Már az ATV műsorvezetője sem vette be Varju süketelését

Gyurcsány gazdaságpolitikusa szerint azért nem szavazták meg az „árstopokat”, mert semmiféle adóemelést nem támogatnak. A választ még az ATV műsorvezetője sem értette meg.

Ugye csak megjátssza a hülyét? Nem, nem tudok színészkedni – hangzik el a klasszikus kérdezz-felelek a Rendőrakadémia című film második részében. A párbeszéd pedig annak a produkciónak kapcsán jutott eszünkbe, melyet Varju László hétről hétre előad az ATV-ben. És csak remélni merjük, hogy a Gyurcsány-párti politikus a filmbéli rendőrkarakterrel szemben tényleg csak színészkedik, és nem zsigerből, tökéletes önazonossággal hozza az udvaribolond szerepét.

Varju ATV-s szárnyalása mélyrepülése kezdődött azzal, hogy két-három hete kifejtette: az infláció okozója a túlköltekezés, ezért a DK az infláció ellen még némi pénz kiszórásával küzdene. Amiben pont annyi logika van, mintha egy alkoholproblémákkal küzdő pártelnököt nem rehabilitációs központba küldenénk elvonóra, hanem egy Finlandia-gyárlátogatásra.

Legutóbb pedig azt szerette volna megtudni az ellenzéki csatorna műsorvezetője Varjutól, hogy a DK miért nem szavazta meg az „árstopokat” a parlamentben? Mire a mecseki bányák mélyéről felszínre kerülő szellemi kincsesbánya ezúttal azt a gyöngyszemet szórta közénk, hogy mert „semmiféle adóemelést” nem támogatnak. A választ meghallva Szöllősi Györgyi pedig egy gyógypedagógusba oltott ápolónő nyugalmával világosította fel Varjut, hogy az árstop az bizony nem adóemelés:
De ez nem adóemelés, tehát az árstopokat miért nem támogatták?

Varju válasza kapcsán – miszerint az árstop valójában adóemelés – persze nehéz kibányászni az igazságot. Két lehetőséggel számolhatunk ugyanis. Vagy tényleg nem tud színészkedni a gyurcsányista politikus, és komolyan fogalma sincsen arról, hogy az egyes termékek árának piaci szint alatt való rögzítése miért nem adóemelés. Ebben az esetben tényleg nem játssza a hülyét, hanem egyszerűen csak önmagát adja – az öltöny alatt még ma is ott lakozó csillésfiút, aki továbbra is a szellemi bányák mélysötétjében érzi otthonosan magát.

A második eshetőség pedig, hogy Varju mégsem annyira tájékozatlan, mint arra a látszat bizony következtetni enged, hanem mindez csak színjáték. Annak a darabnak a szerepét játssza, hogy a Gyurcsány-párt továbbra is Orbán Viktor legkérlelhetetlenebb ellenfele. Márpedig a szerepből való kiesést jelentené, ha akár csak egyetlen kormányzati döntést is támogatnának. Az ugyanis a Gyurcsány-féle politikai létezés tökéletes tagadása lenne, amely abban az egyszerű tételben sűrűsödik össze, hogy minden orbáni lépést ellenezni kell. Ha jó, akkor is. Merthogy a baloldal legradikálisabb híveinek szívéhez nem az észszerű, szakmai alapon meghozott döntéseken – melyekbe néha bizony az is belefér, hogy megegyezik a kormány álláspontjával – keresztül vezet az út, hanem a hangos és folyamatos O1G-zésen.

És bárhogy is legyen, a mi tippünk azért mégiscsak az, hogy a Rendőrakadémia szereplőjéhez hasonlóan Varju sem játssza a hülyét, mivel nem tud színészkedni.

(A nyitókép forrása: Katona László/Magyar Hírlap)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom