Mindmeghalunk! Agyára ment a sok lövöldözős játék a Momentum első emberének?

Ha túl sok Netflixet nézel, ne vállald be a Momentum elnöki székét, szól dakota mondásunk Gelencsér Ferenc 444-nek adott interjúját átnyálazva. Kenyérhiányos disztópia, erős Momentum, és egyéb durván utópisztikus látomások következnek csak erős idegzetűeknek. Mi szóltunk!

Súlyos, disztópikus 18 és 24 hónapot látok hazánk előtt, és nagyon félek attól, hogy árupiaci válság következik, adott esetben nem lesz kenyér a polcokon. Hiába próbálják majd az embereket propagandával etetni, el fogunk jutni egy olyan pontra, hogy a kormány azt fogja mondani, hogy inkább nekem higgyél, mint a saját szemednek. Ez lesz az a pont, ameddig az ellenzéknek be kell bizonyítania, hogy készen áll a kormányzásra.” - vázolja fel a Resident Evil: Százhalombatta című film potenciális forgatókönyvét a jellegtelen Momentum még lényegtelenebb vezetője, Gelencsér Ferenc a 444.hu-n.

De elsőként hadd soroljunk fel pár újságírói kérdést a nagyinterjúból, aztán majd mókázgatunk a válaszokon is:

- Kerpel-Fronius Gábornál nem lett volna ilyen jó kezekben a párt?
- Tehát semmit sem mondott a jövőbeni stratégiáról vagy a párt politikai identitásáról?
- Azért az elnökjelöltek kortesbeszédeire be lehetne engedni a sajtót, attól talán nem sérülne a Momentum intim belső élete.
- Tegnap kísérletképpen megkérdeztem a szerkesztőségi listán, hogy ki mit kérdezne a Momentum új elnökétől. Csak ketten reagáltak, ők is csak annyit, hogy semmit. Azért az csak elmond valamit, ha még a politika iránt érdeklődő újságírók se tudnak releváns kérdéseket megfogalmazni, amikor egy fontos ellenzéki párt új elnöke interjút ad, nem?

Ehhez a szkeptikus 444-kérdéssorhoz képest a Momentum elnöke szerény célt tűzött ki maga elé: két év alatt legyőzni a hétfejű Dobrev-sárkányt. „A 2024-es EP-választáson a Momentumnak kell lennie a legerősebb ellenzéki pártnak”, méghozzá egyedül indulva, bizakodik. Miközben „abba kell hagyni a céltalan orbánozást, mert semmi értelme, és semmi foganatja. (…) A budapesti értelmiségi elit teljesen elszakadt a vidéki Magyarországtól, nem értik a problémáikat, nem tudják azokat kezelni. Nem jó, ha Budapestről akarják megmondani a vidékieknek, hogy nekik mi a jó. A vidékiek pontosan tudják, hogy nekik mi a jó. Meg kell őket kérdezni, hogy hogy tudunk segíteni, mi az, ami a te életedet jobbá tenné, amire neked szükséged van ahhoz, hogy egyről a kettőre jussál. (…) Orbán Viktor a kádári nosztalgia vonatára ültet fel sok magyart, többek között az édesapámat is. Eközben véresszájú antikommunistaként határozza meg magát, míg a gazdasági intézkedései, például az árstop meg a rezsicsökkentés, baloldali intézkedések.

Akkor rendben is volnánk, ezt hívják működő néppártiságnak, amiről a Momentum csak álmodozhat egy ideig még. Gelencsér Ferenc ide-oda ugrál az interjú közben a Gyurcsány szeret-nem szeret tengelyen is:...hét elnökségi tagból csak kettő indult újra, a többiek családi vagy egyéb okok miatt nem jelöltették magukat. És hát a választási kudarcnak nálunk most ez a változás a következménye, ami amúgy a Fideszben vagy a DK-ban nemigen fordulhatna elő. (...) Messzemenőkig nem értek egyet a parlamenti cirkuszpolitizálással, amit 2018-22 között láttunk, ez tőlem nagyon távol áll, lehet hogy azért is, mert olyan családban nőttem fel, ahol ennek nem volt divatja. Azt a tényt kell megmutatni a választóknak, hogy ez egy komoly szervezet, komoly elképzelésekkel és szándékkal, és nem egy startup. Ez a párt azért jött létre, mert rettenetesen csalódtunk abban, ami 2010 előtt és után történt.

