Ilyen nincs: már a balos közvélemény-kutatók sem hisznek egymásnak

Totálissá vált a harc a baloldalon belül, az egymásnak eső pártok után ugyanis már az ellenzéki közvélemény-kutatók is kétségbe vonják a másik méréseinek hitelességét.

A közvélemény-kutatóknak hosszú, szívós és kitartó munkával sikerült elérniük, hogy szakterületüket a tudományok polcán azonos szinten keressük a madárbéljóslással, az alkímiával és a Varju László által alapított esztétikai közgazdaságtannal. Valami eldugott sarokban, legalul. Pulai András vuduelemzéseit hallgatva például könnyedén támadhat az az érzésünk, hogy hozzá képest a 2010-es futball-világbajnokság meccseit megtippelő Paul, a polip a tudományos igényesség mintapéldánya. Arról nem is beszélve, hogy Paul vélhetően az április 3-i választás végeredményét is pontosabban eltalálta volna Pulainál. (Már persze csak akkor, ha Pulai záruló ollója nem vágja le szegény kis polip csápjait.)

És amikor már beáraztuk, hogy a balos közvélemény-kutató cégek ennél mélyebben még akkor sem lehetnének, ha tudományos főmunkatársként alkalmaznák Jakab Pétert, akkor megérkezett a – Gyurcsány-párthoz ezer szállal kötődő – IDEA Intézet legfrissebb kutatása. A szeptember 20-án publikált mérésből (és a mérés szóhoz mindenki képzeljen most ide jó sok idézőjelet) kiderült, hogy az ellenzéki pártok szimpatizánsainak elsöprő többsége támogatja az árnyékkormányt. Miközben a kedden kihozott felmérés előtt mindössze két nappal, vasárnap mutatta be Gyurcsányné az árnyékkormányát. Melynek ötlete korábban még csak említés szintjén sem volt jelen a politikai közbeszédben. Az időbeli közelség miatt foghatott gyanút Horn Gábor is, aki a gyurcsányista Arató Gergely társaságában megpróbált finoman rákérdezni a kutatás hitelességére az ATV maiTÉMA című műsorában.
Horn Gábor: És azért zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy az IDEA Intézet kutatását abban az értelemben csipetnyi sóval nézném, hogy az árnyékkormány bejelentése az ugye vasárnap történt – jól mondom? –, és itt állunk kedden…
Arató Gergely: …de én elolvastam a kutatást, tehát már ami megjelent az Indexben, és hát látom benne, hogy ezt a rendes pártpreferenciával együtt szeptember elején vették fel.

A közvélemény-kutatók a tudományos repertoárjukba a madárbéljóslás mellé minden bizonnyal felvehették az időutazást is. Máskülönben aligha lenne magyarázható, hogy az IDEA már szeptember elején meg tudta kérdezni az ellenzéki választópolgárokat arról, hogyan vélekednek a majd csak szeptember 18-án bejelentett – pontosabban: bejelentendő – árnyékkormány ötletéről. Aminek szeptember elején, ugye, még híre-hamva sem volt. Mindez, az időutazás igazolt felfedezése fantasztikus teljesítmény azoktól a közvélemény-kutatóktól, akik általában még napokkal a választások előtt sem szokták eltalálni a végeredményt. És nem pontosan, hanem még csak hozzávetőlegesen sem.

Természetesen adja magát az a magyarázat is, hogy az IDEA nem konkrétan Gyurcsányné árnyékkormányáról kérdezte az embereket, hanem csak úgy általánosságban az árnyékkormány intézményéről. Ez azonban újabb kérdéseket vet fel. Elvégre honnan tudhatta az intézet, hogy Gyurcsányék néhány nap vagy hét múlva éppen egy árnyékkormányt terveznek felállítani? Csodálatos ráérzőképesség? Aligha, hiszen a választások előtt rendre bizonyítják, hogy olyannal nem rendelkeznek. Sokkal inkább kínálja magát az a megfejtés, hogy az IDEA a kutatás elkészítésekor már tisztában lehetett azzal, mire készül a Demokratikus Koalíció. Egy ilyen szoros együttműködést tapasztalva pedig joggal kérdőjeleződik meg a nyilvánosságra hozott számsor hitelessége. És főleg akkor, ha – mit ad Isten – az éppen a megrendelőnek, jelen esetben Gyurcsányéknak, tetsző eredményt mutat.

És reméljük, hogy nem sértődik meg Pulai kolléga, de a magunk részéről inkább hiszünk Paul, a polip módszertanának tudományosságában. Valamint hogy őt nem a balos pártok etetik…

(Nyitókép: atv.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom