Gyurcsány maszk nélkül ölelgette híveit

Gyurcsány Ferenc fiatalokat ölelget egy feszes kis csoportképen. Meg öregecskedőket. Gyurcsány maszk nélkül szelfizik – a járvány kellős közepén. Miközben Újbuda DK-s polgármestere, László Imre a járványügyi szabályok betartására int. Most mondjuk azt, hogy Gyurcsányék bort isznak, és vizet prédikálnak?

A világ lélegzetvisszafojtva várta a Fekete-Győr András által bejelentett ellenzéki operatív törzs létrejöttét, ami biztosan fantasztikus felfedezésekkel járult volna hozzá a koronavírus elleni védekezéshez. Mint például, hogy az ingyenpénz osztása képes megállítani a járványt. A remek ötletek sora aztán itt véget is ért, merthogy Fekete-Győr bombasztikus bejelentéséből természetesen semmi sem lett.

A tettek mezején a baloldal tehát ismét megbukott, így visszavonult a Facebook-posztok terepére, ahol valódi tét és felelősség nélkül tud mindenkinél okosabb lenni. A DK-s László Imre például a következő bölcsességgel rukkolt elő:

Kérem, tartsák be a járványügyi szabályokat, hordjanak maszkot, tartsák a távolságot és kerüljék a tömegrendezvényeket!

Eddig az elmélet. Most pedig megmutatnánk a Gyurcsány-párt ifjúgárdájának akcióján keresztül, hogyan néz ki a gyakorlatban, amikor az ellenzék szigorúan betartja az előírásokat magasról tesz minden védekezési szabályra.

Gyurcsány a távolságra gondosan figyelve nemcsak hozzádörgölőzik a fiatalokhoz, de egy csoportkép erejéig még jól össze is tapogatja őket. Mehet a bevállalós szelfi, pártelnök úr?, és már ott sincsen a maszk Gyurcsány pirospozsgás orcáján. Cserébe viszont ismét játszik a vadidegenek ölelgetése. És játszik a vadidegenek életével.

(A képek forrása: Facebook)

Article alt!
Article alt!
Article alt!

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom