"Reménytelen csávó vagy, b*szd meg" - mondta Göd DK-s alpolgármestere a momentumos polgármesterről

A győzelem mézeshetei után máris egymásnak esett az ellenzéki összefogás Gödön. A DK-s alpolgármester minősíthetetlen stílusban küldte el a momentumos polgármestert. Élő, egyenes adásban.

Korábbi cikkünkben már rámutattunk, hogy eddig sem volt zökkenőmentes a Gödöt irányító ellenzéki összefogás működése. Arra azonban mi sem mertünk volna nagy tétben fogadni, hogy a DK-s alpolgármester, Lőrincz László a következő - magasan ívelő - gondolatot intézi a momentumos Balogh Csaba polgármesterhez:

"Hű b*szd meg, reménytelen csávó vagy, b*szd meg!"

És mindezt közgyűlésen. Élő, egyenes adásban. Majd amikor a momentumos polgármester egy kisebb mélyfilozófiai fejtegetésbe kezd arról, hogy a jogszabályok betartása voltaképpen a joggal való visszaélés, még alaposan ki is röhögi a testület.

Itt tart ma az ellenzéki összefogás. Alig nyolc hónappal a választások után. Reménytelenül megvetve a másikat. Szitkozódva, egymáson gúnyosan nevetve. A közös munkára képtelennek mutatkozva. Mi pedig, akik reménytelenül nézzük a felvételt, biztosak lehetünk abban, hogy ami most történik "kicsiben" Gödön, ugyanaz történne országos szinten, ha győzne az ellenzéki összefogás 2022-ben. Ezért csak reménykedni merünk, hogy ez nem következik be. Máskülönben reménytelen négy év elé nézhetünk. 

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom