Szabadosság RTL-módra: a reggeli műsorvezető picit kinyírta a német toleranciamesét

A szólásszabadság, az egyenlőség fontos liberális alapelvek. Éppen ezért néztünk nagyot Szabados Ágnes ex-hírolvasó coming outját látva, amikor arról beszélt, hogy egy szép nő sokkal sikeresebb a képernyőn, mint egy férfi, és hasonló tabudöntögetéseket is felvállalt. Maradjanak velünk, mindjárt mondjuk a részleteket!

Ha valaki hírolvasóból vált a reggeli gagyiműsor vezetői foteljébe egy ismert televízióban, arra mondhatjuk, hogy szakmai szempontból bevállalós, de inkább érdekes fordulat. Lehet mögötte sértettség, tehetség el nem ismerése, vagy épp a beskatulyázódás. Mindenesetre Szabados Ágnes nemrég úgy döntött – vagy helyette a felettesei – hogy kiszáll az RTL Híradóból, és beül az RTL Reggelibe. Vagyis nem lesz belőle az új Erős Antónia, aki évtizedek óta szolgálja mosolyával a fekete-vörös-arany nemzeti érdekeket.

Nem ez volt az eredeti célja, ha igaz a 2016-ban megjelentetett PR-szimfónia a Délmagyarban: „A szegedi Városi Televízió hírolvasójaként kezdte pályafutását Szabados Ágnes, aki az RTL Klub hétvégi híradójának új műsorvezetője. Súgógéptekeréstől jutott el odáig, hogy gyerekkori álma megvalósulhatott – és még mindig csak 25 éves.Néhány hónapja ehhez képest állítólag egy „nagy szerelem” is elég volt, hogy ott hagyja 17 éves kora óta dédelgetett híradós álmát:Szabados Ági élete legnehezebb döntését hozta meg, amikor tavaly novemberben otthagyta az RTL Híradót. Távozásának oka az volt, hogy úgy érezte, kiégett és elfáradt a munkában, emellett egy nagy szerelem is érkezett az életébe, ami új kihívásokra csábította.” A weboldala szerint „Majd 8 és fél év után a híradó helyett a reggeli órákban láthattok az RTL Reggeliben. Bár maradtam a hírek szerelmese továbbra is, így több időm lett az olvasó közösségemre, a könyvesboltjaimra, könyvkiadómra, illetve szerettem volna, ha picit a tévénézők is megismernék egy másik oldalam, a híreken túl!

Az év elején döbbentem rá, hogy szorongok és már nem érzem jól magam a híradós szerepben. Sokáig tartott, mire a pszichológusom segítségével rájöttem, hogy ennek véget kell vetnem. Nagyon bátor lépés volt a részemről, de kimondhatom, hogy mostanra sikerült a hátam mögött hagynom ezt az egészet. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy ha akartam volna – és az RTL is működőképes gazdaságilag –, akár nyugdíjas koromig vezethettem volna a Híradót, hiszen a csatorna is hosszú távon tervezett velem” – nyilatkozta máshol.

Ez mind oly édi-bédi lenne, csak utána adott egy nagyobb Telex-videóinterjút is, amelynek mondatain nem kicsit elalélhattak az RTL gazdái, akik rá is jöhettek gyorsan, hogy talán a híradós-reggelis-szinkronszínésznő-könyvesboltos csajszi nem pont az a figura, akire Álarcos Énekesként is minden szerepet ráoszthatnak ezek után: a rókajelmez mást takar.

Szabados Ágnes interjúja szerint sokat küzdött azzal híradósként, hogy fiatalsága és külseje együtt komoly hátrány. „Soha nem voltam elég idős. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne tűnjön nagyképűnek: lehet, hogy túl szép voltam egyes pozícióhoz is. Ez a kettő együtt elég komoly hátránynak számított” – állította.

Sőt: „Ez egy férfinél nem téma: nézzen ki valahogy, beszéljen jól, általában láthatjuk, hogy a képernyőre is az esztétikum alapján is választják, de nem ez a fő szempont. Mondjuk ki, egy csúnya nő nem ülhet be a képernyőre, műsorvezetői pozícióba, nagyon-nagyon számít. Azt gondolom, egy csúnya férfi igen”, folytatta, és itt sem állt le.

Szubjektív, ki csúnya, de jobban számít a nők esetében a külső. Miközben küzdünk, hogy viszont ne a külsőnk alapján ítéljetek meg, közben meg nem ülhetsz oda, ha nem vagy elég szép hozzá. Pozíciófüggő, nem gondolnám, hogy egy híradóst nem a szépség alapján választanak ki, de a tévénézőnél elkapcsolási faktor: ha valaki szép, hamarabb ott marad a képernyő előtt a néző. Kár lenne titkolni, hogy ez mennyire számít.

Végül az utolsó őszinteség-tárat is belőtte az RTL toleranciakirakatába: „Hosszú, barna hajam volt, levágatták a hajamat, a színén is változtattak. El is tudom fogadni, meg tudom érteni, miért kell így lennie. Nüansznyi dolgok, amik befolyásolják a nézőket. Ne az legyen, hogy odakapcsol, ki ez a kis fruska, nem hiszem el neki, elkapcsolok. Ez nagy kockázat a televízió részéről (…) De tény, a nőknek teljesen más a szerepe. Kicsit olyan, hogy ők legyen szépek, nézzenek ki jól, beszéljenek jól, de valahogy a humort a férfiaktól várja el… a kicsoda? A néző? A társadalmunk? A vezetőség? De én is jobban szeretem a férfi stand-uposokat”, mondta Szabados Ágnes.

Következzen az Esélyegyenlőség Napja kapcsán az RTL hitvallása a Facebook-oldalukról: „Az RTL Magyarország számára fontos az esélyegyenlőség a munkahelyeken és az élet minden területén, ezért egy olyan világért dolgozunk, ahol mindenkit azonos jogok és bánásmód illet meg a faji, az etnikai hovatartozásától, a korától, a vallásától vagy a szexuális érdeklődésétől függetlenül.” Ez a policy.

Nagyon izgulunk Ágival együtt, nehogy szerződést bontson vele ezek után az RTL, mégiscsak egyike azoknak, akik lerántották a leplet a német álomtévé, a szakma igazodási origójának a működéséről. Szabados Ágnes a mi hősnőnk, ha jól néz ki, ha nem néz ki jól - mi ezt nem fogjuk eldönteni.(Nyitókép: szeged365.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom