ülésén, de soha nem voltam megbízottja a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémiának.” Kérdés, akkor miért nevezik a sportcsarnoképítésre vonatkozó napirendnél a testületi jegyzőkönyvben az akadémia képviselőjének? Elírásnak durva.

Sebaj: Pécs immár kiváló kifizetőhely a számára is: a sportstratégiáért a Pécsi Sport Nonprofiz Zrt-től kikért szerződés szerint már lenyelt a cége másfél milliót áfa nélkül, majd az „elfogadtatásban, megvalósításban” való részvétel is megér Pécsnek havi 300 ezer plusz áfát, egészen 2021. december 15-ig – és mellette a Pécsi Egyetem is fizeti.

Belényessy Balázs

(A kép forrása: oroscafe.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom