Luxusélet: a ballibsi Nagy Ervin azzal henceg, hogy takarítónőt és dadust is tart (VIDEÓ)

Ballibsi színészünk, Nagy Ervin egyetlen tüntetést sem szokott kihagyni, ahol el tudja mesélni határtalan szociális érzékenységét. Miközben elszólta magát, hogy de ő otthon a dadus mellett azért még takarítónőt is tart.

Bármit is gondoltunk eddig, most végre kiderült, hogy Czímzetes Színészóriásaink élete sem csak játék és mese. Mert egyfelől ott van a pompa, a hollywoodi csillogás, és az ember munkaköri kötelessége, hogy némi alázatot magára erőltetve, túljátszott, maníros álszerénységgel tűrje, amint Jimmy királlyá koronázzák az RTL befagyott kacsaúsztatójának jegén. Másfelől viszont meg néhanapján kénytelen elszenvedni az olyan sorstragédiákat, mint hogy a pékségi eladó nem ismeri fel Czímzetes Rendezőóriásunkat, és nem borul le pompázatossága előtt. Ellenben a húszezressel fizető Nagyságos Úrnál kétszer is vissza merészel kérdezni, hogy esetleg nem volna-e aprója? Mint ebből az apró – ópardon, aprót nélkülöző! – példából is látható, Sartre mélységesen tévedett, mikor azt írta, hogy a pokol az a másik ember. A kénköves pokol legmélyebb bugyra ugyanis nem a másik ember, hanem az, mikor Czímzetes Színészóriásunknak muszáj megmártóznia a hétköznapok feszített víztükör nélküli, vizeletszagú rögvalóságának medencéjében. Pont úgy, mintha csak egy volna a plebsz keményen dolgozó kisemberei közül. Holott Czímzetes Színészóriásunk néhány órája még nem más volt, mint I. (Susogósmackóban született) Jimmy, a király.

Viszont azért is olyan tökéletesek (ezt igazából csupa nagybetűvel kellene szedni, két szívecske közé ékelve) Czímzetes Színészóriásaink, mert a legrázósabb helyzeteket is képesek méltósággal elszenvedni. Vegyük csak példának okáért Nagy Ervint, aki hazamegy, és azzal kénytelen szembesülni, hogy kilenc nő várja otthon. De most komolyan, hát Cirénei Simonnak nem volt ilyen nehéz dolga a kereszt súlyát nyögve.De az, amikor hazamegyek, otthon van az anyósom, meg az anyám is megjön, meg a takarítónő, meg a dadus, meg a három gyerekem otthon van, és van otthon kilenc nő, és én azt mondom, hogy azt szeretném, hogy… az azért, néha úgy azt érzem (…), mondom, b*szd meg, el kell menjek inni egy sört, hol egy kocsma?” – és félreértés ne essék, ez nem a pokol nyolcadik körének leírása Danténál, hanem Czímzetes Színészóriásunk mindennapos kálváriája. Ő ezt a felfoghatatlan terhet kénytelen cipelni a löttyedt cicijei felett található csapott vállain.

És persze, biztosan lehetnek most átlagos csóringerek, úgynevezett olcsójánosok, akik fennakadnak azon, hogy ha egyszerre otthon tartózkodik egy édesanya, két nagymama és egy 14 éves kamaszlány, és mindez jut egyetlen elképesztő luxuslakásra és egy egyéves ikerpárra, akkor pontosan mi szükség is van dadusra? Meg takarítónőre? És így egyszerre a két kiszolgáló személyzetre? Talán csak nem leesne Méltóságos Ténsasszonyok ujjáról az automata Ford Mustangot formázó Swarovski, ha besegítenének az altatásba? De tudja, mit, Czímzetes Színészóriás Úr? Ne hallgasson rájuk, mert ez az irigykutya mentalitás, amelyik előbugyog a pékség eladójából, amikor a kenetteljes hajbókolás helyett olyan pimaszságra vetemedik, minthogy az aprópénz hogyléte felől merészel kérdezősködni.

Most már azt is érteni véljük, Czímzetes Színészóriás úr, amikor „pisikásás Kálmánkátbe akarta fizetni egy ózdi körutazásra. Csak a miheztartás végett, hogy „pisikásás Kálmánka” is úgy megismerje a magyar rögvalóságot, ahogy csak Czímzetes Színészóriás úr ismeri. Mert Czímzetes Színészóriás úr megpróbáltatásai nehézségfaktorban kizárólag ahhoz az ózdi asszonyéhoz foghatók, aki háromműszakban melózik a gyárban, majd hazaér, főz, mos, takarít, és mielőtt beájulna az ágyba, még kikérdezi a gyerektől a leckét. Hiszen gondoljunk csak bele, milyen emberfeletti türelem szükségeltetik ahhoz, hogy három-négyórányi megfeszített ripacskodás után hazaesik Színészóriásunk, és akkor még a házvezetőnő is megsorozza – mint Árpa Attila a ringben – a kérdéseivel, hogy a tojást buggyantva vagy Benedikt-tojásként szervírozva óhajtja-e a Méltóságos Úr? Ugye érezzük, hogy Ózd egész lakossága nem szenved ennyit, de nem egy nap, hanem egy egész év alatt sem.

És igazán nem akarunk belerondítani Czímzetes Színészóriás úr panaszkodásnak álcázott hencegésébe, de nem jön ki a matek. Mert az egy feleség, két nagymama, három gyerek, plusz dadus és takarítónő, az nem kilenc, hanem csak nyolc. Ettől persze Ózd szíve még így is beleszakad Czímzetes Színészóriás úr újabb RTL-es sorozatért kiáltó szenvedéstörténetébe.

(Nyitókép: 444.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom