Lebuktatjuk: így hamisítaná meg a múltat Gyurcsány felesége

Gyurcsányné a 2010 előtti időszakot a gazdasági fellendülés és a felelős költségvetési politika aranykoraként próbálta lefesteni az ATV-ben. Cikkünkben leleplezzük a történelemhamisító hazugságot.

Abban önmagában semmi meglepő nincs, hogy a 2022-es választási győzelem reményében a baloldal gyakorlatilag naponta új múltat ír magának. A történelem meghamisítása ráadásul a kölcsönösség jegyében zajlik, hiszen miközben Gyurcsányék szerint most már inkább mindig is úgy volt, hogy a Jobbik sohasem volt neonáci párt, addig Jakab Péter egyszerű kis „ribilliónak” nevezi a 2006-os – szemkilövetésekkel tarkított – rendőrterrort.

Dobrev Klára azonban a történelemhamisításnak egy egészen új, eddig felfedezetlen területére tévedt, amikor is az ATV-ben a 2010 előtti időszakot a gazdasági fellendülés és a felelős költségvetési politika aranykoraként próbálta lefesteni. „Ha még egyszer nekem egy fideszes azt mondja, hogy a baloldali kormányok adósították el az országot, akkor hát nem tudom kinevetni, mert nagyon dühös leszek” – fakad ki Gyurcsányné, nagyjából azon a hitelességi szinten, amelyen a férje alakításai szoktak mozogni. Majd hozzáteszi, hogy egyébként a 2010 előtti eladósodásról egyedül a 2008-2009-es gazdasági világválság tehet.

Article alt!

Akkor nézzük az Eurostat táblázata alapján a tényeket! Az MSZP-SZDSZ-koalíció 2002-ben vette át a Fidesztől a kormányzást, az esztendő végén 55,6%-on állt a GDP arányos adósságráta [ez a számadat már tartalmazza azt a hiányt is, amely Medgyessy Péter első száznapos osztogatásának köszönhetően keletkezett – a szerk.]. Majd a hatalomátvételt követően a magyar államadósság folyamatos növekedésnek indult, miközben ezzel párhuzamosan az európai átlag 2005-ig stagnált, majd csökkenő pályára állt. A magyar adósságráta alakulása tehát – negatív irányban – teljesen eltért az európai trendtől, azaz a folyamatos eladósodásunkat nem lehet külső tényezőkkel magyarázni (hiszen azok nemcsak Magyarországra, hanem a többi uniós tagállamra ugyanúgy hatottak volna). Érdemes arra is felfigyelni, hogy a 2008 szeptemberében beköszöntő világválság előtti utolsó békeévben (2007) a magyar államadósság már 10 százalékponttal volt magasabb, mint 2002-ben.

Aztán Dobrev azt állítja, hogy a 2010 előtti eladósodásról kizárólag a gazdasági világválság tehet, amivel egyfelől ellentmond annak a baloldalon is olykor felbukkanó narratívának, amely a Medgyessy-kormány fedezet nélküli osztogatását (kétszer száznapos program) szokta kárhoztatni. Másfelől pedig megfeledkezik arról a „szakértelemről” is, amellyel a Gyurcsány-kormány közelített a világválsághoz. A teljes felkészületlenséget jól érzékelteti, hogy Bajnai Gordon gazdasági miniszterként 2008. október elején még arról beszélt: a nemzetközi pénzügyi válság hatásai nem fogják súlyosan érinteni hazánkat. Majd október végén már ott kopogtattak az IMF-nél, hogy a valutaalap dobjon azonnal mentőcsónakot, merthogy Magyarországot az államcsőd fenyegeti. Azaz Gyurcsányéknak sikerült egy hónap leforgása alatt eljutni a „nem lesz itt semmi gond” életérzés közvetítésétől az államcsőd belebegtetéséig.

A gazdasági világválságra továbbá azért is történelemhamisítás rákenni minden felelősséget, mert Magyarország GDP-arányos költségvetési hiánya már a 2006-os (!) évben 9,3 százalékpontos volt (az EU által előirányzott 3 százalékkal szemben). Ezzel Libanon mögött a világ második legrosszabb eredményét produkáltuk – úgy, hogy Libanon ekkor már háborúban álló ország volt. És miközben a közép-európai országok 6-7 százalékos gazdasági bővülést tudtak felmutatni (Szlovákia 2007-ben kétszámjegyű növekedést hozott), addig a magyar gazdaság stagnált. Így pedig esély sem nyílhatott arra, hogy a világválság beköszöntése előtt tartalékokat tudjunk felhalmozni. A Gyurcsány vezette Magyarország tehát kivéreztetve, borzasztó gazdasági-pénzügyi mutatókkal rendelkezve találta szemben magát 2008 októberében a ránk köszöntő válsággal.

Végezetül azonban szeretnénk leszögezni, hogy két érzésben osztozunk Gyurcsánynével. Egyfelől teljes mértékben megértjük, hogy nincs kedve nevetni a 2010 előtti statisztikákat böngészve. Másfelől pedig mi is nagyon dühösek leszünk, ha arra gondolunk, hogy országunk tönkretevői (Gyurcsány Politikai Részvénytársaság) 2022-ben újra a hatalom megszerzésére készülnek.

(A nyitókép forrása: PestiSrácok.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom