Kínos Jakab-baki: ezúttal az általa támogatott gyurcsányista jelölt nevét sem találta el

Jakab Péter újabb nagybejelentésre készült, mikor kitette közösségi oldalára, hogy a Jobbik Egerben is gyurcsányista jelöltet támogat. Csakhogy a csatolt képen sem a név, sem az indulási helyszín nem stimmelt. De a fotón szereplő politikus legalább gyurcsányista volt – és a Jobbiknál most már úgyis csak ez a lényeges szempont.

Lassan nem múlik el nap úgy, hogy vagy a Jobbik, vagy pedig a Gyurcsány-párt (esetleg egyszerre mindkettő) ne jelentené be: az előválasztásra hangolva adott körzetben a másik jelöltjét támogatják. Ebből aztán időnként olyan vad házasítások jönnek össze, mintha az ember nokedlit tenne a paprikáskrumpliba. És hiába érezzük természetellenesnek a látottakat, és láncolnánk magunkat oda mondjuk a jobbikos Rig Lajoshoz – aki megszakértette: a cigányságot a zsidók biológiai fegyverként használják –, hogy drága antirasszista DK-sok, ugyan már, legalább mögé ne álljatok be. Mire megszületne bennünk a gondolat, és leugranánk az iparcikkbe némi láncért, máris késő, mert addigra ott jön velünk szemben Gyurcsányné Rig Lajos mellett mosolyogva.

És persze, az sem példanélküli a történelemben, hogy a kisnyilasok felismerték a bennük szunnyadó, elvhű kommunistát. Merthogy voltaképpen nekik mindig is mindegy volt, hogy éppen zsidót vagy kulákot kell üldözniük – a lényeg az, hogy valakit, bárkit, akárkit üldözhessenek. Az üldözéshez pedig elengedhetetlen alapfelszereltség a hatalom. Jakab pedig ebben a pillanatban úgy gondolja, hogy a hatalomhoz Gyurcsányékon keresztül vezet az út. Ezért az Apró-villa alagsorában gondosan leszámolták a harminc ezüstöt, a Jobbik elnöke meg sorra jelenti be a pártja által támogatott gyurcsányista politikusokat. Csakhogy Jakabnak már az oviban is Petibohóc volt a jele, ezért ez az egyszerűnek tűnő bejelentősdi sem megy mindig gördülékenyen. Facebook- és Instagram-posztja szövegében ugyanis az szerepelt, hogy most éppen az egri DK-s jelöltet, Berecz Mátyást támogatja, miközben a csatolt képen a DK-s Konczer Erik mellett mosolyog, aki Komárom-Esztergom megye egyes választókerületében indul [Konczer neve onnan lehet ismerős, hogy miután kiderült az országjárásra induló Dobrev Kláráról, hogy koronavírusos, előkerült egy fénykép is, amin az egészségügyi szabályokat megszegve ő és Konczer maszk nélkül beszélgettek – a szerk.].

Article alt!

Szóval Jakabnak majdnem mindent sikerült eltalálnia, csak az általa támogatott gyurcsányista jelölt nevét nem, meg azt, hogy hol is indul pontosan. De hát ilyen apró és felesleges részletkérdéssel kár is vesződni, egy a lényeg: a támogatandó jelölt Gyurcsány embere legyen. Ennek az egyetlen kritériumnak kell megfelelnie, és a Jobbik-pártközpontban máris szerkesztik rá a közös képre a McDonald’s bohócfiguráját Jakab Pétert. (Azért legalább egy zárójel erejéig muszáj eljátszani azzal a gondolattal is: mi lenne, ha a Feri egy kemény átpiál átkondizott éjszaka után odaszabadulna egy DK-s géphez, és átküldené Rákosi Mátyás fényképét, hogy akkor Sztálinvárosban mögé kellene beállni. Vajon lenne három másodperc hezitálás a Jobbiknál, vagy azonnal menne mellé a mosolygós Jakab?)

Végezetül szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a hibát sikerült a Jobbikban javítani, így összhangba került a név és indulási helyszín a képpel. Majd miután a szövegben is átírták a DK-s Berecz Mátyás nevét Konczer Erikre, hamarosan érkezett a következő nagybejelentés: Jakab Péter természetesen Egerben is támogatja a gyurcsányista jelöltet, Berecz Mátyást. Nahát, ki gondolta volna?

Article alt!

(A nyitókép forrása: Azonnali.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom