Lángszóróval sem lehetne kiolvasztani, úgy lefagyott a Momentum képviselője az ATV-ben

A Momentum országgyűlési képviselőjét saját pártja aznapi közleményéről kérdezte volna az ATV műsorvezetője. Válasz helyett azonban csak hosszú, kínos csendet kapott.

Került némi 1848-as forradalmi utánérzés – persze szigorúan csak takaréklángon hevítve, román nemzetiszín pántlikával átkötve – meg a Fidesz 2007-es kordonbontása a Momentum hógömbjébe. Majd mindezt jól összerázta a párt nyilas köszöntéssel nyomuló elnöke, és ebből a hópihés, szellemi kavalkádból született meg a március 14-i akció.Melynek keretei között a Momentum wannabe márciusi ifjainak sikerült egy építési terület kerítését szétcsavaroznia. Jó mulatság, gendersemleges munka volt – mondaná a Labrisz érzékenyítésén átesett költő.

Természetesen az a rejtély sem maradhatott sokáig titokban, hogy a másodlagos frissességű szellemi termék legyártója Tóth Endre volt. Aki tavaly ilyenkor még a kormányzásra készülő baloldal oktatási felelősének mondhatta magát. Ma pedig már a spanyolviasz feltalálására tett szakadatlan kísérletei mellett olyan remek ötletekre is futja tőle, mint az építési területek kerítéseinek lebontása. Kétség sem férhetett hát hozzá, hogy egy ilyen eredeti gondolkozót azonnal be kell hívni az Egyenes Beszédbe. Csak sajnos a baloldal Kunhalmi Ágnes-emlékdíjas oktatáspolitikusa azzal a forgatókönyvvel nem számol, hogy a kordonbontós akcióval még a nettó hétperces műsoridő sem tölthető ki. Így bizony más témák, mint például a radar alatt repülő Momentum-közlemények, is szóba kerülhetnek. És kerültek is:
Műsorvezető:  A 24.hu-n megjelent egy cikk, a Völner-Schadl-ügyről van szó, és erre reagálva azt írja ma a Momentum, hogy Czine Ágnes alkotmánybíró azonnal mondjon le, ugye. Miért kellene lemondania?
Tóth Endre: (hosszú, kínos csend)… Elnézést, én… én… ööö… az akcióval voltam elfoglalva, hogy ennek a…
Műsorvezető:  Nem olvasta ezt a mai cikket?
Tóth:  Nem, nem olvastam.

Na, most ha csak szikár tényeket nézzük, akkor az van, hogy Tóth a közösségi médiában délelőtt tíz órakor jelentette be, hogy az építési terület kerítését szétcsavarozták.Meg hogy a „ király meztelen ”. Ámde szerencsénkre csak a kordonbontásról közölt képeket, a „ király ” finom, ízléses erotikával megbolondított levetkőztetéséről nem.Az ATV stúdiójába pedig este hétnél előbb akkor sem kellett megérkeznie, ha az adás előtt még csibészesen kordonbontóra akarta belőni a sérót. Azaz a két esemény között pontosan hét óra telt el.

Ennyi idő, hét óra, nem volt tehát elég a Momentum országgyűlési képviselőjének arra, hogy felkészüljön aznapi, fékezett habzású eseményekből. Vagy legalább a saját pártja közleményeit végigböngészhette volna. Na jó, ha nem is a teljes szövegtestet, de legalább a lerövidített, kivonatolt változatot. Tóth Endrének azonban erre sem futotta a drága, az adófizetőknek havi 1,8 millió forintba fájó idejéből, ő ugyanis „ az akcióval volt elfoglalva ”. Egész nap. Ha a kordonbontás idejéből levesszük a kitalálás, a terv aprólékos kidolgozásának fáradságos perceit, valamint a melóskesztyűk megvásárlását, akkor maga a kerítésbontás aktusa megvolt fél óra alatt. Ilyen komoly fizikai megpróbáltatások után számoljunk két órányi szundiidőt, aztán ott van még a „nagyon kemények voltatok, tesa” kezdetű hozzászólások belájkolása, ami újabb egy órát vehet igénybe.De még így is marad négy óra, mely a baloldal oktatási főfelelősének rendelkezésére állt volna arra, hogy legalább a Telex aznapi címeit végigpörgesse. És máris elkerülhette volna azt a hosszúra nyúlt, kínos nyökögést főműsoridőben az ATV-n.

Reméljük viszont, hogy Tóthnak a spanyolviasz feltalálásával több szerencséje lesz. Főleg, ha tudományos főmunkatársnak maga mellé veszi Fekete-Győr Andrást is.

( A kínos párbeszéd 05:23-tól tekinthető meg: )

( Nyitókép: Tóth Endre Facebook-oldala )

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom