Kitálal a 24.hu főszerkesztője: "faltam" Gyurcsányt

A balliberális 24.hu főszerkesztője, Pető Péter egy 2007-es írásában megvallotta, hogy csak úgy „falta” Gyurcsány Ferencet. Lerántjuk a leplet a haladó sajtó „függetlenségéről”.

Van a haladó sajtónak az a saját gyártású eredetmítosza, amely szerint munkássága és napi működése mentes a balliberális pártok politikai érdekétől. Természete és testtartása nem más, mint a „függetlenobjektívség”, szelleme pedig egyszerűen a vizek felett lebeg. Valahogy persze mindig azonos témákat visz, és szóról szóra ugyanazokkal a szólamokkal, mint az ellenzéki pártok. Na de ebben semmi tudatosság nincs – szól az eredetmítosz –, kizárólag a csillagok véletlen együttállása lehet a ludas.

A „függetlenobjektív” haladó sajtó egyik legolvasottabb propagandaterméke a Pető Péter által főszerkesztett 24.hu. Pető pályafutásáról annyit érdemes tudni, hogy az online hírportál előtt a Népszabadságnál egészen főszerkesztő-helyettesi pozícióig vitte. Szóval már innen lehetne sejteni, hogy Pető igazi, feketeöves „függetlenobjektív”, mivel a Népszabinál sokáig az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa volt a legnagyobb kisebbségi tulajdonos. Ámde mi azzal is tisztában vagyunk, hogy léteznek az örök kétkedők, akiket némi MSZP-s bekötöttség még nem győz meg a teljes „függetlenobjektivitásról”. Nekik ajánlanánk szíves figyelmükbe Pető Péter 2007-es, szerelmi vallomásba oltott hűségesküjét:
Mindegy is, hogyan kezdődött, baloldali vagyok. Olvastam Bibót, csodáltam Adyt. Faltam Giddenst, Blairt, Gyurcsányt.

Article alt!

Pető tehát már másfél évtizede is lelkesen „falta” Gyurcsány Ferencet, amit a 2006-os őszödi beszéd gumilövedék alakú árnyékában sem félt világgá kürtölni. És nagyon úgy tűnik, hogy a falánkság a mai napig sem csillapodott – legalábbis erre enged következtetni Pető múlt heti ATV-s szereplése. A mi falánk Péterünk ugyanis tett egy kósza kísérletet arra, hogy megmagyarázza, miért is nem oltásellenes a baloldal, amibe aztán maga is belezavarodott:
Tehát amikor azt mondják, hogy oltásellenes az ellenzék, az ugye effektíve olyan mértékben nem igaz, hogy azt már nehéz is kommentálni, nehéz is reagálni az ellenzéknek egyébként, szóval ez azért… valóban, a kínai vakcinával szemben, sőt eleinte az orosszal kapcsolatban is voltak nyilatkozatok, a kínaival szemben valóban gyűjtöttek is aláírást […].”

Összefoglalva tehát a baloldal részéről volt egy kis „kínai cuccozás”, egy kis petíciózás a kínai vakcina betiltása érdekében. Aztán januárban Gyurcsányék benyújtottak egy parlamenti javaslatot is, ami szintén a keleti oltóanyagok használatát akadályozta volna. De hát ebből – a Gyurcsányt faló – Pető szerint még nem következik az oltásellenesség. Csak azt nem tudjuk, hogy akkor miből következne? Esetleg ha Vadai Ágnes vezetésével lefeküdtek volna a Liszt Ferenc Repülőtér leszállópályáira, hogy ne tudjanak landolni a keleti vakcinákat szállító gépek? Netán élőlánccal vették volna körbe azokat a rendelőket, ahol keleti vakcinákkal is folyik az oltás?

Ilyen kérdések megválaszolásához talán több Gyurcsány-propagandát kellene fogyasztani. Ezt a „falást” azonban meghagyjuk Pető Péternek. Csak aztán meg ne feküdje a gyomrát.

(A nyitókép forrása: index.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom