Koalíciós válság Gyurcsányéknál a Drót által elsőként leközölt videó miatt

Máris megvan a balos belháború első frontvonala: a szocialista Tóth Csaba keményen kiosztotta az előválasztáson indulni szándékozó Hadházy Ákost. A kerületből évekkel ezelőtt eltűnt Sápi Attila példája pedig jól mutatja, hogy Zuglóban életbevágó tétje van ezeknek a küzdelmeknek.

2020 szeptemberében a Momentum-elnök Fekete-Győr András kifejtette, hogy a leendő, közös balos listán olyanok nem lehetnek rajta, akiket „valaha csaláson értek, illetve megkárosították az adófizetőket”. Konkrét példaként pedig Zugló szocialista képviselőjét, Tóth Csabát nevezte meg. Már ekkor sejteni lehetett, hogy az előválasztáshoz közeledve Zuglóban garantált lesz a baloldali belharc.

A bomba végül akkor robbant Zuglóban, amikor a Momentum bejelentette: a kerületben tartandó előválasztáson Hadházy Ákost fogják indítani. Az MSZP-s Tóth Csabának több sem kellett, és azonnal Hadházyban jelölte meg a fideszes kétharmad okát, majd azt is hozzátette, hogy „Hadházy úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsógatyáját”. A mai napon pedig a politikusi Facebook-oldalán lehozta azt a videót is, melyet elsőként oldalunk közölt, és a felvételen Ludas polgármestere keményen kiosztja Hadházyt.

A zuglói cicaharc jól mutatja, hogy az összebútorozott baloldal mézeshetei nagyjából idáig tartottak. Mostantól pedig az előválasztások végéig a tányértöréseiktől lesz hangos a közélet. Még azt sem zárnánk ki, hogy a jobbikosokról újra kiderítik odaát, hogy mégiscsak „judapestező” antiszemiták, cserébe Jakab pedig kiolvassa majd a varázsgömbként funkcionáló krumpliszsákjából, hogy a Feri meg voltaképpen szemkilövető. Szóval fejeket behúzni, mert a családi ezüst alacsonyan fog szállni.

Az óvatosság már csak azért is indokolt, mert Zugló a hazai politikai élet Bermuda-háromszögeként rejtélyes eltűnéseket és eseteket produkál. Mint ismert, a kerületből veszett nyoma Sápi Attila MSZP-s képviselőnek, akit évek óta nem találnak. De különös észlelésekről számolt be – kerületi polgármesteri éveire visszatekintve – Karácsony Gergely is, aki kijelentette: „Figyelj, ha visszamegyek Zuglóba, akkor ott engem elásnak.” Arra a kérdésre pedig, hogy Tóth Csaba megfenyegette-e a családját, a következő választ adta: „Ne viccelj, hát többször. Ezek nagyon súlyos történetek.

És valóban, súlyos történet ez – súlyos szereplőkkel. Hadházynak pedig azt tanácsolnánk, hogy tartsa szárazon a puskaporát, mert Zuglóban a pár lyukas zoknija a testi épsége megvédésére édeskevés lesz.

Article alt!

(A kép forrása: promenad.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom