Havi majd egy milláért suttyózgatja a miniszterelnököt a Jobbik szóvivője

Igazi csodafegyverként beharangozva érkezett a Simicska-féle kormányellenes HírTV-be Farkas Krisztina, és ugyanolyan gyorsan le is lépett, amikor eltűnt onnan a sértett pénzember. Azóta már nem kell takargatnia, kinek szurkolt végig a műsorokban: Jakab Péterhez adja az arcát a Jobbik szóvivőjeként. Kíváncsiak lettünk, havi mennyi fixből suttyózza a miniszterelnököt. Spoiler: nagyon megéri neki.

A Jobbiktól a parlamenti üvegzseb szerint az Abblende Szolgáltató Bt. 1 millió 409 ezer forintot zsebelt be rövid idő alatt, mindössze 2020. október 1. és 2020. december 31. között. A szerződés tartalma szerint ez a frakciótagok tévéinterjúinak felkészítésére és kommunikációs tréningek tartására vonatkozó ellenérték. A cég nevében Farkas Krisztina volt az aláíró.

Az a Farkas Krisztina, aki a „G-nap” után ment át a ma már általa külön videóban mocskolt közmédiától az akkori, önmagából kifordulva Veiszer Alindákkal, Kálmán Olgákkal, Lampé Ágnesekkel, Teszári Nórákkal és Péterfi Juditokkal sújtott HírTV-hez dolgozni, 2015-ben át is vette a reggeli műsorok szerkesztését, és a HírTV Echo Televízióval való összeolvadása óta nem dolgozott a csatornánál.

Micsoda korszak volt ez, a Reggeli Járatban Farkas Krisztina várta mosolyogva Vona Gábort, estére pedig Kálmán Olga. Már amikor Farkas ott dolgozott, kilógott a lóláb, a romantikus jobbikos szimpátia, például 2018-ban Toroczkai László esetében, aki az elsők között hagyta ott a korábbi identitását veszítő Jobbikot. „Farkas Krisztina műsorvezető háromszor is megkérdezte tőle, hogy ha ennyire elégedetlen, akkor miért tagja még mindig a Jobbiknak. Ezek után »sértődött embernek” nevezte Toroczkait”. Intő jel lehetett volna Toroczkainak, mielőtt elfogadja a meghívását, hogy már 2017-ben is ő beszélgetett Vona Gáborral a Havas Henrik által írt kampánykönyve bemutatóján, szigorúan független HírTv-sként persze.

Aztán eljött az idő, mikor nem kellett tovább a cukormáz, 2019. november 20-án debütált, mint a Jobbik szóvivője. Még akkor is úgy érezte, hogy ő aztán a nagybetűs, kérlelhetetlen szakmaiság. „Én a független Hír TV-től jöttem, ahol mindenkinek szabad keze volt és nem voltak előre megírt kérdések” – állította magabiztosan, de hát ha valami, szerény sosem volt. Akkor írták róla: „a Hír TV korábbi szerkesztő-műsorvezetője augusztus óta kommunikációs tanácsadóként is segítette az ellenzéki pártot. Farkas Krisztina Szilágyi György mellett látja el a szóvivői feladatokat, s Jakab Pétert váltja ebben a tisztségben.” Nagyszerű, csak a Magyar Hang-féle Kötöttfogásban 2019. augusztus 22-én még Farkas Krisztina „újságíróként” csicsergett.

Szerződése a Jobbikkal tehát eközben már volt, legfeljebb – mint az említett bevezető esetben – nem érte el a közlésre külön kötelezett értékhatárt. Hogy a tupírkirálynő mennyit kereshetett, mióta átvette a stafétát, nem tudni. Igazodási pont lehet az egyik elődje a kommunikációs tanácsadók között, a Paradox Média Kft-vel Kilián Alexandra, aki hat év alatt negyvenmillió forintért adott kommunikációs tanácsokat a Jobbik-képviselőcsoportnak. Ez évi nyolcmillió forintra jött ki 2011 és 2017 között.

2020-ban szellőztette meg a hvg.hu, hogy toronymagasan a legtöbb pénzt arányaiban a Jobbik-frakció körül lehet szakítani: „A szakpolitikain túl mindenesetre „sima” tanácsadásra is elment 25,9 millió forint, kommunikációs tanácsokra pedig további 24, beleértve a Jobbik szóvivőjének és új sajtófőnökének, Farkas Krisztinának 6,92 millió forintos – havi 900 ezres – megbízási díját. Az MTVA és a Hír TV egykori szerkesztő-műsorvezetője egyébként az egyedüli a listában, akit saját cégén keresztül fizet a frakció. A fenti 24 millió forintban viszont nincsen benne a Facebook-oldalak kialakítása, és az események fotós, illetve videós megörökítése: ezek összesen további 18 millió forintba kerültek, és 4 millió forintot a belső kommunikáció fejlesztésére is fizetett egy titkos magánszemélynek a képviselőcsoport” - olvasható a cikkben. Farkas cége, az Abblende 2007-től 2016-ig végrehajtás alatt állt a cégadatbázis szerint, s a jelek szerint akkor jött ismét egyenesbe, amikor Farkas Krisztina beállt a Simicska-tévébe.

Mi volt az innováció a Jobbikban ennyi pénzért? Száraztészta, krumplizás meg a parizerkampány? Néhány influencerszagú megmondó videó? „Orbán Viktor, a suttyó” címmel jelent meg nemrég videó a Jobbik hivatalos Youtube-csatornáján. Farkas Krisztina ebben azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök inasnak nevezte a rezidenseket, asszonyságnak Karikó Katalint, és közjószágnak a gyerekeket – és emiatt volt képes suttyónak nevezni a magyar miniszterelnököt.

És szerinte rossz kezekben van a járványkezelés, butaság, ami elhangzik az operatív törzs beszámolóin. Farkas Kásler Miklóst egy huszadrangú biodíszletnek nevezte a védekezésben, és közösségi oldalán külön kampányolt amellett, hogy április 19-ével ne engedjék vissza a szülők a gyermekeiket az iskolákba.

2020-ban magabiztosan állította ebből a pozícióból ő is, hogy az ördöggel bármikor összefog a Jobbik, de Gyurcsány Ferenccel sosem. „A Jobbik azt már sok fórumon leszögezte, hogy két lista és egy jelölt. Gyurcsány Ferenc személyisége szerintünk annyira megosztó, hogy vele egy listán nem lehet megszólítani a kiábrándult fideszes szavazókat” – véli Farkas Krisztina, a Jobbik sajtófőnöke. Előtte egy évvel még ez volt a címe az interjúnak vele: „Őszintén, hitelesen kell és lehet csinálni, máshogy nem is szabad”.

Ehhez képest mégis összegyurcsányozta mára ő is magát, könyékig. Olyan jobbikosan szólva tiszta suttyótempó ez, nem egészen az európai minimálbérért.

(A kép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom