Leleplezzük: így készül az anyázós gyurcsányista kamuhír

Rengeteg düh, katolikusgyalázás, na meg persze félrevezető tartalom és megfogalmazás. Gábor György, Gyurcsány tanácsadójának agymenésén mutatjuk be, hogyan hergelnek. A dőlt betűs részek a DK-s filozófus balosok által terjesztett bejegyzéséből származnak.

"Varga Judit és az összes többi arról beszél, hogy ez itten egy jogállam, ez itten egy szabad piacgazdaság, ez itten egy demokrácia.

Hát az édesanyátok az!"

Ezzel a primitív hangvétellel indít Gyurcsány tanácsadója, Gábor György facebook-bejegyzésében. A vallásfilozófus egyébként a DK egyik influenszere, olyasmi szerzet a szélsőbalos szekta világában, mint Homonnay Gergely. Írása pedig ökéletesen megfelel arra, hogy bemutassuk, hogyan él tovább Őszöd öröksége a közösségi médiában.

"Speciel nekem most lett elegem, s ha ebből az országnak nem lesz hasonlóképp elege, akkor minden mindegy, s akkor lökjék vissza ezek az ócska gazemberek Magyarországot minél távolabb a civilizált világtól, bele a dzsungelbe, ki a prérire, ahol továbbra is ők lesznek a prérifarkasok, a hiénák, a dögkeselyűk."

Kiváló írói fogás, de természetesen hazugság. Gábor György már évtizede is Gyurcsány híve volt, és nem most lett elege. Aztán beindul a liberális elit szokásos mantrája arról, hogy a kormány eltávolítja hazánkat "a civilizált világtól", majd egyenesen állatokhoz hasonlítja a kormány tagjait.

"Mert olvasom, hogy a Varga Judit-féle kurvára jogállamiságú Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani, ahol angol (francia, spanyol etc)., azaz valamely világnyelvet oktatnak, s arra kötelezik a PRIVÁT (azaz MAGÁN)óvodákat, hogy mind a nevükből, mind a nevelési programjukból töröljék az angol (stb.) nyelvre történő utalást.

Mi a franc zajlik itt Varga Juditostól és jogállamiságostól meg szabadpiacostól, meg 133 bátor emberestől? Vagyis ha én magánóvodát akarok indítani, s megfelelek a Köjálnak vagy minek, megfelelek az összes hatóságnak, a földről lehet enni, olyan a tisztaság, a behozott gyerek sem érzi magát kényszerzubbonyban, hanem van képe remekül ellenni, s még mellette egy világnyelvet (angolt, you know, package, Hungarian fairy tale és társai) tanítok, akkor jön Varga Judit, s a gigantikus magyar jogállamiságra és szabadpiacra apellálva dekázgat egy kicsit az angol nyelvű mesekönyvvel, majd bezáratja az óvodámat, kitiltja a gyerekeket (akik azért jöttek, hogy tanuljanak angolul – you know), vagy franciául, vagy spanyolul, vagy ha én, a szülő és gondviselő úgy akarom, akkor A héten nyakjuszául, B héten baszariul, C héten gudzsarátiul, D héten pedig Fidesz-fogalomcsúsztatós újbeszél makogásul."

Végre megjöttünk a legnagyobb kamuhoz is. Rögtön az elejére kell egy erőltetett "csúnyabeszéd", feltehetően azért, mert Gábor fél, hogy a hosszú epeömlés során elveszti az olvasói figyelmét. Nézzük a megfogalmazást a fő állításnál: "(...) Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani (...). Duplafenekű, félreérthető duma ez, de persze folytatódik, és abból kiderül, hogy a NEVÜKBŐL és az OKTATÁSI PROGRAMJUKBÓL" kell törölniük az idegen nyelvre történő utalást. Ettől azonban még taníthatnak nyugodtan idegen nyelven. Ez persze nem zavarja Gábor Györgyöt abban, hogy orbitálisat kamuzzon, és úgy állítsa be a helyzetet, mintha ezeket az ovikat maga Varga Judit záratná be.

Nézzük a minisztérium állásfoglalását:"Az ellenzéki hírportálok állításaival szemben a jövőben is lehet angol nyelvű foglalkozásokat tartani az óvodákban és a magukat >>angol óvodáknak<< nevező magánintézmények is tovább működhetnek, csak más, jogszerű nevet kell használniuk. A hatályos jogszabályok szerint az óvodák nem nevezhetik magukat idegen nyelvű (pl. angol) óvodának, ez a jogi környezet nem új, a szabálytalan névhasználat gyakorlata azonban most került a tárca látókörébe, ezért kaptak jelzést az érintett intézmények. Idegen nyelvű óvodai foglalkozás természetesen a továbbiakban is szervezhető."


"És az egyházi iskolákban mi van? Ott lehet mindent, mi szem szájnak ingere: hittant és hitbizományt, hitvallást és hitcikkelyt, hitbuzgalmat és hittérítést, hitéletet és hitsorsost, hithűséget és hitehagyást, hitvitát és hitványságot (bocs, azt még csak fakultatíve) tanulni, ott jogállamiság van és szabadpiac, ott minden megengedett. Nem úgy a privát óvodákban."

A szakmai kamu még nem lenne elég persze ahhoz, hogy Gábor bejegyzését minél több szélsőbalos terjessze, ezért kell bele egy kiadós katolikusgyalázás. Ez - meg a külhoni magyar testvéreink gyalázása - adja ugyanis Gyurcsány imádata mellett a DK-szekta velejét.

"Komolyan mondom, ezek mind elmebetegek, idióták, született gazemberek. Nem elég ezeknek a példa: Semjén példája meg a többi alaké? Semjén annyit tud idegen nyelven, hogy néha egy-egy vadászkiállításon remek kiejtéssel elbődül, elegánsan barcog, akár az üzekedési időszakban a dámbika. Nagyjából ezzel ki is merült a mi miniszterelnök-helyettesünk nyelvismerete, nyilván ő ilyen magánoviba járt egykor."

Semjén Zsoltnak van egy középfokú angol nyelvvizsgája, emellett szövegeiben teológusként gyakran idéz latin forrásokat, használ latin kifejezéseket. A korábban említett Varga Judit pedig három nyelven beszél. Ez esetben is felhívnánk a figyelmet arra, ahogy Gyurcsány tanácsadója állatokhoz hasonlítja politikai ellenfeleit. Az idiótázásról pedig csak annyit, hogy Gábor György követi például agresszív "Egymillió vizeletmintát a Fidesznek" című oldalt is.

"De most tényleg: egy jogállamban, egy XXI. századi európai országban betiltani a magánóvodát, mert angolra tanítják a gyerekeket? Kik ezek a pattintott kőkorszak szellemiségét, erkölcsi állapotát és mentalitását idéző szörnyetegek? És miért kell nekem erről írni, hogy magához térjenek az apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák?

Tényleg nem ország ez!"

Különösebb kommentárt nem igényel a dolog, a szokásos magyargyalázás meg libsi XXI. századozás önmagáért beszél. Helyreigazítás nincs, hergelés van. És azt tessenek elképzelni, hogy - ahogy azt korábban a drót.info megírta - a szerző, Gábor György vezetésével dolgoznak valami ellenzéki programon, szellemi alapvetésen Gyurcsány részére. Na, az micsoda munka lehet ebből az elborulásból kiindulva.

Mindenkinek érdemes megismerni ezt a tanmesét, mert 2022-ben napi 30 ilyet fognak terjeszteni szélsőbalról.

(Folytatása következik: Vasárnap délután egy ennél is keményebb kamut mutatunk be a DK egyik országgyűlési képviselőjelöltjétől).


(fotó: 13tv)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom