Íme, ahogy Jakab a magyarságot megsemmisítő háttérhatalom részének nevezi az Európai Uniót

Egy trianoni megemlékezésen elmondott beszédében Jakab Péter a globális háttérhatalom részének nevezte az EU-t, melynek célja a magyarság gyarmatosítása és elpusztítása.

A legújabb balos cicaharc, miszerint Ujhelyi István kezdeményezésének megfelelően legyen-e népszavazás hazánk uniós tagságáról, mindösszesen egy napot élt meg. Az MSZP EP-képviselője ugyanis az ellenzéki megosztottságra hivatkozva egyetlen nap leforgása alatt kihátrált saját ötlete mögül, hogy azt a Jobbik karolhassa fel.

Nem csalás, nem ámítás, mostantól a baloldali térfélen az uniópárti szólamot tehát az a Jobbik fogja leghangsúlyosabban képviselni, amelyik néhány éve még EU-s zászlót égetett. Gyöngyösi Márton pártelnök pedig 2016-ban a britek Európai Unióból történő kilépését dicsőítette. Mára viszont ugyanez a Jobbik lett az unióban maradásunk leghangosabb szószólója.

De hogy egészen pontosan honnan is érkezett meg Brüsszel trüffeltől ragacsos, ölelő karjába a Jobbik, azt a pártelnöki és frakcióvezetői posztról nemrég leköszönő Jakab Péter 2013-as trianoni beszédének legerősebb mondatain keresztül mutatnánk be.

Kárpát-medencén innen és túl van nagyon sok olyan erő, amely nem a magyar feltámadásban, hanem a magyarság megsemmisülésében érdekelt. (…) Ez a globális tőke, a háttérhatalom az nem nagyon szeret veszíteni, ezért ma, 2013-ban az Európai Unió, az IMF és magyarországi helytartói, a Fidesz és az MSZP képében ismételten próbálkozik, hogy véghezvigye hazánk második, immár végzetesnek szánt Trianonját.Jakab erősen indítja a beszédét, amikor is az Európai Uniót annak a globális háttérhatalomnak a részeként tételezi, melynek visszatérő célja a magyarság megsemmisítése. És mivel a globális háttérhatalom 1920-ban nem járt sikerrel, ezért 2013-ban az Európai Unió képében ismét megpróbálkozik hazánk végső elpusztításával. (Csak halkan jegyeznénk meg, hogy amennyiben a globális háttérhatalomnak évszázados terve a magyarság megsemmisítése, úgy – ha a helyzetet jól értjük – céljához mostanra sikerült megnyernie magának a Jobbikot is.)

Az Európai Unió által diktált megszorítások következtében ma már egzisztenciálisan kivéreztetett magyar honfitársaink menekülnek ebből az országból.Az is kiderül tehát Jakab Péter trianoni beszédéből, hogy a magyarok kivándorlásáért egyedül az Európai Unió és az általa kikövetelt megszorítások tehetők felelőssé. És nem is a Jobbikról lenne szó, ha a Brüsszel-gyalázást nem sikerülne megbolondítani egy csipetnyi – a Jobbik akkori nyelvhasználatából kikövetkeztethető, burkolt – cigányozással. Íme:

És hogy kik fognak itt maradni? (…) Itt fog maradni egy egyre növekvő, alulszocializált, mélyigénytelen tömeg, amely nem is akar dolgozni, de arra képes, hogy beleszaporodjon szó szerint a megüresedő házakba, és a megüresedő élettérbe.A háttérben az Árpád-sávos zászlóba lágyan belekap a koranyári szellő, miközben Jakab Péter éppen rátér a nácik által bejáratott geopolitikai fogalom, az élettér (Lebensraum) kitárgyalásába. Elvégre nem elég kisnyilasnak lenni, annak is kell látszani.

Igenis, mi kikérjük magunknak, hogy ugyan már, ne az IMF meg ne az Európai Unió akarja nekünk megmondani, hogyan kell kijönni abból a válságból, amit pont ők idéztek elő.Mondá a Jobbik 2013-ban, hogy kilenc év elteltével aztán már semmit ne akarjon annál jobban, mint hogy mégis inkább az Európai Unió vezesse ki a kontinenst – így benne hazánkat is – az elmúlt fél évszázad legnagyobb válságából. Elvégre 2013-hoz képest mostanra annyival hozzáértőbb lett Brüsszel, hogy nem pont most lövi lábon és gázkazánon magát a szankciós politikájával. Ja, de. Viszont 2013-hoz képest most aztán tényleg fajsúlyos szakértők vezetik az EU-t, csak sajnos egyikük neve sem ugrik be.

Mi, nemzeti radikálisok, jobbikosok pont azért vagyunk szálka – mit szálka, gerenda! – a globális tőke szemében, mert tudják nagyon jól, hogy minket nem lehet pórázon rángatni.Ha jól értjük, akkor a Jobbikot tehát nem megvezette, rákényszerítette vagy lefizette a globális háttérhatalom (amelyik ugye egy évszázada ügyködik a magyarság megsemmisítésén), hanem a projekthez ezek szerint Jakabék önként csatlakoztak. Jó tudni.

A globális tőke nagyon jól tudja, hogyha a Jobbik egyszer hatalomba kerül, az mit fog jelenteni számára. Két dolgot: a gyarmatosítók egyszer s mindenkorra elveszítik ezt az országot, mi magyarok pedig egyszer s mindenkorra visszakapjuk azt.Az állítás minden része természetesen ma is érvényes, annyi apró módosítással kiegészítve csak, hogy a Jobbik éppen azért harcol, hogy többé egyetlen nemzeti kormánynak se legyen esélye a globális tőke és Brüsszel „gyarmatosítóit” elzavarni. Így a magyaroknak a jövőben lehetőségük sem nyílhat arra, hogy „visszakapják” országukat.

Sokan Heltai Jenőnek tulajdonítják a mondást, miszerint „kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van, azzal kell mindent megoldani”. És ez a csőcselék aztán tényleg magára is vállal mindent. Habzó szájú Brüsszel-ellenességet és Brüsszelért történő bőnyálú lelkesedést egyaránt.

(A nyitókép forrása: YouTube)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom