Gyurcsányék árnyékminisztere élő, egyenes adásban vallotta be, hogy alacsonyabb béreket akar

Gyurcsányék árnyékminisztere az ATV-ben beszélt arról, hogy a folyamatosan emelkedő fizetések helyett inkább a „megfizethető munkabéreket” tartják szükségesnek.

Blogunk kitüntetett figyelemmel kíséri Gyurcsányék árnyékkormányának munkásságát. És nem, nem csak abból az elvből és logikából kiindulva, amiért katasztrófaturisták tömegei keresik fel mind a mai napig Csernobilt. Hogy borzongva, jeges rémülettel gyönyörködjünk a szocik atomvillanással felérő, 2002 és 2010 közötti országlásának üszkös romjai felett. Hanem mert fenyegető távlatként tényleg ott van annak a lehetősége, hogy egyszer újra bekövetkezik a gyurcsányi kormányzásnak becézett katasztrófa.

Nézzünk ugyanis csak végig az ellenzéki felhozatalon, és mutassunk rá arra a balos pártra vagy politikusra, amelyikről azt feltételezzük, hogy Gyurcsány a politika Hannibal Lectereként ne enné meg reggelire. Úgy két harapásból, némi babbal és tükörtojással szervírozva. Aham, hogy egy ilyen nagyvadat sem látunk a baloldal természetes élőhelyén, a Nagykörúton belül? Ugye, hogy. Szóval jelenlegi tudásunk szerint a helyzet mégiscsak úgy fest, hogy ha egyszer lesz olyan, hogy nem a Fidesz lesz kormányon, akkor erre Gyurcsányéknak van a legtöbb esélyük.

Érdemes hát odafigyelni arra, miket mondanak az árnyékkormány tagjai. Varju László vájárkodásért és egyéb bányászbékákért felelős energia- és rezsiügyi árnyékminiszter legutóbb például ezt:
Sokkal inkább arra van szükség, hogy megfizethető munkabérek legyenek a munkavállalóknak.”

Ezek szerint tehát Gyurcsányék árnyékkormánya azért küzd, hogy a cégeknek – így a hazánkban állomásozó nyugati multik számára is – minél inkább „megfizethetőek” legyenek a magyar munkavállalók bérei. És akkor itt most feltennénk Varju címzetes vájármester úrnak azt a teljesen profán kérdést, hogy vajon mikor fizethető meg jobban a kenyér: ha egy kiló 1000 vagy pedig 500 forintba kerül? Bizony ám, az olcsóbb ár a nyerő, az a megfizethető. És pontosan ugyanez a logika érvényes a munkabérekre is. Nyugati multinknak ugyanis minél kevesebbet kell fizetnie egy magyar munkavállaló után, annál inkább „megfizethető” lesz az üzlet.
Szóval amikor Gyurcsány árnyékminisztere a „megfizethető munkabérek” szükségességéről beszél, akkor valójában a minél alacsonyabb magyar fizetések mellett kampányol.

Ebben a kijelentésben persze olyan túl sok újdonság nincsen. És főleg nem annak – az átmozgató jellegű kardlapoztatások miatt 2006-ban itt-ott megrepedt – tükrében, hogy milyen volt a bérszínvonal azokban az időkben, amikor Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt. Varju László pedig valódi államtitkár lehetett, nem pedig csak olyan farsangi, beöltözős jelleggel, mint mostanában.

Kezdjük is rögtön az átlagkeresetek alakulásával!

Article alt!

A grafikon leolvasásában annyit segítenénk Varju címzetes vájár úrnak, hogy az ő kormányzati ciklusuk a görbe elejére esik. Igen, arra az időszakra, amikor a nettó átlagkeresetek a 100 és 130 ezer forint közötti tartományban mozogtak. (Magyarról Varjura fordítva ez azt jelenti, hogy a nyugati multiknak igencsak „megfizethetőek” voltak a magyar munkabérek.) Aztán jött a 2010-es kormányváltás, a nettó átlagkeresetek pedig meredeken emelkedni kezdtek. Olyannyira, hogy 2022 novemberében már a 330-340 ezer forintos szintet is elérte a nettó átlagkereset Magyarországon. Azaz a Fidesz-kormány 12 éve alatt durván a háromszorosára nőttek a nettó átlagbérek a Gyurcsány-féle időszakhoz képest.

De hogy ne csak egy statisztikát hozzunk, vessünk egy pillantást a minimálbérre is!

Article alt!

Ismét csak címzetes vájár úr segítségére sietve rögzítenénk, hogy amikor a szocik átvették 2002-ben a hatalmat a Fidesztől, akkor 50 ezer forint volt a bruttó minimálbér. Ezt sikerült a 8 éves kormányzásuk alatt 23 500 forinttal megemelni. Majd 2010 utána a 73 500 forintból 2022-re lett 200 ezer forint. Azaz egyfelől a minimálbérek esetén is ugyanaz a durván háromszoros szorzó figyelhető meg, mint a nettó átlagkeresetek alakulásában. Másfelől pedig még egyszer Varju László figyelmébe ajánlanánk, hogy amíg nekik 8 év alatt 23 500 forinttal sikerült megemelniük a minimálbért, addig a Fidesznek 12 év alatt 126 500 forinttal. Ez éves szintre vetítve náluk 2937 forintot, a 2010 utáni Orbán-kormányok esetében pedig 10 542 forintnyi emelést jelent.

Így már minden világos, milyen volt az, amikor Gyurcsányék nemcsak a szavak szintjén, hanem a valóságban is a nyugati multik számára „megfizethető munkabérért” dolgoztak. És végül is tényleg csak egy ország pusztult majdnem bele.

(Varju mondata 1:43-nál hangzik el:)

(Nyitókép: Varju László Facebook-oldala)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom