Tizenhét éve, ősszel volt az őszödi beszédet követő tiltakozáshullám, amely kapcsán válogatás nélkül verték össze az épp a budapesti utcákon járó embereket. Ugyanez a tizenhét év arra is elég volt a DK-nak, hogy elfelejtsék, mit is tett akkor elnökük, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként az agresszívvá vált rendőröket irányítva. Erre lehet következtetni a legújabb ál-aggodalmukból a rádió épülete iránt – pedig a rádió sosem jelentett jót ebben a családban. Elmondjuk, miért.
Gyurcsány Ferenc, Magyarország árnyékkormányosa ismét meghirdette a múlt végképp eltörlését: ahogy feledtetni próbálja, hogyan rágcsálta Totó kutya egykor a szemlőhegyi villájuk vacsoraasztalánál Vlagyimir Putyin nadrágszélét, most látványosan kezdett aggódni pártja, a Demokratikus Koalíció egy budapesti középületért, a Magyar Rádió korábbi székházáért a Bródy Sándor utcában.
A terv ugyanis az, hogy a Magyar Rádió korábbi épületei helyén felépül a Pázmány Campus, egy új egyetemi központ. A Demokratikus Koalíció színeiben az exhibicionista Gréczy Zsolt közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a Palotanegyednek ez a területe „ikonikus helyszíne a magyar rádiózásnak, a magyar történelemnek is”. A Gyurcsány-párt szerint érdemes lenne megmenteni a bontástól az egykori rádióépület udvarán lévő Pagodát, és meg kell erősíteni, hogy megmarad a Bródy Sándor utcai főfal is, ahova 1956. október 23-án kitették azt a feliratot, hogy Szabad Magyar Rádió.
Valóban, ez egy történelmi épület, ahogy a DK is megjegyezte, amelyért ugyanakkor épp Gyurcsány Ferenc élcsapatának nem kellene oly látványosan siránkoznia. 1956-ban itt tört ki az első tűzharc a forradalom-szabadságharc égisze alatt, november 4-én ebben a rádióban küldött vészjelet Nagy Imre akkori miniszterelnök, mert megjöttek azok a szovjet csapatok, akiknek a tankjain aztán Kádár-rezsim és benne az üzleti-hatalmi mikrokozmosz, az Apró-klán oly nagyra tört a következő évtizedekben. És ha már rádió, és Apró Antal:
„ Ungvári rádió - 1956. november 4., 5:05
Nyílt levél a dolgozó néphez
Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!
Az alulírottak: Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-jén megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.”
– A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kiáltványa
Majd megjöttek a szovjet csapatok, újra megszilárdult a kommunizmus egy pár évtizedre, s így jutott hatalomra a Gyurcsány-Apró-Dobrev család-csapat is, hogy később egy kis özönvízszerű privatizációval alapozzák meg anyagilag is az utódlást, Ferenc pedig jó ütemérzékkel a legjobbkor beházasodjon a hozományért.
Egész szépen lépkedett előre a spontán, érdek nélküli házasságra épülő Szemlőhegy úti sikerbirodalom 2006. szeptember 17-éig, amikor nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ma a Demokratikus Koalíció elnöke őszödi beszéde. Igen, a közrádióban. Másnap ezrek tiltakoztak a Kossuth téren a hazugságbeszéd miatt, aztán műveleti területet csináltatott belőle az akkori kormány, és jöttek a kordonok. Megindult az embervadászat, a rendőrterror, a szemkilövetések. Így 1956 után megint főszerepe lett a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületének a „történelmi” Apró-Gyurcsány-família életében.
A szeptember 20–21-i éjszaka egyik legkirívóbb jogsértésére pedig a Magyar Rádió épületében berendezett „ideiglenes rendőrségi fogdában” került sor. Mint az a Gulyás Gergely vezette parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatásán kiderült, a rádió munkatársainak megtiltották, hogy a kínzások helyszínéül szolgáló udvar ablakához menjenek. Volt olyan munkatárs, aki vérfoltoknak látszó barna vagy vörös foltokat látott az udvaron. A rádió udvarán történtek ügyében nem történt nyomozás, az ügyészség egyetlen személy ellen sem emelt vádat.
Gyurcsány Ferenc szerepét a rendőrök 2006 őszi kézivezérlésénél még a liberális mintalap Magyar Narancs sem akarta szépítgetni: „Az albizottság munkájában világosan tetten érhető, hogy a saját (jobboldali) narratívájukhoz keresnek igazolást. Ilyen például az az igyekezet, hogy a tévészékház sikertelen védelmét (a nem kellő erő odavezénylését, és a néhány utcával arrébb lévő egységek úgymond tétlen várakozását) közvetlenül Gyurcsányhoz kössék. Nem elhanyagolható körülmény, hogy e vélekedésre maga Gyurcsány is ráerősített akkori gesztusaival: egyrészt egy zaklatott tévényilatkozatában azt mondta, hogy személyesen adott utasítást a székház védelmére”.
Persze a rádió udvarán elkövetett kínzásokat is igyekeztek ugyanígy elbagatellizálni a lapban: „A "forradalmi" mitológia részét képező, a Civil Jogász Bizottság anyagában bőven részletezett rádióbeli atrocitások mindenáron való bizonyítása legalábbis komolytalan szituációkat eredményezett. A közrádió udvarán ártatlanul "megkínzottak" történetét, akiknek a patakokban folyó vérét bővizű slagozással lehetett csak eltüntetni, fölösleges például olyan, felettébb ingatag visszaemlékezésekkel igazolni, melyek szerint kínzásokra emlékeztető puffanások hallatszottak, ahogyan az egyik rádiós szerkesztő fogalmazott.”
2007, bumm.sk: „Több meghallgatott személy egymástól függetlenül állította, hogy 2006. szeptember 20–21-re virradó éjszaka a rendőrség önkényesen elfogta és bántalmazta, majd a Magyar Rádió épületének udvarára szállította őket, ahol válogatott kínzásokban volt részük – olvasható Morvai Krisztina Such Györgynek, a közrádió elnökének írt levelében (…) A megkínzottak testére azonosító számokat írtak, közölve, hogy mostantól nincs nevük, csak számuk. Innen, azaz a közszolgálati rádió udvaráról szállították őket rendőrségi fogdákba, illetve büntetés-végrehajtási intézetekbe – fogalmaz a civil szervezet. (azaz a Civil Jogász Bizottság – a szerk.) (...) . A történtek kivizsgálását szorgalmazó levél írói megjegyzik: 2006. szeptember 21-én Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor messzemenő elégedettségüket fejezték ki a rendőrség munkájával kapcsolatban, s hasonló „minőségű” fellépést várva dicsérték az éjszaka történteket. (…) Such Görgy rádióelnök szerdai válaszlevelében kifejtette: A törvény alapján a rendőrségnek nem kötelessége, hogy a saját intézkedéseiről beszámoljon (...) Az intézmény vezetői arról kaptak tájékoztatást, hogy a rádió környékén személyeket vontak eljárás alá, akiket az udvaron átvezettek, és várakoztattak a rendőrségi járművek érkezéséig.”
2010-ben ugyanez a Such György így beszélt a vizsgálóbizottság előtt az Index szerint a rádió udvarán történtekről: „Arra a felvetésre, nem volt-e gyanús a számára a vér a rádió udvarán, úgy válaszolt: nem, mert a rádió épületében lévő rendőri vezetői pontról, az erkélyes szobából maga is látta, hogy a kordonból kitörő rendőrök részéről "kézrátétel történt", amikor egy-egy tüntetőt "kiemeltek".
Nézzünk néhány kézrátevős példatörténetet röviden: „H. Zoltánt, aki csak állt a Rákóczi út egyik üzlete előtt, leteperték, szemüvegét összetaposták, majd a rádió udvarára vitték. Itteni emlékeiből: „Fél-egy órát térdeltem sokadmagammal, a fal mellett megbilincselve. Szavakkal és gumibottal egyaránt megértették velünk, hogy jobb, ha mindannyian csöndben maradunk, és nem mozdulunk meg.”
„Szeptember 26-án a Gyorskocsi utcai börtönben találkozott Ékes Ilona országgyűlési képviselő a tizenkilenc éves Kanyó Bernadettel. A vékony vidéki lány azért jött a fővárosba, hogy tanulmányai mellett pénzt keressen. Amikor elmesélte történetét, még mindig reszketett az átéltek miatt. Szeptember huszadikán este kíváncsiak voltak arra, mi van a városban. Gyanútlanságukra jellemző, hogy még egy kiskutyát is magukkal vittek. (...) Egy későbbi beszélgetés során elmondta, hogy egy udvarfélén összekötözött kézzel kellett térdelniük, ahol asztmás rohamot kapott. A hörgését és a könyörgését, hogy segítsenek rajta, több hónap után is vissza tudják idézni azok, akikkel együtt került erre a helyszínre, a rádió udvarára. Köztük volt Barna Tibor politológus is, aki a Szentkirályi utca sarkán állt, és a rendőrök felbukkanása előtt néhány emberrel nyugodtan beszélgetett.”
A rendőrök elhelyezése is „történelmi” volt a DK-közlemény szóhasználatát követve: „a rendőrparancsnokot épp abban az erkélyes szobában helyezték el, amely az 1956-os forradalom alatt a rádió elfoglalásának kapcsán szimbolikus jelentőségűvé vált. (Ennek a szobának az erkélyéről olvasta fel akkor az egyetemisták követelését tartalmazó 14 pontot egy fiatal lány.)”(...)” A gazdasági alelnök volt kijelölve ügyeletes vezetőnek, beszélt is arról a kollégáknak, hány fiatalt hoztak be alkalmanként. Pontosabban, tehetjük hozzá, nem hoztak, hanem ketten, hárman vonszoltak egyet, végigrugdosva a portától a hátsó udvaron berendezett őrzőhelyig. Az egyik műszaki helyiség közel volt ehhez. Mivel enyhe idő volt, az ablakot nyitva tartották. Néhány perces szünetet tartottak a munkában, a csendet jajgatás szakította meg, behallatszott a rendőrök káromkodása, a trágár szidalmaik, a ütések zajai. Az egyik szerkesztő, amikor hajnalban kilépett az ajtón, szinte megtántorodott. Vér volt előtte a betonon. Mások hasonló nyomokat láttak a pagoda melletti járdán, amely a hátsó, kisebb udvarra vezetett. Mindezt reggelre a takarítószemélyzet slaggal eltüntette. Így a rendőrparancsnok valóban az igazat mondta a rádióelnöknek: továbbvitték őket.”
Ezek után nem véletlen tehát, hogy nem személyesen az Apró-sarj Dobrev Klára, és nem Gyurcsány Ferenc aggódik 15 évvel a rádió udvarán történt kegyetlenkedések után a Bródy Sándor utcai rádióépület sorsáért, hanem a lóti-futi Gréczy Zsoltra bízták a közleményt. Azért mindent még Gyurcsány Ferenc vagy a felesége arca sem bír el, és ezen a rádióépületen átok ül a számukra. Történelmi.
(Nyitókép: Hegedüs Róbert/MTI)