Ilyen nincs: Márki-Zaynak fogalma sincs az Európai Unió működéséről

Egy újságírói kérdésre adott válaszból derült ki, Márki-Zay még azzal sincsen tisztában, hogy az Európai Unióból egyetlen tagállamot sem zárhatnak ki.

Márki-Zay Péter politikai működése eddig tényleg olyan, mintha a közösségi média legvadabb, balos zárt csoportjaiban terjedő összeesküvés-elméletek egyszer csak öntudatra ébredtek volna, gazdatestnek pedig elfoglalták a hódmezővásárhelyi polgármestert. Orbán megőrült, és Grazban kezelik, a fél kormány meleg, Putyinnak titkos információi vannak Orbánról, melyekkel sakkban tartja – hogy csak néhány cseppet permetezzünk ide a Márki-Zay által terjesztett konteók őrülten gomolygó tengeréből. És félreértés ne essék, ezeket a pletykákat nem a baloldal miniszterelnök-jelöltje találta ki, hiszen már eddig is szökőárként terjedtek az internet bűzölgő csatornáiban. Márki-Zay teljesítménye pusztán abban áll, hogy az összeesküvés-elméleteket a DK-s kommentszekciók mélyrétegeiből nemcsak napfényre hozta, hanem egyenesen a politika legfelső polcára emelte.

És tényleg túlzás nélkül állítható, hogy Márki-Zay minden egyes szereplésére jut legalább egy darab megérlelt és nemespenésszel gazadagon beborított összeesküvés-elmélet. Legutóbb például Bárdos Andrásnak adott elő egyet, amit muszáj szó szerint idéznünk, mert minden szava Grazért helyreigazításért kiált. Íme:
Bárdos András: Azt gondolja, hogy kizárnak minket [az Európai Unióból]?
Márki-Zay Péter: Simán, igen. (…) Orbánnak nem érdeke kilépnie az unióból, de hogyha börtönbe küldenék a vejét, akkor Orbán előbb fog… vagy őt, akkor Orbán valószínűleg előbb fog kilépni az unióból, mint hogy megvárja, hogy őt letartóztassák.

Akkor kezdjük rögtön az első állítással. Márki-Zay önteltséggel vastagon átitatott világképe valahogy úgy fest, hogy van a saját zsenialitása, ami beragyogja az univerzumot, miközben rajta kívül nagyjából mindenki más végtelenül ostoba, sötétben tartott és trágyával etetett gomba. Ennek ellenére láthatóan fogalma sincsen arról az alapvető tényről, hogy az Európai Unióból senkit sem lehet kizárni. Még egyszer hangsúlyoznánk: egyetlen tagállamot sem lehet kizárni. Márki-Zay mégis azt vizionálja, hogy „simán” kizárják hazánkat az unióból. (Vajon a közismert információk nem ismerete kimeríti a végtelen ostobaság tényállását?)

Aztán a baloldal miniszterelnök-jelöltje olyan konteót tol a nagyérdemű elé, hogy egy 40 fős mentőalakulat három hét szorgos kutatás után sem találná meg benne az értelem mikroszkopikus nyomait. A balliberális médiát is körbejárta ugyanis a hír, hogy Orbán veje, Tiborcz István (átmenetileg) a spanyolországi Marbellába költözött. A gyengébbek (kikacsintás Márki-Zay úrra) kedvéért rögzítenénk, hogy Spanyolország az EU tagja. Innentől viszont rejtély, hogy az unió területén tartózkodó Tiborcz letartóztatását hol, miben és miért gátolná meg Magyarország EU-ból – Márki-Zay képzeletében lejátszódó – kilépése? (A megfejtők között értékes grazi utazást sorsolunk ki!)

Majd jön a legjobb rész, hogy Brüsszel éppen le akarná tartóztatni Orbán Viktort, amit a miniszterelnök a kilépéssel akadályoz meg. Szerencsére itt van nekünk a Brexit példája, melyen keresztül be tudjuk mutatni a távozás csigasztrádán száguldó folyamatát. A britek 2017. március 29-én jelentették be a kilépésüket, majd 2020. január 31-én sikerült is elhagyniuk az uniót. A két időpont között majdnem három év telt el. Márki-Zay gombaspórákkal tarkított elméjében tehát 3 esztendő sem elegendő arra, hogy az illetékes hatóság a letartóztatási parancs birtokában lekapcsolja a magyar miniszterelnököt. (Vajon a brüsszeli elvtársak tudják, hogy Márki-Zay ennyire végtelenül ostobának lassúnak és bénának tartja őket?)

A baloldal az előválasztással ugyan elintézte magának, hogy már ne tudjon megszabadulni a konteógyáros Márki-Zay Pétertől. 2022. április 3-án azonban szerencsére nekünk is lesz beleszólásunk abba, hogy akarunk-e az ország élén egy elszabadult hajóágyút látni? Mi a magunk részéről egyértelműen a nemre szavazunk.

(A kép forrása: MTI/Balogh Zoltán)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom