Puzsér talán végre kijózanodott a Márki-Zay-koktél után: „alvajárónak” nevezte korábbi kedvencét

Becsületes ember, de látszik, hogy vannak súlyos szakmai, alkalmassági, emberi problémák, vezette fel Márki-Zay Péter-ügyi utólagos mea maxima culpáját a Spirit FM-es műsorában az MSZP-közelben dolgozó Puzsér Róbert. Műsorvezetőtársai ugyanis arra voltak kíváncsiak az Önkényes Mérvadóban, hogyan értékeli utólag MZP bukását úgy, hogy aktívan kampányolt neki mindenhol. Az apropó MZP 100 százalékos újraválasztása volt saját mozgalma élére.

És ez még csak a felütés volt, mert utána elgurult a pirula. Megtudhatták a hallgatók, hogy Puzsér nagyon aggódott Márki-Zay sikeréért, és próbált neki tanácsot adni, hogyan csinálja jól. Ám MZP két percig volt rá kíváncsi, aztán rárakta a telefont, emlékezett Puzsér.

- Próbáltam vele beszélni, felhívtam telefonon, annak érdekében, hogy orientáljam őt. (…) Csak belekezdtem a mondókámba, nagyon hamar le lettem pattintva, mondván, hogy hát ő most megérkezett egy helyre, ahol neki fontos dolga van. Rámrakta a telefont és azóta nem beszéltünk – idézte fel a műsorvezető.

MZP-re azt mondta, olyan miniszterelnök-jelölt volt, aki nem volt hajlandó részt venni a saját kampányában, pedig jó kampánycsapatot kapott maga mögé, amely „kiegészítette azokat a kompetenciahiányokat, amelyeket ő hozott”. Feleslegesen.

- Akik hiába dolgoznak mellette, mert ő nem hajlandó meghallgatni a véleményüket, nem lehet megmenteni önmagától, mert ő lerázza magáról a segítséget, mert ő mindent mindenkinél jobban tud, (…) mert ő a vátesz, aki eljött a magyarokért, hogy megváltsa őket (…) Orbán Viktornak képzeli magát (…) meg akarja váltani a magyarságot, csak semmi nincs nála ehhez – fogalmazott Puzsér Róbert.

Eddig igazolta tehát a visszaemlékezés mindazt, amit a jobboldal felfestett Márki-Zay-ról a kampányban, és lehetett fokozni: Puzsér korábbi kedvencét „magát Mózesnek képzelőnek” nevezte, aki nem tudja az utat a Kánaánba, ezért „körbe-körbe megy, a saját tengelye körül forog”.

Tasnádi András műsorvezető-társa feltette a kérdést, hogy Puzsér mégis azt érte el szerepvállalásával, hogy Gyurcsány Ferencé a legnagyobb ellenzéki frakció.

- Igen, én itt lenyeltem egy békát, mert úgy voltam vele, hogyha Márki-Zay Péter kiállt tök esélytelenül ezzel a rohadt ellenzékkel, (…) akkor az alapvető bajtársiasság, hogy ki kell a kampány során tartani mellette, és segíteni kell őt, amennyire lehet. Még akkor is, hogyha szembeötlő az alkalmatlansága, akkor is, ha láthatóan mindenkit jobban érdekel az ő kampánya, mint láthatóan őt - reagált Puzsér.

S így folytatta: „ő akkor, amikor egy országos kampányt kéne vezérelnie, ő inkább Hódmezővásárhelyen játssza a polgármestert, most meg, amikor már elvesztette a választást, és vissza kellene mennie Hódmezővásárhelyre, hogy legalább megőrizze a polgármesteri pozícióját, most meg országos mozgalmat épít. (…) egyre inkább az az érzésem, hogy egy alvajáró, akit nem is lehet felébreszteni, (…) mert azt mondja, hogy ne zaklass, mert én csak az utamat járom, épp felfelé”.

Ennek ellenére amikor ki akart lépni mögüle, mert nem az volt, akinek hitte, „valójában ténylegesen nem vezető”, akkor is úgy volt vele, hogy becsületbeli ügy mellette kitartani.

- Akkor, amikor ő nem élt azzal a hatalmas felhatalmazással, amit az előválasztáson kapott, nem mondta azt a Gyurcsány Ferencnek, hogy én nem vagyok hajlandó egy olyan listát vezetni, amin rajta van Gyurcsány Ferenc, az már az első jele volt annak, hogy Márki-Zay Péter nem fogja tudni ezt a feladatot ellátni, most így utólag teljesen egyértelmű a dolog, főként a történtek ismeretében. (…) Ott és akkor Gyurcsány Ferencnek meg kellett volna hátrálnia Márki-Zay Péter előtt, a DK-szektának meg kellett volna hátrálnia – mutatta be tévedhetetlen realitásérzékét a baloldal egyik ünnepelt megmondóembere, hozzáfűzve, azért nem élt ott és akkor a lehetőséggel MZP, mert „nem voltak tökei hozzá”.

(A nyitókép forrása: Mandiner.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom