Donáth Annának sikerült egy interjún belül meghazudtolnia magát. Először azt állítva, hogy azért nem bont kordont, mert mindig Brüsszelben van éppen. Majd hogy azért nem, mert csak két órákat alszik. De ha Brüsszelben van amúgy is, akkor miért számít, hogy mennyit alszik?
Donáth Anna – Gyurcsányékkal szemben – meghirdette az igazság kultúráját. Amiből minden földi halandónak – aki nem részesülhetett abban a momentumos kegyben, hogy világlátás címén fejlett, nyugati népségeknek fénymásolhasson és főzhesse a kávét – az következne, hogy akkor a Momentum majd most jól szakít a baloldal őszödi hagyományával. És tájidegen elemként, műfajteremtő módon nekiáll végre ellenzéki pártként igazat mondani. No persze nem örökre, de legalább addig, amíg mondjuk kitart egy túró rudi szavatossági ideje. Aztán úgyis jön majd a következő zseniális, momentumos világmegfejtés, hogy a Karmelita kordonja felelős az afrikai gyerekek éhezéséért vagy a pirospöttyös, palackorrú delfinek kihalásáért. És senki nem emlékszik már, hogy egyszer volt olyan is, hogy a Momentum meghirdette az igazság kultúráját.
Viszont most még nagyon friss a dolog, így illene Donáth Annának arra ügyelnie, hogy legalább ugyanabban az interjúban ne hazudtolja meg önmagát. És nem, még akkor sem, ha a hazugság olyan csábítóan hívogatja az egyszeri momentumos lelket, mint egy fürdőkádba helyezett és némi sárréteggel borított, elektromos roller.
De, hát, ugye mit tehet az egyszeri momentumos lélek, amikor csapdába csalja a haveri, telexes újságíró azzal a kérdéssel, hogy miért nincs kint kesztyűben, láthatósági mellényben, műanyag kisdömperrel a kézben pártjának kordonbontós akcióin? „Az esetek többségében (…) nem is voltam itthon, amikor kordont bontottak” – tárja szét a karját Donáth, hogy hát ő ugyan nagyon szeretett volna kordon tetején, kisgyík módjára sütkérezni, de hát mit van mit tenni, amikor az embert Brüsszelbe szólítja az ügynöki a politikusi kötelesség. Majd visszakérdez haveri újságírónk, hogy de akkor a jövőben sem tervez kordont bontani? „Általában hajnalban vannak a kordonbontások, én pedig egy egyéves kisfiúnak vagyok az édesanyja. Őszintén megmondom, ha majd két óránál többet alszom egyhuzamban, akkor elgondolkodom rajta”– érkezik az újabb, akár útlezárásoknál is használható, terelő válasz Donáthtól.
És akkor itt most szeretnénk jelezni, hogy nem értjük. Mert mégis mit számít az édesanyaság, az egyéves kisfiú létezése, vagy az egy éjszakára eső, átaludt órák száma, ha Donáth a kordonbontások ideje alatt pont mindig Brüsszelben tartózkodik? Légvonalban 1100 kilométerre a Karmelitától. Akkor nem tök mindegy, hogy édesanya-e, vagy 3, 6 esetleg 12 órát aludt egyhuzamban?, hiszen amúgy is a kontinens túlsó felén tanyázik. Vagy csak nem az van, hogy Donáthnak is rém ciki az önmaga paródiájának és unalmának vegyespárosába fulladó kordonbontás, csak – az igazság kultúrájának jegyében – nem akarja bevallani mindezt? Ezért aztán nekiáll legyártani különféle elméleteket, amik azonban sajnos egymásnak is ellentmondanak. Ezeket az egymásnak ellentmondó állításokat pedig a köznyelvben bizony hazugságnak nevezik. És hiába próbálta meg Lukács György (mestersége címerét tekintve kommunista filozófus és népnyúzó) megokolni, hogy van olyan, hogy keresztülhazudjuk magunkat az igazságig. Mert nem, ilyen sajnos nincs. A hazugság útja ugyanis legfeljebb egy még szélesebb hazugságsztrádába torkollik bele.
Szóval kár törnie magát a Momentumnak ezzel az igazság kultúrája ellengyurcsányi dumával, mert a vége úgyis az lesz, hogy felkéredzkednek a DK motorjára oldalkocsinak. Legkésőbb a jövő nyári önkormányzati választáson. És már most szólunk Donáth Annának, hogy az újabb összegyurcsányozódásra valami fineszesebb magyarázatot találjon ki annál, mint hogy előtte csak két órát aludt, meg hogy izé, ő nem is volt itthon, mert pont Brüsszelben. Ezt ugyanis Fekete-Győr IQ-szintje felett kettővel már senki nem veszi be. (Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila)