Donáth Anna és Molnár Áron is a gyermekkártya kijátszásával próbálták lekeverni a számukra kellemetlen ügyet. Miközben ugye pont a baloldal száműzné a gyerekvállalást a magánügy kategóriájába.
Ma már talán kevéssé emlékszünk rá, de ezerháromszázhuszonnyolc hisztivel ezelőtt volt olyan is, hogy aktuálisan a kormány családtámogatási politikája fájt legjobban a baloldalnak. Pankotai Lilinek érdekes és tanulságos lehet végigtanulmányoznia az egész sztorit, hogy az ellenzék miként használja, majd száműzi az éppen fontos ügy arcát a Kiégett Kabalák Szigetére. Rajta kívül azonban mindenki másnak elég csak azokra a mélyérzésű és távlatos szlogenekre emlékezni, hogy a kormány takarodjon ki a nők méhéből, illetve hagyja el a magyar családok hálószobáját. Mert az, hogy egy nemzeti kormány olyan témákról gondol valamit, mint hogy demográfia meg jövő, az a baloldal értelmezésében kimeríti a betörés jogállását. Amit csak úgy lehet helyrehozni, ha a kormány tagjai testületileg kivonulnak a hálószobák sarkában felállított sátortáborukból.
Ebből az alapállásból mindenki számára világossá válhatott tehát, hogy a baloldal számára a gyerekvállalás – és így természetesen a gyerek is – magánügy, amihez senkinek semmi köze. Politikai és közéleti vitákban meg aztán végképp nem lehet kijátszani a cuki kisbabás ütőkártyát. Ami mondjuk kissé fura megközelítés attól az ellenzéktől, amelyik az utcán ugye azt üvöltözi, hogy tanár nélkül nincs jövő, mert ezek szerint gyermek nélkül meg van. Ámde jó, legyen így, fogadjuk el, hogy a baloldal szerint a gyermek nem állhat közéleti-politikai kérdések középpontjában.
Ha ezzel megvolnánk, akkor nézzük meg az utóbbi idők termését, hogyan próbálták a balliberális elit tagjai a számukra kényes kérdéseket elhárítani. Kezdjük Donáth Annával, akit az Egyenes Beszéd október 6-i adásában azzal próbált szembesíteni Rónai Egon, hogy a Momentum év eleji, messiásváró kampányának ígéretével szemben nemhogy új utakra nem vezette Magyarországot, de látni is alig lehetett. Erre a Momentum EP-képviselője emelt hangon közölte: nem kellene elfelejteni, hogy neki „pici babája” van. Majd egy hónappal később, a Telexnek adott interjújában szintén a gyermeke mögé bújva magyarázkodott, miért nem vesz részt pártja kordonbontó akcióin. „Őszintén megmondom, ha majd két óránál többet alszom egyhuzamban, akkor elgondolkodom rajta” – húzta elő egy hónapon belül másodszorra is Donáth a gyermekkártyát. De ugyanezt játszotta el Molnár Áron balos színész-aktivista is, amikor Nagy Ervint legyőzték a celebbokszos műsorban. Mégpedig hogy mindenkinek tilos nevetnie elv- és színésztársa kiütéses babzsákeldőlésén, hiszen egyéves ikrei vannak.
Összefoglalva tehát amennyiben a kormány próbál meg olyan politikát folytatni, amivel ösztönzi – és mondjuk ki őszintén: jutalmazza – a gyermekvállalást, akkor az maga a gyalázat, és azonnal takarodjon ki a méhekből és hálószobákból. És ilyenkor az sem számít, hogy a nemzetmegmaradás (mint magasabb és fennköltebb cél) eléréséhez azért mégiscsak kellenek a megszülető gyerekek. Ellenben ha egy balos politikus vagy aktivista kerül szorult helyzetbe – és itt aztán tényleg nincs a saját irha mentésén kívül más, emelkedettebb eszme –, akkor azonnal rántja is elő a pénztárcájából a picibabás, többkötetes családi albumsorozatot. Hogy most mindenki nézzen a gurgulázóan nevető babóca szemébe, és csak úgy, és csak azok után merészelje megfogalmazni az amúgy tök jogos kritikáját. Már ha nincs szíve, persze csak akkor.
És a magunk részéről csak annyit kérdeznénk, hogy melyik hangszigetelt és külvilágtól elzárt próbaterem mélyén lapul a taka van a méhemből kórus? Ilyenkor miért nem zavarja őket, hogy a ballibsi elit a négy fal közül előrángatja a gyermekvállalás- és nevelés kérdését? Illetve ha már belőlünk is előbújt az Egon úr, akkor Donáth Annához is lenne egy kérdésünk, mert ha jól értjük, a politikai szerepvállalásával nehezen tudja összeegyeztetni az anyaságot. Akkor jövő júniusban ugye nem is fog a Momentum EP-listáján szerepelni? Vagy az úgy van, hogy a Brüsszelbe kirepcsizésben pont nem zavarja a pici baba megléte, csak ha kordont kell bontani? És tényleg akad, aki Fekete-Győr szellemi kilátópontja felett három centivel ezt elhiszi? Csak mert kötve hisszük.
(Nyitókép: Mónus Márton/MTI)