„- Gyurcsány bólintott, hogy oké, akkor a Momentum töltheti fel a megüresedett 11. kerületi testületi posztokat?
- Van egy új főpolgármester-helyettese a városnak, ez a válasz a kérdésére. (...) A helyi konfliktusok általában nem abból erednek, hogy a pártok nem értenek egyet, hanem hogy egyes emberek között nincs kémia” - menekül ki Gelencsér Ferenc a 444 leleplező felvetése elől, majd ezt is elpöttyinti: „A mai napig vannak országok, ahol a házasságok alapja nem a szerelem.” Szerinte a momósok nem csak erősek lesznek, mint Korózs Lajos sarudi chilipaprikái, de kevesebb lesz az ellenzéki párt is: „...szerintem nem fér el hat ellenzéki párt az ellenzéki oldalon. A kínálat nem találkozik a kereslettel. Ebből a szempontból a 2024-es EP-választás vízválasztó lesz.

Bár nagy tehát a mellény, azért nem mindenben. Gyurcsánnyal simán megküzd, de Kövér Lászlóval már visszafogottabb: „Amikor két számjegyű az infláció, amikor az államnak ársapkákat kell kihelyeznie, ott huszad- vagy századrangú kérdés, hogy a Momentumnak van-e plusz egy bizottsági helye. Nem ezek a valódi problémák. Ha Kövér Lászlót boldoggá teszi, hogy a Momentumtól elvehet bizottsági helyeket, ha ettől jobban alszik, hogy össze tud kacsintani a fideszes képviselőtársaival, akkor legyen meg ez az öröme. Ezen mi túl tudunk lendülni” - húzza vissza karmait, mint egy jóllakott kandúr.

„- Fekete-Győr András áprilisban azt mondta, hogy a Momentum a Hadházy-modellt fogja követni, bojkottálja a parlamentet, és azon kívül látja az ellenzéki politizálás terepét. Ehhez képest bementek: miért puhultak meg?
- Egy kompromisszumos megoldás született. Felháborító, hogy Hadházy Ákos azóta sem tudja letenni az esküt, nem engedik, hogy ellássa a képviselői feladatait és éljen a mandátumával. De ő egy független képviselő, míg nekünk van egy pártunk és szervezetünk, aminek szintén meg kell felelnünk. Nem tehetjük meg a Momentum választóival, hogy nem képviseljük őket a parlamentben.” Majd eltartott kisujjal folytatja: „Elképesztő intellektuális deficit uralkodik a Parlamentben, ami hihetetlenül fájó. Be kell menni, el kell végezni a munkát, hiszen erre kaptunk felhatalmazást közel kétmillió embertől. De a munka jelentős része a Parlamenten kívül fog zajlani, a közösségünk megerősítésében és abban, hogy a vidéki emberek számára is prezentálni tudjunk valós, életszerű és számukra elfogadható, kedvező ajánlatokat.

Azért a parlamenti zsozsó is jól jön a francia fizetési lista mellé, legyünk őszinték. Végül jöjjön egy Gelencsér-bonmot a a metrón is vidám, soha túl nem hajszolt távol-keleti emberekről:

Az egyik meghatározó élményem, hogy az unokaöcsém, aki Hongkongban született és nőtt föl, eljött Magyarországra meglátogatni. 11 éves volt ekkor, A metróban azt kérdezte tőlem, hogy itt miért szomorú mindenki. Körbenéztem, és mindenki a saját ölét nézte. Akkor jöttem rá, hogy amíg a legnagyobb problémád, hogy miből fogsz élni holnap, és a mindennapi gondolataid a megélhetésed körül forognak, addig valóban nem tudsz boldog lenni.

Nem azt mondták, Feri!

(A nyitókép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom