Márki-Zay először a háborút okolta az infláció miatt, aztán meggondolta magát

Márki-Zay Péter márciusban még arról beszélt, hogy az infláció egyértelműen a háború következménye, majd júniusban ezt a kijelentését már hazugságnak nevezte.

Ahogy a Titanicnak meggyűlt a baja a jégheggyel, úgy okozott a kampány során Márki-Zay Péternek leküzdhetetlen akadályt az állítólagos hideg. A kapitány ugyanis több interjújában kifejtette, hogy a fagyos időjárás miatt beszélt mirelit zöldségeket. Például hogy az általa vezetett szövetség egyszerre képviseli a fasisztákat és kommunistákat. De Márki-Zay szintén a jéghideg okozta üzemzavarnak tudta be azt a tévesztést is, hogy egy lakossági fórumon úgy beszélt a hat gyermekéről, hogy valójában hét van neki.

Mostanra azonban menthetetlenül ránk köszöntött a nyár. A stabilan 25 fok fölé kúszó higanyszál pedig nemcsak a gyöngyöző hosszúlépés ígéretével kecsegtet. Hanem azzal is, hogy Márki-Zay ezen a hőmérsékleten végre talán eltalálja a gyermekei számát, valamint hogy kiket is képvisel pontosan. Bár ha azt nézzük, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom teljes legénysége éppen most lázadt fel a kapitány ellen, akkor azt mondhatjuk, hogy leginkább senkit.

Ámde mielőtt még mi is elkalandoznánk, mint Márki-Zay egy háromórás élőzés félideje környékén, térjünk vissza inkább oda, hogy ha tényleg csak a szibériai fagy miatt beszélt összevissza, akkor nyárra ez az akadály biztosan elhárult. Szóval mostantól a kapitány hajótatjából faraghatják ki a következetesség mellszobrát, és olyan jólfésült gondolatokkal jelentkezik, hogy azt még Lukács László György fodrásza is megirigyelné.

Ennek fényében nézzük is meg, hogyan nyilatkozott az infláció felelősségi viszonyáról Márki-Zay márciusban és júniusban:

A háború miatt lesz mindenféle válság egyébként, de még egyszer: nem énrajtam és nem Orbán Viktoron múlik, hogy például az olajár fölment, hogy a benzinárak megugrottak, az energiaárak tovább ugranak, az infláció iszonyatosan megugrik (…) tudjuk, hogy az élelmiszerárak meg fognak ugrani.(2022. március 22., ATV)

A háború, bocsánat, az is egy hazugság, hogy a háború miatt van infláció.(2022. június 15., M1)

Nem egészen egy hónappal azt követően tehát, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Márki-Zay még egyértelműen a háború következményének tudta be az inflációt. És amit márciusban még csak sejteni lehetett, hogy a háború – és az arra válaszreakcióként érkező szankciók – milyen komoly ellátási zavarokat okoznak majd az energiaszektorban és az élelmiszerpiacon, az júniusra megtapasztalt valósággá vált. Egész Európa számára. És mit tesz erre a kapitány? Meghazudtolva saját, márciusi szavait, bejelenti, hogy az infláció mégsem a háború miatt van.

És persze, nem vagyunk mi Kanadából hazaimportált porszívóügynökök, de az optimális használat érdekében jó lenne már végre megadni azt a hőmérsékletet, amelyen Márki-Zay üzembiztosan képes működni, politizálni és következetesen megszólalni. Csak mert eddig nagyon úgy tűnik, hogy a kapitány a hidegben és melegben egyaránt képes félóránként megcáfolni önmagát.

(A nyitókép forrása: Erdős Dénes/Népszava)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom