Gyurcsányék árnyékminisztere eltörölné az 1600 milliárdos nyereségű cég különadóját

Varju László múlt héten még szinte háborús bűncselekményekkel vádolta meg a Molt, most pedig már a különadó eltörlésével kedvezne az 1600 milliárdos nyereségű cégnek.

Hetedhét országra szóló bilaterális árnyékcsúcstalálkozót tartott a brit munkáspárt és Gyurcsányék transzkormánya. Utóbbi onnan ismerszik meg, hogy ugyan csak egy sima, 10 százalék körüli, baloldali formáció, de a pszichológia számára eddig ismeretlen okból kifolyólag árnyékkormánynak képzeli önmagát. Viszont a kölcsönös elfogadás jegyében valljuk, ha Rónai Sándor árnyék-külügyminiszterként identifikálja önmagát, a vacsoraasztalhoz pedig plüssállatokat ültet, mintha éppen egy fontos egyeztetésen venne részt, akkor nekünk ezt illik nem megbámulva tudomásul vennünk. És igen, ugyanazért, ami miatt egy Elvis-hasonmásverseny résztvevőivel sem közöljük: attól, hogy a Technokol Rapiddal felragasztott, bozontos pajeszuk mellé zavarba ejtően flitteres ruhát húznak, még a legkevésbé sem emlékeztetnek Elvisre.

Azt viszont mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy Varju László rezsiügyi árnyékminiszternek még egy fapados repjegyet sem váltottak a találkozóra. Még azzal együtt is, hogy megértjük, a fanyar angol humor földjén nehéz lett volna elmagyarázni – még Arató Gergely tolmácsolásában is –, hogy Varju jelenléte nem vicc, hanem nagyon is komoly. Ámde ha már így alakult, hogy rezsiügyi árnyékminiszter úr nem utazhatott, akkor igyekezett az ATV-ben emlékezeteset alkotni. Tudatva a nagyérdeművel, az önmagát baloldalinak tartó árnyékkormány nem támogatja, hogy a Mol – azaz egy multi! – 95 százalékos különadóval szálljon be a magyar államháztartásba.Varju László: Látjuk, hogy 1600 milliárd forintos nyereség keletkezett ebből a Molnál, aminek jelentős részét mindjárt elvonja a kormány – mint különadó.
Műsorvezető: Ez nem helyes ön szerint? Tehát, hogy ezt a plusz adót valamilyen módon visszaforgassa?
Varju: És hogyha abból azt tenné, hogy az általános forgalmi adót csökkenti. (…) Ehelyett mit csinál? Vodafone-t vásárol, Yettelt vásárol magának, stadionokat épít, ahelyett, hogy az embereket segítené. Ebből kifolyólag akkor nem helyes.

Ugyanez a Varju László múlt héten még ördögszarvakat festve a Mol logójára azt állította, hogy a vállalat hathatós anyagi hozzájárulásával bombázzák „az ukrán játszótereken játszó gyerekeket”. Most pedig már rezzenéstelen arccal közli, hogy az 1600 milliárdos többlettel záró olajcégnek amúgy egyetlen fillérrel sem kellene a nyereségéből hozzájárulnia a közteherviseléshez. Ami tényleg annyira abszurd, hogy a Monty Pythonhoz szokott brit munkáspárti gyomor sem tudná befogadni.

Varju érvelése annyira erős, hogy félkézzel leteperné bármelyik biztonsági őrt az MTVA székházában. Szerinte ugyanis azért nem kellene a „véres olajjal” 1600 milliárd forintos nyereséget bezsebelő Molnak különadót fizetnie, mert a magyar állam meg stadionokat épít. Mivel a gondolatban bányászlámpával is nehezen világítható meg bármiféle logika, ezért közelítsünk a számok felől. 2010 és 2020 között – azaz tíz év alatt – összesen 330 milliárd forintból épültek stadionok, a kiadás egy részét az állam ráadásul az áfával azonnal vissza is szedte. Ez a Mol 1600 milliárdos nyereségének alig több mint 20 százaléka. A parlament által elfogadott költségvetési tervezet 2023-ra 31 ezer milliárd forintos bevétellel számol. Ha pedig ehhez a főszámhoz arányosítjuk a stadionépítésekre elköltött 330 milliárdot, akkor azt kapjuk, hogy a kormány a magyar állam egyévnyi bevételének mindösszesen 1 százalékát költötte stadionokra. És nem egy, hanem tíz év alatt. Varju László szerint ez tehát az az égbekiáltó bűn, amely miatt egy multit nem kellene különadóval sújtani. Ja, és Varju ugyanezt a multit egy hete még azzal vádolta meg, hogy az ukrán játszótereken játszó gyerekek bombázását pénzeli.

Gyurcsányék papíron balos árnyékkormányának minisztere tehát nem csak azt vezette le sikeresen, hogy egy multinak nem kell különadóval hozzájárulnia a közteherviseléshez. Hanem azt is, hogy az ellenzék erkölcsi mérlegében továbbra is a stadionépítés a bűnök legsúlyosabbika. És nem, ez még mindig nem egy abszurd Monty Python-jelenet, hanem a nagy büdös balos valóság.

(Varju árnyékminiszter úr 3:23-tól beszél arról, hogy nem tartja helyesnek a Molra kivetett különadót:)

(Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom