Stummer János alagútszakértő is befúrta magát a Momentumba

Hosszú, rögös kitöréstúrát tett meg a jobbikos Stummer János a nemzeti radikálisoktól a baloldalig, mire felfedezte magában az echte momentumost. A Jobbik volt alelnöke azzal indokolta a döntését: a Momentumban megértették, hogy az országnak a jelenéről és jövőjéről csak őszintén lehet és érdemes beszélni. Hogy a botrányait is meg tudta-e magyarázni, arról nem beszéltek.

Több százan demonstráltak a kormány oktatáspolitikája ellen a Hallgatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat szervezésében hétfőn Budapesten. A tüntetők elfoglalták az ELTE-BTK főépületét, többen az éjszakát is ott töltötték. (…) A tüntetés kezdetén a magukat nemzeti érzelműnek valló Magyar Tavasz Mozgalom aktivistái tartottak sajtótájékoztatót. Itt Stummer János, a nemrég alakult szervezet vezetője elfogadhatatlannak nevezte a Hallgatói Hálózat szerinte anarchista módszereit”, írta a Hrportal tíz évvel ezelőtt.

- Ha megnézzük az elmúlt 23 év magyar közbeszédét, szépen kirajzolódik, hogy Magyarországon két fajta értelmiség létezett: „jobboldali” és „független”. Független értelmiségi csak az lehetett, aki valamelyik balliberális politikai erőnek volt a szekértolója, mindenki másra annak a pártnak a logóját égették billogként, amelyikkel egyet mert érteni. Ennek véget kell vetni!- ezeket a mondatokat szintén Stummer Jánosnak köszönhetjük a Barikád 2013 májusi számából. Akkor még egy nemzeti ifjúsági szervezet, a Magyar Tavasz Mozgalom körül bábáskodott, ezért futtatták a Jobbik pártlapjában.

- Képtelenség, hogy valaki azért ne merje kimondani az igazát, mert attól fél, hogy egyedül marad vele. Ugyanúgy, ahogy a jobboldali értelmiség jelentős része magára hagyta Dörner Györgyöt és Szaniszló Ferencet is. De ugyanígy magára maradt az ELTE Bölcsészkarának akadémikus professzora, Tolcsvai Nagy Gábor is, akit még februárban a Hallgatói Hálózat aktivistái minősíthetetlen hangnemben elzavartak a saját előadásáról, hogy csak néhány példát említsek. Itt van az a pillanat, amikor a nemzeti érzelmű értelmiségnek fel kell ismernie, hogy zárni kell a sorokat. Lehetetlen, hogy a nemzet ügyei iránt elkötelezett értelmiség nagyokat hallgat a „függetlenek” egészpályás letámadása közben – emelte fel a szavát Stummer 2013-ban a HaHa-s csapatok ellen, akiknek gyakorlatilag most a Momentum színeiben kései eszmetársaivá vált.

Voltak előjelek, például amikor a Momentum Mozgalom Békés megye 1-es számú választókerületében Stummer Jánost, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjét támogatta 2021-ben az előválasztáson – s ezt a pártelnök Fekete-Győr András jelentette be.

Mindezt úgy, hogy a Neokohn összegzése szerint Stummer neve 2013-ban szerepelt abban a botrányban, mely több jobbikos politikust is érintett, s mely az ELTE BTK hallgatói önkormányzat kapcsán robbant ki. A HÖK akkori vezetése többek között külső és származás alapján osztályozta a hallgatókat, például az alapján is, hogy zsidó-e: „"csúnya zsidó feje van", "szerintem cigó", "biztos, hogy ratyi", "Kürt alapítványi iskola sok zsidó tanárral", "belpesti zsidó p…", sorolták a minősítéseket . A listán egy oszlopban I és N betűk, azaz igen és nem utalt a gólyák származására. Az eldöntendő kérdés pedig az volt, hogy az illető zsidó-e. Szintén kódokkal tüntették fel a pártszimpátiát: az A jelölte az MSZP-t, a B az SZDSZ-t vagy az LMP-t, a C a Fideszt, a D pedig a Jobbikot.

Az Index szerint „áldozata" volt a botránynak Stummer János, aki tanársegédként dolgozott az ELTE BTK-n. A gólyákról vezetett, személyes adatokat gyűjtő listában az egyik diák neve mellett szerepelt az a megjegyzés, hogy „faszkalap újpestdrukker (stummer voltam)″. »Stummer ugyan tagadta, hogy köze lenne a listához és perrel fenyegetőzött, ha valaki leírja a nevét, de azért gyorsan bejelentette, inkább magától otthagyja egyetemi állását.” A botrány hatására valóban fizetés nélküli szabadságra küldték, majd kezdeményezte az egyetemnél a munkavégzés alóli felmentését.

Az Alfahír 2016-os, és a Barikád magazin 2013-as cikke szerint Stummer részt vett a Jobbik budapesti regionális igazgatójaként a Kitörés emléktúrán, mely Budapest nyilas és náci német védőire emlékezik, akik 1945-ben megkíséreltek kitörni a szovjet ostromgyűrűből.

A nagy momós átlépést Stummerrel együtt bejelentő Bedő Dávid és Gerencsér Ferenc mindezzel tisztában lehetett, amikor leigazolták a sok kört lefutott radikálist.

- Ebben a közösségben látják, hogy asztalcsapkodás helyett valódi kormányképességet kell építeni – indokolta döntését Stummer, aki májusban jelentette be, hogy kilép a Jobbikból, miután a pártelnökválasztáson alulmaradt Jakab Péterrel szemben. Augusztusban pedig úgy fogalmazott közösségi oldalán: „Hiszek benne, hogy az én életemben még találkozni fog egymással elég hazafias elköteleződésű ember, akik erkölcsösen és jól tudják majd kormányozni ezt az országot.

Már csak az a kérdés, hol van a hazafiság a Momentumban.

(Nyitókép: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom