Karácsony Gergely kifejtette, hogy lehet, hogy nincsenek aktivistái, de nem is ez a fontos, mert egy politikus erejét a szelfik számában mérik.
„Karácsonynak 24 óra sem kellett, összegyűlt a 20 000 aláírás”, „Karácsony Gergely egy nap alatt összegyűjtötte a húszezer aláírást” – nagyjából ilyen és ehhez hasonló címekkel lelkendezett a ballibsi propagandasajtó Karácsony Gergely csodálatossága láttán 2021 augusztusában. (Fiatalabb olvasóink kedvéért rögzítenénk a tényt, hogy ezekben a történelem előtti korokban még KariGeri volt a baloldal éppen aktuális messiása.) Azóta nem telt bele három esztendő, és a helyzet nagyon úgy fest, hogy cikkünk születésének napján, 2024. április 29-én még mindig nem adta le magas és vékony főpolgármester úr az induláshoz szükséges 5 ezer aláírást. Holott a gyűjtőíveket már április 20-án felvette.
Nem véletlen tehát, hogy a Partizánban azzal szembesítette Gulyás Márton, hogy talán kicsit kevesebb szelfi meg influenszerkedés kellene, ellenben több aktivista, és akkor nem akadozna úgy az aláírásgyűjtés, mint KariGeri nyelve a középfokú angol nyelvvizsga szóbelijén. Ámde főpolgármester úr válaszában meghúzta a váratlant, és egészen új elméleti alapokra fektette le a politikát.
„Én nem tudom, hogy egészen… tehát amúgy abban mérjük a népszerűséget, vagy a társadalmi elfogadottságot, hogy hányan gyűjtenek aláírást a sátrakban, vagy abban, hogy egy Beton.Hofi hányan jönnek oda szelfit kérni? Mert szerintem az lehet, hogy az egy fokkal relevánsabb” – mondja bele a tutit Gulyás Marci meglepett kis arcának kellős közepébe Karácsony.
És tényleg. Hiszen aki csak egy kicsit is járatos a mindenféle választási törvények tudományában, az pontosan tudja, hogy a választási győzelmet is a Beton.Hofi-koncerteken lőtt szelfik darabszámában mérik. Amikhez töredékszavazatként még hozzáadódik a lájkok száma is, de bonyolult matematikai képletekkel inkább nem is fárasztanánk olvasóinkat, hanem bemutatnánk, hogyan is néz ki a Karácsony által felállított tudományos tézis a gyakorlatban. Ehhez szintén a történelem előtti időkbe kell visszanyúlnunk, amikor is egy bizonyos Jakab Péter sorra és kimagasló fölénnyel nyerte a heti lájkbajnokságokat. Ma már a feledés homályában ugyan akkor sem vennénk észre az egykori Péter messiást, ha foszforeszkálós, neonszín gárdamellényt viselne, ámde fénykorában minden parizeres gasztroposztjára csak úgy dőltek ezrével a lájkok. És persze, itt jöhetnének a huhogók, hogy na és ezeket a lájkokat hogyan váltják a szavazatok piacán, netán egy az egy arányban? Ezekre az örökös kétkedőkre, úgynevezett savanyújóskákra csak annyit mondhatunk, hogy Lájkbajnok Petink majdnem megnyerte az ellenzéki előválasztást, ahol végül negyedik lett. Szóval kis híja volt csak a dolognak, na.
Aztán ugye ott van KariGeri pártja is, a Párbeszéd. Hát az is egy tanulmány, mert amíg a többi pártok mindenféle szervezetépítéssel, aktivistahálózattal és egyéb, efféle csacskasággal bajlódnak, addig a Párbeszéd politikusai inkább azzal foglalatoskodnak, hogy megtalálják azt a pózt, ahonnan a legelőnyösebb szelfit tudják készíteni a parlamenti live-ozásaik során. És még mielőtt megint idejönnének az örökös kétkedők, úgynevezett savanyújóskák huhogni, és hogy ez vajon pártszervezeti munkának elegendő-e?, mondanánk is válasz gyanánt, hogy mi az hogy, nagyon is! Elvégre a tízéves Párbeszéd fennállása során már majdnem eljutott egyszer odáig, hogy önállóan elinduljon egy választáson. Aztán jó, persze, végül úgy jártak, mint Jakab Péter az előválasztási első hellyel, hogy majdnem összejött, csak aztán mégsem. De kevésen múlott. Tényleg. Talán ha még ötszázzal több szelfi összejött volna a Beton.Hofi-koncerten, akkor most reszkethetne a Tóni lába a Karmelitában, meg izzíthatná a repcsijét abbéli félelmében, hogy összeomlik a Fidesz kétharmados hatalma. Ami nem combos szelfiken nyugszik, ugye, hanem gyenge és demokráciaügyileg értelmezhetetlen szavazatokon.
(A zseniális politikai megfejtés 1:03:57-nél kezdődik:)
(Nyitókép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu)